Karanténnapló Noémitől 9. Kacsák, delfinek, barátok


Harminchárom éve élek Budapesten. Minden téma érdekel, amiről írni tudok. Te is felkerülhetsz ide, ha megihletsz, te is lehetsz a múzsám. 



Ez a videó azt bizonyítja,hogy a természet igenis csodálatos és regenerálódik.
Sziasztok, megint itt vagyok! 
Azzal kezdeném, hogy a bolygó végre felsóhajtott, hogy az ember visszavonult az otthonába. Szebbnél szebb és csodálatosabb dolgokról lehet olvasni. Cagliari kikötőjében megjelentek a delfinek, Róma kútjaiban a kacsák, Velence csatornáiban hattyúk és bébihalak úszkálnak. Regenerálódik a természet, ha az ember nem fogyaszt, nem szennyez, nem motorizál.
Ma a kedvenc fürdőm a Lukács közleménye is megörvendeztetett azzal, hogy a fürdő ugyan zárva van, de a kacsamama a 14 bébi kacsáját a medencében tanítja úszni. Hát nem csodálatos? 
Az egyik barátnőm szerint a blog azért jó, mert az olvasók szerkesztik hozzászólásaikkal, ők is hozzáfűzik mondandójukat így válik élő korlenyomattá. 
Anyukámmal beszéltem telefonon, aki azt fűzte a tegnapi cikkemhez, hogy nem idealizálom a tájleírást, meg nem adtam pontos információkat arról, hogy az adott helyszínre, hogy lehet eljutni. Igazából ez a blog nem erről szól, nem útikönyv és nem nem szépirodalmi mű, nem is ez a célja. Helyzet és hangulat jelentés. 
A Lányom szerint olyan, mint a Ponyvaregény film részei, nem összefüggő fejezetekből áll. Az egyetlen összefüggés a blogban én vagyok, minden mást az élet alakít. Egyik volt osztálytársnőm azt írta nekem a facen, hogy jobban szerette a régi világot, ahol elég volt az embereknek a belföldi utazás, a családokkal és barátokkal való ünneplés. És valóban. Szerintem nagyobb volt a csend, mint ahogy most is a kényszerűség okán. Bensőségesebbek az ünnepek. Megelégedtünk a tévével, olvasással, társasozással. Többen főztünk otthon és fontosak voltak az emberi kapcsolatok. 
Opus Jazz Club grillezett csirkés saláta pirítóssal. 2017, amikor egy boldog estét töltöttünk itt a lányommal. 
Nem plázákban múlattuk az időnket, nem volt fontos, hogy újabb műszaki cikkekkel gazdagodjunk és nem raktuk ki a külföldi nyaralásaink képét a közösségi médiába. És nem az irigység miatt, hanem azért, mert míg vannak emberek, akiknek a számláik kifizetése, vagy akár a mindennapi betevő az asztalra tétele gondot okoz, más luxus útjait nézni kissé abszurd. 
Persze utazzon, aki teheti, de ne hencegjen folyton vele. Erről annyi internetes biztonságtechniai szakember beszélt már. 
Opus Jazz Club, jazzkoncert. 
Életem részét képezi már 15 éve, hogy reggelente Bartók Rádiót hallgatok. Két kedvenc műsorvezetőm Bősze Ádám, zenetörténész, zenei szakember, tévés és rádiós műsorvezető és Becze Szilvia, aki gyerekeknek szóló zenetörténeti könyveket is ír. Újabban pedig a fiatalabb Fellegi Lénárd is, aki költői szemléletével vezeti a műsort. Imádom őket hallgatni. Keddenként a tévés Radványi Dorottya is vezeti a Muzsikáló reggelt. Majd' tizenhétszer nyertem az elmúlt tizenöt évben, hol jegyeket, hol könyvet, hol cd-t. Ez nagyon boldoggá tett. Főleg akkor, amikor ketten maradtunk a lányommal és annyira szomorú voltam. 
Abban a hónapban nem sok pénzünk volt, ezért a nyeremény egy ajándék volt az élettől. Minden ajándék az élettől, ami körülvesz minket és ezt most becsüljük meg igazán: az egészség, az otthon, a szeretet, a család, a barátok, amit kapunk, a munkahely, ételeink, amit elfogyasztunk. Valójában mindenért hálát kéne adnunk. 
Mikor az Opus Jazz Clubba mentünk még volt tízezer forintunk és azt mondtam a gyereknek, hogy most az következik, ami még nem volt. Meghallgatunk egy nagyszerű koncertet és elfogyasztunk egy ízletes, különleges vacsorát. És hogy így tettünk, sohasem bántuk meg. Mert élményeket kell a szeretteinket ajándékozni és nem tárgyakat. Most is ez a helyzet. Látom, hogy emberek nem tudnak mit kezdeni olykor magukkal. Sokan még mindig szkeptikusak. Azzal foglalkoznak, hogy mi a pocsék a kormány intézkedéseiben, hogy nincs elég ágy, maszk, orvosság, lélegeztetőgép. Folyton folyvást csak a negatívizmus. De, hogy ők mit tehetnének, arról nem esik szó. 
Meg mintha valami párhuzamos világban élnénk, én látom a tévében, hogy lélegeztetőgépek érkeztek Kínából egy nagy Boeingen, meg maszk csomag hegyek és fogunk még kapni, ők nem látják. 
Én látom, hogy a Mol gyára kézfertőtlenítő gyártásba kezdett, ők nem látják.
Én látom, hogy vannak, akik éjt nappallá-téve dolgoznak, hogy segítsenek másokon, ők nem látják.
Van olyan szabóság, amelyiket követek az Instán, amelyik éjjel-nappal maszkokat varr kórházaknak és magánszemélyeknek. Az orvosok, ápolók halálra dolgozzák magukat, s van, aki beköltözött a kórházba, vagy a kórház közelébe, hogy ne fertőzze le a családtagjait, ha ő maga is elkapta volna a vírust. 
Éttermek átálltak a menü készítésre és házhozszállításra. Míg mások bevásárolnak a szüleiknek, főznek nekik és elviszik. Van olyan, aki felújítja az otthonát, könyvet ír, vagy segít a gyerekeinek a tanulásban. 
A taxisok meg ingyen szállítják az egészségügyi dolgozókat, hogy könnyebben eljussanak a munkahelyükre. 
Igenis van példa az összefogásra, mint a háborúban, amiről oly sokat meséltek a Nagyszüleim, akik 1918-ban születtek. Túlélték. 
Most is háború van, csak másképp. Ma nem bombák ölik meg az embereket, hanem egy szörnyű vírus szedi az áldozatait. 
Mi a magunk részéről is igyekszünk mindent megtenni. Egymást inspiráljuk a barátaimmal és főzős csoportban recepteket cserélünk. Tippeket adunk ahhoz, hogy kevés alapanyagból hogyan lehet nagyszerű dolgokat kihozni. Ma ültettem, ablakot mostam, ruhát mostam. Szerencsére nem kell kézzel mosnom, mint a barátnőm, akinek tönkrement a mosógépe és kézzel mos, mint a Nagymamám egykor, mielőtt mosógépe lett volna. 
Másik barátnőm a férjével konyhatündérré vált és mint ifiasszony remek menüket tesz az asztalra. 
A szomszédasszonyom meg szóvá tette, hogy most az emberek nem mosolyognak, elfordulnak, nem nagyon akarnak köszönni. Hát miközben teregettem le-föl kiabáltunk egymásnak a gangon, hogy ki, hogy van. Mert kijárási korlátozás ide, korlátozás oda, azért levegőzni kell, vásárolni kell. És olyan jó egy-két kedves szót váltani másokkal. 
Angyalok könnye túrótorta. 

Ma pedig túrótortát sütöttem, de mivel ez nem egy főzős blog, ez az írói blogom ezért csak örülök, hogy a nap ma sem telt el haszontalanul. 
Jobbnál-jobb könyveket olvasok, de a könyvek két oldal után kiesnek a kezemből és olyan mély álomba zuhanok, mint egykor, amikor gyerek voltam.
Legutóbbi könyvemet A kínai rejtélyt innen szerezhetitek be, szakmai oldalamat itt tudjátok követni. 
Rádióriport a könyvem kapcsán.  Bódizs Edith rádióriporter anyaga. 
Újabb riport készült velem T. C. Lang szerző tollából, amit itt találtok.

Ps. A tegnapi blogbejegyzéshez érkezett kommentek: 

    1. Képzeletben én is rengeteget utazom. Fejben tervezem, hogy hova menjünk el, ha vége lesz a vírusnak és már bátran mehetünk ezer felé. Köszönöm, hogy veled is utazhattam most egyet, nagyon sokat segít most!
      VÁLASZ
    2. Ez megint egy szép, emlékek felidézésere lehetőséget adó írás. Köszönöm Noémi!



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések