Mallorcai útibeszámoló 4.

Copyright © 2015. artificium-artis.blogspot.com
A meleg nem akadályozott meg minket abban, hogy új kalandok és utak után nézzünk. Forróságban én inkább kreatív vagyok, mint hidegben, a napsütés, a tenger és a meleg szellő megmozgatja minden porcikámat és arra sarkall, hogy a legjobbat hozzam ki magamból. Családi kirándulásokból építkezve és a vágyból, hogy egyszer olyan zöld, vagy piros kockás, fedeles, fonott, szögletes piknikkosaram lesz, ami a festményeken, filmekben és a Maci Laci rajzfilmben szokott lenni, nekiálltam a másnapi deiai és valdemossai kirándulás előkészületeinek.

A Sollerből Valdemossaba vezető út.

A Gyermekkel lementünk a hegy aljában lévő bolthoz bevásárolni. Mivel minden spanyolul és katalánul volt kiírva, s mivel újból és intenzíven tanultam a spanyolt, illetve a korábban tanult latin nyelveimből a románból, olaszból, franciából és latinból össze szoktam állítani a dolgok értelmét, vagy igyekszem megértetni magam,  mégis egy kis időmbe telt, amíg a bevásárló noteszemet nézegetve  megtaláltam, amire szükségünk volt.  Szűkek voltak a bolt folyosói, ezért meglepett, az a pici, masszív, de mindenkit felöklelő, jól tartott spanyol öregasszony, aki odaférkőzött a húsokhoz és három nagy csomagot emelt le magának a hűtőpultból , mialatt balra és jobbra sandított elégedett arccal. A következőket gondoltam róla: jönnek az unokái és bevásárol nekik, sok a turista és fél, hogy elfogynak a csirkecombok, mert csak délelőtt érkezik friss árú, messze lakik és bespájzol és azért van befáslizva a karja, mert sokat cipekedik....

Valdemossai macskák napfürdőznek.

Ugyanakkor kísértetiesen emlékeztetett azokra a nőkre, akikkel a nyolcvanas években volt alkalmam  találkozni, amikor mint Vadnyugatra sátoros szekereikkel vándorló amerikai új honfoglalók, megérkeztem szüleimmel Budapestre. A véletlen folytán sikerült egy olyan budai elit általános iskolába kerülnöm,  ahova  az odajáró diákok zömének apja pártfunkcionárius, anyja meg szép, de buta manikűrös, butikos, zöldséges kisasszonyból házasság révén előkelő hegyvidéki dáma lett, akik úgy gondolták hogy számukra már-már születési előjog, a hajdani úri családok villáiban lakni, mindenkit lenézni, a kor divatja szerint tupírozott hajjal járni és elfordítani fejüket, amikor hozzájuk beszélsz, mintha a hang egy másik, távoli forrásból, netalán bolygóról jönne. Ezt a fennhéjázó magatartást belenevelték csemetéikbe, akiknél önteltebb, beképzeltebb, szemtelenebb, irigyebb gyermek társasággal sem előtte, sem utána nem találkoztam semelyik iskolámban, pedig jó párba jártam és kiterjedt unokatestvéri kapcsolataim révén, volt alkalmam sok korombelivel játszani, magyarul volt gyermekszobám. Aki meg közöttük nem volt ilyen, mert mint minden közösségben voltak, kedves, szerény, jó lelkű, barátkozós gyerekek, azt vagy háttérbe szorították, vagy halálra cikizték, köztük az egyik legtehetségesebbet, akiből komoly színházi rendező és igen eredeti egyéniség lett felnőtt korában. Mostanra, mert huszonöt év nagy idő, valószínűleg ezekből a nőkből is ilyen szánalmas öregasszonyok lettek, akik özvegyként, vagy kisnyugdíjasként, esetleg elvált nőként tengetik az életüket és az emlékeikből élnek.  Mielőtt azonban meghatódnék saját magamtól, azt hozzá kell tennem, hogy a spanyol nyanya azok után, hogy több hétre való kaját vásárolt és kirikácsolta  magának a pénztárnál, hogy otthagyhassa a bevásárlókocsit, míg odaállt a bolt elé az autójával, mert annyit azért értettem spanyolul, később még felbukkant az életünkben, mint a hegytető egyik villájának tulajdonosa, aki az autójával a pálmákkal övezett kertjéből parkolt ki és azzal száguldott le újabb bevásárló portya-körutakra. :-) Addigra már jól mulattunk rajta, ahogy valóságos ragadozó karmokkal kapaszkodott a kormányba és becélozta az utat lefelé.

Deia az út felől.

A kirándulásra végül a maradékból én is vettem, 10 kis csirkecombot, füstölt, vákuum csomagolt lazacot, tojást, padlizsánokat, gyümölcsöt. Úgy egyeztünk meg, hogy a fiúk hozzák a kenyeret, italokat és kibérelik a kocsit, mi lányok az elemózsia csomagot készítjük el. A combokat lesütöttem tepsiben, hagymával fűszerekkel, olajban és vízben párolva fólia alatt, mert tapasztalatom szerint a fólia alatt párolt húsok lesznek a legpuhábbak és legszaftosabbak. A padlizsánokból krémet készítettem, ahogy a lazacból is egy átmenetet a krém és a saláta között, ami lehűtve, a hosszabb kiránduláson, remekül harmonizált a ropogós, friss bagett ízével.

Frédeic Chopin zeneszerző 1810-1849 szobra Valdemossában, akinek az orra kifényesedett a sok simogatástól.

Az ételen kívül, szellemi táplálékkal is készültem, mindent elolvastam az útikönyvben, ami Valdemossa és Deia szépségeire vonatkozhat, kezdve az előbbi karthausi kolostorával, amit világiasítottak, a XIX. század harmincas éveiben, s ahol Chopin lakott George Sand-dal, de a zord időjárás ellenére számos szép műve született.
Együttlétük emlékezetesen viharos és nyomorúságos epizódja a Mallorcán töltött 1838–39-es tél, amelyet egy fűtetlen parasztházban, majd az üres és hasonlóan fűtetlen valdemossai kolostorban vészeltek át. Chopin később gyakran panaszolta, mennyire nehéz volt Párizsból idehozatnia és a hegytetőre felcipelni a zongoráját. E reménytelen hangulatú időszak megjelenik a 24 prelűdjében (Op. 28), amelyeket főleg Mallorcán írt. Az időjárás olyan súlyos hatással volt Chopin egészségére, idült tüdőbajára, hogy kénytelenek voltak visszatérni Párizsba. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a téli hónapok valóban nem kellemesek Mallorcán, mint általában a tengeri szigeteken, ilyenkor rendszerint hűvös és nedves az időjárás. A mandulafák viszont már februárban kezdenek virágozni.
Chopin és Sand nagy hírű kapcsolatát mutatja be az Impromptu című film, amelyben Chopint Hugh Grant, Sandot Judy Davis játssza. forrás: wikipédia.

A kék selyemként elterülő tenger.

Az odafelé vezető út, kanyargós és csodálatos volt a ragyogó napsütésben, a kocsi ablakából az elsuhanó hegyi tájakat nézve, ami közé beékelődtek a tengeri öblök, amelyek hihetetlen mélységben, azúrkéken terültek el, mint valami nagy selyemkendő. Meg-megálltunk  a kocsival, nézelődni, gyönyörködni, álmélkodni, miközben azon gondolkodtam, hogy az elmúlt évszázadokban, hogyan tették meg az utat a régi idők emberei. Folyton fényképezni kellett és kicsit kanyarogtunk, mint a Vidámpark hullámvasútja, aminek egyes kanyarulatai úgy vannak megszerkesztve, hogy balra is, meg jobbra is húznak, elfordulnak, kellő pánikot keltve a szórakozni vágyó emberben.

Kaptatunk a valdemossai kolostor felé.

Valdemossába megérkeztünk és leparkoltuk a kocsit, majd nekiindultunk a kolostort megtekinteni, ami nem volt olyan vészesen magasan és egy jó kondícióban lévő ember, gond nélkül felsétál a kikövezett odavezető úton, a legnagyobb melegben is. Misztikusan estek a be a fények, a fák ágai között, júliusban, nyár közepén, amikor az ember úgy érzi álmodja a saját életét és mint egy lebegésben, leperegnek előtte a régi jó emlékek, hajdan volt szerelmek, gyermekkor és szépség, öröm, kétség, boldogság.

Itt muszáj volt bekukucskálni.

A kolostor parkja a legszebb, mint egy remek botanikuskert, amiben olyan jó elveszni, a növényeket nézegetni és fényképezni. A parkból lefelé, napsütötte, kis utcákba vetődtünk. Amióta kedvencemmé vált Szerb Antal Utas és holdvilág-ja azóta, ha nosztalgiázni akarok, akkor vagy a regényt veszem elő és olvasom el, újra és újra, vagy olyan helyeket keresek, amik hasonlóak a benne szereplő leírásokhoz. Álmaimban és elképzeléseimben, gyakran járok ilyen szűk és kikövezett utcácskákon, ahol a lakások közvetlenül az utcáról nyílnak, ahol egymás közelségben élik az emberek az életüket, mégis tiszteletben tartva az intim szférát és a másik mindennapjait. Nyilván ezt egy bűnözőktől hemzsegő nagyvárosban nem lehet megtenni, ahol a lakók zárak, rácsok és riasztók mögé rejtik az életüket.

Valdemossai sikátor, ami úgy vonzott, mint a mágnes.

Sokszor gondolkodtam már a sikátorok értelmén és arra a következtetésre jutottam, hogy olyanok, mint a labirintus, ahol az ember a saját félelmét legyőzve, kell kikerüljön az útvesztőből a fénybe, a tudattal, hogy mindig van remény, hogy a lehetetlennek látszó helyzetekből is van kiút és a szeretetlenségek, ami miatt annyit szenvedünk lehet, hogy csak a saját fejünkben léteznek, mert a másik szeret ugyan, de nem bírja kimutatni. A napsütésbe jutva egészen nagyszerű csodák tárultak elénk, a nagy utcakövek kifényesedtek az évszázadok zarándokainak talpától és a ragyogás mindent betöltött, mint az olvadt arany folyt le a házfalakon, a virágok színét többszörösére fokozta és a félig becsukott zsalugáterek mögül időnként kilibbent egy-egy csipkefüggöny.

Jellegzetes zöldre festett mallorcai zsalugáterek Valdemossában is.

Úgy éreztem, hogy ezek a macskaöves utcák, amiket járnom kell, s még ha száz ilyen utat is végigjárnék, ha a hagyományos spanyol búcsújáró vonalakon is mennék végig, akkor sem múlna el maradéktalanul szívemből a fájdalom, de legalábbis csak enyhülne, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy nap, mint nap fényben fürdöm és ez a kedélyemet mindig a magasba lendíti. Olyan kérdéseken gondolkodtam, mint: Miért nem köszöntött fel az idei születésnapomon egy régi barátom, akit istenítettem, szerettem, akinek a tehetségében és szeretetében vakon bíztam egykor és akitől hajdan annyi biztatást kaptam? Miért van az, hogy a nekünk oly fontos emberek nem méltányolják a buzgalmunkat és mások elepednek egy-egy jó szavunkért? Vagy ezek a csodák, amik között járok, miért nem mindennaposak az életemben és miért kell ennyit várni, imádkozni és álmodni, hogy egyszer csak bekövetkezzenek? Miért nyilvánul meg a szépségnek ilyen tömény, a tiszta esztétikára felfokozott, a kellemes környezet iránti igénye ennyire itt és más helyeken, ahol éltem és jártam, ott nem? Mitől másak ezek az emberek, akik ezt létrehozták, mint azok, ahonnan én jöttem?

Kukacvirágok szépítik az utcát cserepekben.

Aztán megálltunk, azaz leültünk falatozni, egy terecskén. Előkerültek a sült csirkecombok, a lazacsaláta, a padlizsánkrém, a friss ropogós bagettek, a főtt tojás. Falatoztunk. Mindenki el volt ragadtatva az ízektől. Öröm enni, főleg a fárasztó hegymászások után. A fiúk kényeztettek minket, Péter lédús barackokat vásárolt és mézédes sárgadinnyét, János alma tortával és magasra nőtt, kakaós házi piskótával, amire meghívott bennünket a kávéházba. László a humorával szórakoztatott mindenkit.
A boltban előttünk egy fiatal fekete nő vásárolt, egy pénzes öregúrral. Tökéletes alakját csak egy kis, frissen mosott és vasalt, hófehér, férfi ing alá rejtette, ciklámenszínű magassarkú szandálban kihangsúlyozva remekül formált lábait és észveszejtő idomait, amivel megáldotta a Jóisten. A kontrasztot nem értettük, a Szépség és a szörnyeteg jelent meg szemeink előtt, de nő létemre azt is megértettem, hogy ezt az idős férfit, aki a vagyonával megváltotta a boldogsága árát miért pont ezt a nőt választotta. Mert ahhoz  kétségtelenül jó szeme volt. Hogy ebből mennyi volt az üzlet és mennyi a szerelem, azt nem tudom. Lehet, hogy úgy vette, mint az egyéb műalkotásait valamiféle licitáláson, ahol embereket árulnak.

Kocsis Nagy Noémi

Folyt. köv.

Ez 253 embernek tetszik!