Karanténnapló Noémitől 6. Misztikus történetek és szellemek
Harminchárom éve élek Budapesten és minden témáról szívesen írok, ami érdekel. Te is lehetsz a múzsám, ha megihletsz és felkerülsz ide.
Hoztam egy pár kommentet az írásaimhoz, örülök, hogy szeretitek a karanténnaplómat:
Imádom ezt a történetet is, ahogy az összes eddigit! A történet vége fele járva eszembe jutott, hogy mesélted ezt Nekem, de mint akkor, úgy most is iszonyú jót nevettem apád megérkezésén :) Köszönjük a mesemondásod és még, még, még! :)
Kedves Noémi ! Nagyon tetszik, szinte ott voltam veletek.......... Sokat jártam Erdélyben, apai ágon onnan is származom. A képek szinte megelevenedtek olvasás közben.
Köszönöm!! Megint elvarázsoltál!! Én is ott voltam a botanikus kertben veletek! Azt nagyon szívesen megnézném!!
Kellemes pihenést kívánok!!❤😘
Kellemes pihenést kívánok!!❤😘
Sziasztok!
Megint itt vagyok, nem tudok nem írni - írtam az egyik kedves barátomnak a napokban.
Hogy a misztikum iránti vonzódásom honnan ered, azt nem tudom, igazából egészen kis és korai gyermekkoromból. Többször is voltam halálközeli állapotban, s nem tudom a jövő mit tartogat. De szinte biztos, hogy öt éves koromig szinte folyton beteg voltam, majd később olyan dolgok értek, amelyek mind megerősítették bennem a hitet, hogy élni jó és mindannyian Isten kezében vagyunk.
Hogy rövidre fogjam, az egyik ilyen egy Bukarest környéki tóba esett labdám, ahol barátokkal strandoltunk. A szülők napoztak, én beleejtettem a labdám a vízbe. Kértem a barátaink nálam nagyobb fiát, hogy hozza ki nekem, mert nagyon jól úszott, de inkább beszélgetett a barátaival. Mondta, hogy jó, majd.
A labda egyre beljebb sodródott így láttam, hogy nem egyhamar kapom vissza, hát utánaugrottam. Mai napig előttem van, hogy süllyedek a tó zöldes-barna vizében, miközben körülvesznek a hínárok és más vízinövények.
A következő villanás, hogy a nagyfiú utánam ugrik és kiment a vízből, s ha nem is újjáéleszt a parton, vagy talán mégis, de hogy nyomkodja kifelé belőlem a vizet, miközben körüláll egy sereg ember az biztos. Megmentőm nevére szégyenszemre nem emlékszem, nagyon régen volt, talán Dénes, talán Levente.
Később többször megrázott az áram is életem folyamán, mint ahogy túléltem sziklákról való zuhanást és síbalesetet is.
Igazából nagyon szerettem az apai nagyszüleim házából kisurranva a Szászrégen feletti temetők, különösen a református temető sírjai között mászkálni. Szerencsére arra a kérdésre, hogy hova megyek az volt a válasz, hogy kicsit sétálni és ezt nemcsak tudomásul vették, de tudták, hogy haza is megyek. A temetőben megígézett a csend, a nyugalom, a madárcsicsergés, a sírokra kirakott fekete-fehér fotókon lévő emberek arca, akiknek legyenek hosszú életűek, vagy rövidek elgondolkoztam az életén.
Szokták mondani a misztikusok, a szellemekhez értők és a halottlátók, hogy ott ahol egy el nem távozott lélek lakozik, aki a földi élet és a túlvilág között lebeg, ott hűvös fuvallatok szoktak lenni. Egy meggyújtott fehér gyertya, ha huzat hiányában hirtelen elalszik, akkor az ott élt lélek még nem távozott el.
Hogy vannak jó és rossz szellemek, akik segítenek minket, vagy ártani próbálnak az életünk során az biztos, mint ahogy az is,hogy az eltávozott szeretteink angyalokként vigyáznak ránk és a nehéz helyzeteken átsegítenek minket.
Ennek többször tapasztaltam jelét. Például amikor egy méltatlan helyzetben voltam egy munkám során, s nagyon nekikeseredtem, mert kilátástalannak láttam az életemet, akkor egy rég meghalt barátom egyik barátjának könyve akadt a kezembe és ezt biztatásként vettem, hogy ő jelez nekem: nyugodjak meg minden rendben lesz.
Minden bizonnyal így van, mert azon a napon, amikor három métert zuhantam a szikláról kirándulás közben és szerencsésen túléltem egy sima ínszalagszakadással és némi bevérzéssel, akkor igenis ott volt velem a mentőangyalom. Mint ahogy akkor is, amikor a magas Tátrában síelés közben hatalmasat estem és kifordult vállal hozott le a hegyről a mentő, köszönhetően Laci barátomnak, aki ott volt és gyorsan intézkedett.
Ezek olyan dolgok, amiket meg kell, hogy becsüljünk, intések és figyelmeztetések az életre.
A mostani helyzet is ilyen ebben a karanténban, hogy össze vagyunk zárva, egymásra számíthatunk, össze kell tartsunk, össze kell dobjuk, amink van és meg kell, hogy becsüljük egymást. Egymás szeretetét és támogatását. Az anyák többet vannak otthon a gyerekeikkel, többet gondoskodnak, főznek és a férfiak végre megbecsülik az otthonukat, nem hajszolnak valami távoli és elérhetetlen szent célt. Már, ha fontos nekik a családjuk. Mert, ha nem akkor mindegy.
Életem egyik legmisztikusabb élménye volt a kolozsvári bácsi erdőben való kirándulás. Erdély Bermuda háromszögeként számon tartott Bács-Hoja erdő, már a XX. század első felében is kedvelt kirándulóhely volt, Anyám gyermekkorában a testvéreivel és nagybátyjával sokat kirándult arrafelé.
A különös képződményeiről, fafomáiról, örökké nedves talajáról, eltűnt emberek sokaságáról elhíresült erdőt 1940-ben Sift Sándor biológus írta le, aki édesapjával UFO-t látott itt. 1968-ban pedig lefotóztak egy földönkívülit, akiről Adrian Patrut a román Parapszichológiai Társaság elnöke mesélt.
Egy biztos, ez a környék egy úgynevezett szeizmikus zóna, ahol az erős elektromágneses tevékenység rosszulléteket okoz, mint hányinger, szédülés, s a szerencsések fotóztak fényes, furcsa formákat, jelenségeket.
A Hója-erdő nagyjából 295 hektár kiterjedésű, legmagasabb pontja 506 méter, déli oldala a Kis-Szamosra lejt, afelé néz, míg északi része Nádas fele néz. Keleten a Törökvágás (amire anyai Nagymamámék ablakából pont rá lehetett látni) választja el a Fellegvártól, ami Kolozsvár egyik legszebb kilátója. Nyugatról pedig a Csigadomb határolja a Szamos-Nádas vízválasztó részeként.
A Hója domboldalának egy pontjára állították fel a XVIII. században a szőlősgazdák a védőszentjük Szent Donát szobrát, akinek szobra ismét látható az Erdélyi Néprajzi Múzeum Hója erdő melletti, skanzen kertjében, miután az 1970-es években ledöntötték és restaurálni kellett.
Visszatérve a bácsi erdőbe itt is kirándultunk unokatestvéremmel és azok barátaival. Az unokatestvérem udvarlója akkoriban egy szimpatikus fickónak tűnt, de igazság szerint, ha valaki közel áll a szívünkhöz és nem féltékenységből nézzük, látjuk, hogy az illető hozzávaló-e vagy sem? Ezt csak arra mondom, hogy ezek az emberek, hogy eltűntek az életemből. Viszont arra emlékszem, amit akkor mondott az a társaság és sajnos leírnom nem volna illendő.
A pár, aki még velünk volt, viszont egy nem túl szimpatikus pár volt, s igazából kíváncsi kamaszokként mentünk az erdőbe konstatálni, hogy valóban vannak-e misztikus jelenségek, hogy elkap-e a rosszullét, az émelygés, a furcsa szomjúság?
A pár hülye viselkedése, szokatlan élénksége és buta szóviccei igazából csak azért zavartak, mert nem tudtam elmélyülni a megfigyelésben.
Furcsa volt az az erdő nagyon. Igazából nagyon szeretem az erdőkben a csendet, a madárcsicsergést és a nyugalmat, végül is az ember azért megy oda, ha már kiszakad a városból. Most, hogy tombol a vírus, biztos nagyon jól lehetne kirándulni, de nem merek és akarok útrakelni, mert felelőtlenség volna. Mint azok a szlovák nyugdíjasok, akik most megtudták, hogy kitört a koronavírus járvány, és nekiindultak a Magas Tátrának,ezért tele voltak velük a vonatok.
Szóval, ahogy ott kirándultunk, s időnként magamra maradhattam szemlélődni nagyon megfogott valami furcsa nyomasztó hangulat. Nem is tudom, hogy magyarázzam?
Ha szerettek kirándulni biztosan tudjátok milyen egy élő erdő? Mikor apai Nagyapámmal kirándultunk a Szászrégen melletti Kerek erdőben minden csupa élet volt, legalábbis a nyolcvanas években. Megszűnni nem akaró madárcsicsergés, pirosló erdei szamócaszemek, amelyek a földieper vad változatai, de mindennél ízletesebbek és édesebbek, elsuhanó gyíkok, vagy nyulak, fel-fel röppenő madarak,vagy olykor egy-két kiránduló hangos nevetése, ahogy léptünk meg olykor száraz gallyak roppanása és valami kis szellő.
De a bácsi erdőben semmi ilyesmit nem éreztem, csak olyat, mintha halott erdőben járnék, se madárcsicsergés, se fák közti élet, száraz avarral borított talaj, ami alatt sárszerűen nedves réteg volt, furcsa alakú fák, amiknek a szára, mintha valami különös ok folytán megcsavarodott volna. Igazi szellemjárta hely volt valóban.
Én nem éreztem rosszullétet, vagy hányingert. Nekem azt inkább olyan emberek okoznak, akikben valamilyen oknál fogva rettenetesen csalódom, mondjuk át próbált ejteni, nyilvánvalóan hazudik, vagy részt vesz valamilyen konspirációban. Egyébként meg nem.
Minden esetre hagyott bennem valami furcsa érzést ez a kirándulás.
Később is voltam mindenféle érdekes esemény tanúja az életem más szakaszaiban.
Van egy barátom, aki szakértője és specialistája a szellemeknek és sokat foglalkozott ezzel egy temetőkutatása során, illetve be is tudja azonosítani őket. Vannak jó szellemek és rosszindulatúak is, ez utóbbiak közé sorolják Poltergeistet is, a kopogót, akiről több film is készült.
Egy időre hozzánk is beköltözött egy ilyen. Több esetünk volt. Egyik nap mindenki tette a dolgát itthon, amikor is a vízforraló anélkül, hogy hozzáértünk volna és lett volna benne víz, magától bekapcsolódott és forralta a semmit. Lámpája pirosan világított.
Máskor kopogást hallottunk a bejárati ajtónál, kinyitottuk, de nem állt ott senki. Persze lehetett egy csínytevő gyerek is, én sokszor tréfáltam meg így embereket régebben, de előbb utóbb felnevettem, itt viszont néma csend volt utána.
Volt olyan esetem is, hogy nálam volt egy barátnőm, akinek nagy hevülettel meséltem egy ismerősöm gaztetteit és felháborodásomnak adtam hangot, hogy hogy lehet, hogy az illető évtizedekig terrorizálhatja a családját? Mikor ezt kimondtam, nem is tudom, hogy minek a hatására, de a tűzhelyen lévő és nem melegített (!!!!) azaz hideg jénai üvegtál szétrobbant és szilánkosra tört. Mindketten megijedtünk, s utólag gondolkoztam, hogy a harag energiájának volt-e köszönhető.
Történt olyan is, hogy egy időben különös, nyikorgó, rozsdás lánc szerű hangokat hallottam éjszakánként, erről írok az új könyvemben a Kínai rejtélyben is, de jól elrejtve a cselekményben.
Máskor úgy esett le egy festmény a falról, hogy évek óta nem ért hozzá senki, azaz nem mozdítottuk el, nem tisztogattuk, nem lazult ki a szög, amire akasztva volt.
Egyszer pedig a fotel, amiben ültem előrecsúszott úgy, hogy meg sem mozdultam, miközben kilengett a csillár. Földrengésről nem adtak hírt sehol, noha életemben kettőt is átéltem. Egyet 1977-ben, amikor fél Bukarest összedőlt, egyet a nyolcvanas évek elején, de ezt a fotel csúszászos és csillár kilengéseset, ha nem velem történik el sem hiszem.
A lányommal nagy Hayao Miyazki rajzfilm rajongók vagyunk, akivel a Vándorló Palotát és a Chihiró szellemországban rajzfilmeket sokszor megnéztük, aki ezeket ismeri tudja, hogy miről beszélek. Annak nem kell magyarázni. A mi háziszellemeink nevet is kaptak, Manó és Tahó. Megfegyelmeztük őket és időnként beszélgetünk velük.
Azóta nyugalom van, amióta családtagok, csak az a kérdés mennyi ideig?
Ha jól bánunk velük, akkor sokáig, ha nem ki tudja.
Ha meg elköltözünk, akkor visszük őket magunkkal.
Legutóbbi könyvemet A kínai rejtélyt innen szerezhetitek be, szakmai oldalamat itt tudjátok követni.
Az értékeléseket pedig A kínai rejtély értékelések.
Lukács Edina blogger riportját a könyvemről itt olvashatjátok.
Lukács Edina blogger riportját a könyvemről itt olvashatjátok.
Rádióriport a könyvem kapcsán. Bódizs Edith rádióriporter anyaga.
Újabb riport készült velem T. C. Lang szerző tollából, amit itt találtok.
Drága Noémi, el kell vigyél a történeteid színhelyeire. Mindig vágyódásom volt eljutni, most meg aztán pláne! :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen igyekszem. 🙂
TörlésJó volt egy kicsit borzongani a történeteiden, bár engem a szellemek és parajelenségek elkerilnek, de az lehet, hogy elkergetem őket.
VálaszTörlésÖrülök, hogy borzongtál. Én is.
VálaszTörlés