A halszemű nő

Kocsis Nagy Noémi, 2011. június 3., 22 :08
Copyright © 2011. artificium-artis.blogspot.com

Id. Pieter Bruegel(1525 – 1569, szeptember 9.) : Női portré.

Kedvenc elfoglaltságaim közé tartozik, hogy különböző élelmiszerboltokat fedezzek fel az árak változatossága és a kínálat minősége miatt. Külföldön is az első utam, a kulturális emlékek megtekintése előtt, a helyi boltokba vezet, ahol nagyon sokat le lehet szűrni, az ottani szokásokról. Minden üzletnek van előnye, de hátránya néha annál több.

Az egyikben  nagy a választék, kedvesek az eladók, de rendetlen és átláthatatlan a berendezés. Ismernek és előre köszönnek és ha rendszeresen náluk vásárolok, megmondják mi jött aznap és mi a legfrissebb. A személyes kontaktus mindig számít. Név szerint ismerem az eladókat. A másik boltban is kedvesek az eladók, áttekinthető az üzlet, gyors a kiszolgálás, de drága az egész választék. Teljesen önkéntelenül mentem be a múltkor egy hipermarketlánc, kis helyi üzletébe, ami a nyomasztóan nagy változatokkal ellentétben, kellemesen hűvös berendezésével és tiszta belsejével csalogatott vásárlásra. Kedvemre válogattam a friss zöldségek, gyönyörű húsok, friss kenyerek és édes kis játékok között. Nem volt helyismeretem, viszont tényleg minden viszonylag olcsó volt, a horrorisztikus budapesti árakhoz képest. Jó időbe telt, mire mindent megtaláltam.

Beálltam a sorba a kasszához. Fogalmam sem volt arról, hogy ott ugyanaz a rendszer, mint a patikában és bankban, vagy a gyorséttermekben, hogy terelő kapuhoz kell állni és várni, amíg a másik vevő végez. Előttem csak két fiatalember állt, mindkettő nagyon magas volt, elég jóvágásúak is.  Mégis furcsán hosszúnak tűnt az idő, amit az eladó velük töltött, nem értettem az időhúzást, csak pár zsemlét és felvágottat, egy mustárt és egy zacskó hagymát vettek. A pénztárosnő, az a típus volt, akinek a korát nem lehet igazából megállapítani, olyan negyven körüli volt, de ha rendben lett volna, külsőleg-belsőleg, akkor  fiatalabbnak is kinézhetett volna. Testi és szemmel láthatólag lelki elhanyagoltsága, azonban kiült az arcára.

Szeme olyan volt, mint a halé, vizenyős kék, dülledt, az a fajta, amit az akváriumban úszó példányokon lehet látni, vagy a természetfilmek felvételein. Mahagóni vörösre festett haja, rendetlen loknikban lógott itt-ott és copfban is, sehogyan sem lehetett kiigazodni rajta. Amikor meglátta a két fiatalembert, álmodozó halszemeivel ide-oda pillantgatott. A körülötte lévő tér, a kassza, a pult és pénzátvevő sötétkékek voltak, mintha egy akváriumban, vagy a tengerben úszkált volna. Végtagjai, keze mozgása lelassult, az áruk behúzását, folyton elvétette. Haluszony-szerű karjai előre-hátra lebegtek, mint aki a vízben mozog, mégis legérdekesebb a szeme volt, ami riadtan és csodálattal fordult a két magas, jóképű fiatalember felé.  Később ez a szem vízi-lény szerűen kicsit megmerevedett és időnként  feléjük dülledt. Leplezetlen áhítattal bámulta őket, úgy ahogy valóban a halak szoktak figyelni, az akvárium üvegfala mögül.

Egyszer csak megszólalt, amit igazán nem vártam tőle, mert általában vízi lények nem szoktak beszélni, ha csak nem delfinek.

Ájtatos, behízelgő, muzsikáló hangon beszélt:

- Lesz még valami fiatalemberek? Adhatok még mást is az uraknak?

- Nem, köszönjük!- szólt az unott, türelmetlen válasz.

Látszott, hogy megszűnt körülötte a világ és az áruk, ide-oda matatásával azt játszotta, hogy minél tovább tartson eme nagyszerű pillanat, amiben megalázkodik, mégis kielégíti őt. Behízelgő hangja azonban meg sem hatotta a fiúkat, ha egy kipakolt műmellű cicababa lett volna a pult mögött valószínűleg igen, de erre a nőre? Szerencsétlenre nem is figyeltek. Nincs igazság a Földön- gondoltam, meg ha tudnák, amit a szerelemben tapasztalt férfiak mondani szoktak, hogy a csúnya nők mi mindenre képesek. A fiúk már kezdtek toporogni, látszott rajtuk, hogy indultak volna... A fiatalemberek mindig rohannak, futnak, sietnek, aztán ahogy telik-múlik az idő, lelassulnak és vénségükre már csak csoszognak, ahogy az  öregemberek és az öregasszonyok is.

Halacska-balacska.

Mire a kasszához kerültem, feltorlódott mögöttem a sor. Illedelmesen köszöntem a nőnek, de rám sem hederített. Kértem egy szatyrot, idegesen bevágta a kosaramba, az ártatlan zöldségeim sírva nyekkentek, a gulyáskrémem csattant. Úgy dobott bele minden árút, mint akinek fizikai undora van  mindentől, de  legfőképpen tőlem. Látta a feltorlódott sort mögöttem és haragudott rám és az egész világra, én viszont nem őrá.

Nagyon is jól szórakoztam magamban, mert rájöttem, hogy én vagyok az a bűnös nő, az a gonosz perszóna, aki jelenlétével nem csak félbeszakította az álmodozását és ezért tátogott, mint a partra vetett hal, de meg is fosztottam a  jóképű és csinos fiatalemberek látványától, pernyi kis örömétől. Nagy hiba, nagy hiba.

Ez 12 embernek tetszik!