A hajnalok csendjei

A hajnalok csendjei gondolat onnan jött most, hogy betöltöttem az ötvenet és gyakran a legnagyobb örömöt a csend okozza. 

Nagyon sokáig nem tudtam megfogalmazni azt, hogy nem csak krimit, de rövid novellákat, művészettörténeti írásokat sem vagyok képes írni, én, aki évekig annyira termékeny voltam. És könyveim jelentek meg. Hiába jutottak eszembe olykor-olykor történetek úgy voltam vele, mint a régi írók, akik kitépik a papírt az írógépből. 

Én is a képzeletbeli írógépemből téptem ki dühödten a papírokat, galacsinná gyűrve a földhöz vágtam azokat. 

Rendkívül nehéz évet hagytam magam mögött. Évekig tartó szakmai boldogtalanság után, amit elsősorban az okozott, hogy nem tudtam eredeti végzettségem a művészettörténet bűvkörében elhelyezkedni, sokáig a könyves világ padlóit koptattam. 

A könyvesbolti munka azonban belülről nem olyan romantikus, mint a filmekben, nem olyan szép, mint azt az olvasók gondolják. Reggeltől-esig kell dolgozni, főleg egy pláza könyvesboltban, amihez hozzátartozik a bolt kinyitása, takarítása, felmosása, az érkező áru, újdonságok kipakolása, naponta öt-hat doboznyi, ünnepi időszakban tíz-húsz. Online csomagok átvétele, a kasszák leszámolása, rendben tartása, elpakolása, az akciók kihelyezése, forgatása, majd leszedése és visszáruzása. A kedvesek mellett, ez a vevők húsz százaléka, a kellemetlenkedők végighallgatása, sirámaik, reklamációk kezelése és annak megtapasztalása, hogy a rendezett külső mögött olykor milyen önző, erőszakos hisztis természetek rejtőznek, akik harmincezerért vesznek könyvet, de egy kétszáz forintos szatyorért fél órát veszekszenek, vagy erőszakosan próbálnak politikai vitákba bevonni, úgy hogy te ezt szóba sem hoztad. 

Ez iszonyú kemény szellemi és fizikai munka, amit nem fizetnek jól és dicséret nincs érte a vezetőknél, de letolás annál több. Aztán meg több év lelkesedés, hajszás karácsonyi időszak után, amikor úgy esel be a karácsonyfa alá, mert milliókat termeltél az idén is, eszedbe jut, hogy magadat is menedzselhetnéd. Megpróbálsz pár könyvedet beadni a cégedhez bizományba, mert a cég egyik vezetője lánya, másik fia kap ilyen lehetőséget milliós támogatások formájában..

Azokból a milliókból, amiket te és kollégáid önfeláldozó munkájával termeltél ki. S miközben az általad finanszírozott könyvek kiadásának bizományi értékesítését sem tudod elintézni, mert rájössz, hogy végtelenül züllött és rohadt az egész cég, a rendszer, aminek évekig a szekerét toltad. Régi kollégáim közül egy sem dolgozik már ott, hiszen, aki nem hagyta ott őket önként, annak utilapút kötöttek a talpa alá. 

A megpróbáltatásaim itt még nem értek véget, hiszen majdnem egy évet lehúztam egy kiadónál, ami belülről nem az, ami kívülről látszik. Hiába alkottam meg 50(!!) Tik-tok videót, reklámkampányokban vettem részt, minden rendezvényen részt vettem, sajnos nem sok köszönettel és hálával találkoztam, de kikötötték, hogy itt nem adhatom ki a könyveimet, hozzáteszem nem is akartam, a túlórázásért pedig soha egy fityinget nem fizettek, holott normális helyeken a hétköznapi túlóra száz százalékban, a hétvégi szombati százötven százalékban, a vasárnapi kétszáz százalékban fizetendő. Vagyis munkáltatói csalások sorozatával találkoztam az elmúlt kilenc évben, miközben tudásom, szívem, lelkesedésem beleadtam, soha egy órát nem hiányoztam, vagy mentem beteg szabadságra. Az én hibám az az, hogy fafejűen teszem a dolgom, nem veszek részt sumákolásokban, hazugságokban és nem volt soha célom kollégákat, főnököket bemártani, ahogy sokan teszik. 

Így aztán nem volt szerencsém szakmai téren, viszont szereztem állandó barátokat kollegiális körökből, egyedül felneveltem a gyerekemet, aki azóta egyetemre jár, elmélyítettem a szövetségemet és családi kapcsolataimat gyermekemmel és szüleimmel. Szóval nem minden a karrier és a szakmai sikerek. 

Csalódottságom, ami abból fakadt, hogy tavaly nyáron nem volt munkahelyem arra sarkallt, hogy intenzíven keressek munkát. Másfél hónapon keresztül a nap huszonnégy órájában kerestem az ideális munkahelyem. Minden, ami egy kicsit is érintette a végzettségemet, vagy olyan feladat volt, amit el tudtam volna látni arra jelentkeztem. 

A múzeológustól, a teremőrig, a múzeumpedagógustól a titkárnőig, a sushi szakácstól a szobalányig minden meghirdetett állásra pályáztam. Ezek közül volt nagyon tanulságos is. El kellett mennem többek között szobalány toborzásra egy céghez. Egy belvárosi ötcsillagos szállodához kerestek szobaasszonyokat, ami közel sem olyan romantikus, mint a filmekben. A toborzás egy gyanús, hajdan jobb napokat látott, Art Deco házban volt, valahol a Váci út bugyraiban, viszont a lakás maga kicsi, lepukkant és koszos volt és sorra álltak ott a kétségbeesett asszonyok munkát keresve. 

Mikor bementem gyermekem korú lányok fogadtak, "felvételiztettek", de előtte egy undorító, kis koszos konyhában kellett volna várakoznom, így inkább a folyosón álltam. 

A szoba, ahova beszélgetni hívtak be abból állt, hogy egy szakadt A/4-es füzetbe írták fel a neveket, telefonszámokat. A kisasszony egy feketére festett hajú, nagykeblű, szűk latex ruhás, műszempillás, hatalmas körmű, fiatal nő volt és nem tudtam eldönteni, hogy felnőtt filmbe keresnek milf főszereplőket vagy tényleg szobaasszonyokat keresnek? 

Rákérdeztem a fizetésre és a szerződésre, ami egy teljesen bevett dolog napjainkban és erre kitérő választ kaptam. A fizetés egy részét számlára utalják, a másik részét kézbe adják-felelte a műszempillás kisasszony. 

Egyből adócsalást szimatoltam így iszonyú dühösen jöttem el erről az istenverte helyről. 

A másik, egy apartmanház volt, ahol tényleg kaptam munkát egy napra. Elég jól fizetett, 1/2 8-ra kellett menni a legmelegebb nyári  napok egyikén. A feladat az volt, hogy nyolc apartmant kellett kitakarítani nyolc óra alatt, csakhogy azt nem közölték, hogy az egyik apartman akkora, mint a lakásunk, a másik meg két hálós,  plusz nappali-konyhás, legalább százötven négyzetméteres volt. 

A "betanítóm" egy korombéli roma asszony volt, aki évtizedek óta takarít, szaktekintély az apartman takarítások terén és nem csak gazdagon aranyékszerezett volt, de érzékeltem rajta, hogy nem vagyok neki szimpatikus. 

Egyszer megmutatta az ágyazást, meg, hogy az edények, hogy kell kinézzenek a konyhában, vízkőoldóval fújta be, valamint a fürdőszoba mennyire kellene tiszta legyen. 

Otthagyott, hogy sikáljam a fürdőszobát és Isten a tanúm mindent megtettem, hogy gyönyörű legyen, de mégis csak szidást kaptam tőle, hogy itt egy folt, ott egy pecsét. 

Szállodákban ugye szokás kis samponokat kirakni a vendégnek az ágyra, a szépen hajtogatott törülközőkkel, meg mini tusfürdőkkel. Ezek, kivéve a törülközőket ajándékok a vendégeknek, akkor jön jól, ha elfelejtettél tusfürdőt, vagy sampont vinni az utazásra. 

A nagy apartmanban az egyik hálószobát nem használták a vendégek, így ott nem kellett az ágyat újrahúzni. A saját szememmel láttam, hogy az ágyon ott voltak a kis samponok és a tusfürdők, vagyis a szabály szerint nem kellett volna újat kirakni. 

A fő takarítónő elment fürdőszobát súrolni, mert elégedetlen volt a teljesítményemmel, én meg a hálószobákban ágyaztam. Miután korábban kikérdezett, van-e férjem, neki volt, plusz három gyereke és két unokája, valósággal elszörnyedt azon, hogy elváltam. A romáknál ez valóságos szentségtörés. Másrészt, hogy mik a terveim a takarítással? Mondtam, hogy már felvettek a rendőrségre, úgyhogy ez átmeneti. Miután kiszúrtam, hogy a hálószobában korábban voltak az ágyon tusfürdők nagyon ideges lett, mert ki kellett rakjon újakat. Fene se tudja, hogy a korábbiak hova tűntek, de a hölgy, aki felvett erre a munkára szólt, hogy a szobaasszonyok szeretik felosztani a vendégek után hátramaradt tusfürdőket, papucsokat, egyebeket maguk között. 

Ebédszünetben is bizalmatlanok voltak velem, lehetett látni, hogy kényszeredett beszélgetéseket folytatnak jelenlétemben, illetve a nap végén nagy kapkodás folyt a vendégek által hátrahagyott tárgyakért. No nem drága holmikra kellett gondolni, csak kozmetikumokra, party kalapokra, napszemüvegekre és soha nem használt flipp-flopp papucsokra. Bennem ez a mohó osztozkodás azt a benyomást keltette, arra emlékeztetett, amikor valaki halála után a rokonok széthordják a hagyatékot, így teljes megvetést éreztem az olcsó kacatok iránti kapkodásban. Mivel nem lettem bandatag, nem is kínálták fel, hogy bármit is elvigyek. Nekem meg annyira fájt mindenem, a szobaasszony egész nap hajszolt, mint a csatalovat, hogy miután egy napos bejelentéssel megkaptam a pénzemet, hátra se nézve, szinte négykézláb vonszoltam haza magamat sűrű káromkodások közepette. 

Nap, mint nap arra megyek dolgozni és mindennap hálát adok Istennek, hogy nem ott kell megkeresnem a mindennapi betevőmet és a számlákra a pénzt. 

A neheze azonban csak ezután következett. Titkárnőként nem is olyan egyszerű dolgozni, nem olyan, mint a filmekben: nem egy körömreszelgető csinos maca, aki csak gépel a főnök parancsára és a szabadiejében púderezi az orrát és csinos udvarlókkal flörtöl.   

Olyan volt, mintha teljesen új szakmát tanultam volna és erre mindössze egy fél évem volt, ugyanis utána vizsgáztam. Szerencsére mindenki segített a betanulásban. 

Miközben teljes erőbedobással dolgoztam és alkalmazkodtam egy kapitányság mindennapjaihoz, meghalt a legrégebbi gyerekkori barátaim egyike. 

Születése óta ismertem, nála jobbat, kedvesebbet, tisztességesebbet alig ismertem, soha senkire egy rossz szava nem volt. Ha van olyan, hogy valaki bánatában halálra drogozza vagy issza magát, én úgy éreztem fel kell falnom a világot bánatomban. Mert ő is imádott enni. Nem csak folyton sütöttem és főztem, nem csak állandó sütemény hegyeket készítettem a kollégáimnak, szüleimnek, a gyerekemnek és párjának. Ennek eredményeként híztam hét kilót, amiért iszonyatos lebaszást kaptam az üzemorvostól, ami teljesen jogos volt. Azóta kiderült a laktóz intoleranciám és a gluténérzékenységem. Kénytelen voltam életmódot váltani, elhagyni a kenyeret, a pizzát, a tésztát, a krumplit, a sütést, a tejivást. Mivel az alkoholizmus, a drog, a cigaretta függősége nem veszélyeztet, ezért rájöttem, hogy az én függőségem a főzés. Mindenkinek van függősége, de van, aki beismeri, van, aki nem. Lecseréltem a krumpli köretet zöldre és a kávémba nem rakok már cukrot. 

Néha-néha becsúszik egy-egy süti, mindenről nem lehet lemondani, de jól tudok úgy is lakni, hogy nem eszem kenyeret. Az ínyencség persze megmaradt, de főzési szenvedélyemet igyekszem modern és egészséges receptekben levezetni. A leves ma citromos zöldségleves volt, a második light majonézes franciasaláta volt és virsli. 

Ez az őrült zabálás akkor ért véget, amikor azt álmodtam, hogy Zsuzsika él és szép fiatalasszony és gyermeke még kicsi. Álmomban nagyon boldog voltam, csak felébredve konstatáltam, hogy sajnos csak álmodtam és nem ez a valóság. 

Mostanában a csendes hajnalok a legnagyobb, legfelemelőbb ajándékaim. Hétalvóból rászoktam koránkelésre. Hétköznapokon hajnal ötkor kelek, ha a munkába indulás előtt kényelmesen szeretnék reggelizni, kávézni és elkészülni. Viszont már ott tartok, hogy hétvégén sem tudok hétnél tovább aludni és ma reggel már 1/2 8-kor a közeli boltban kukorékoltam a banyatankommal. Sokan lenézik, megvetik ezt a járművet, de ennél jobb találmány nincs a vásárlásra. Nem kell cipekedni, mindent belepakolsz és csak hazahúzod. Ma is így tettem. 

Előtte pedig élveztem a csendet a boltban, hogy rajtam kívül csak egy pár nyugdíjas bácsi és néni vásárolgat. Azonban egy nő megzavarta az áldott nyugalmamat. 

Harsogva és röhögcsélve telefonált a boltban, ráerősítve az elméletemre, hogy nem tud annyira korán lenni, hogy ne akadjon egy nő, aki járművön vagy boltban hangoskodva telefonál. Ennek a típusnak mindig akad egy rokona, vagy barátnője, aki hajnalok hajnalán ráér. Mindegyiknek hasonló a gondja: utálják a munkahelyüket, férjüket, vagy mindkettőt és ezt úgy kell előadni a vonal túlvégén lévőknek, hogy legalább a fél világ fültanúja legyen. Hogy ez mennyire indiszkrét és kellemetlen semennyire nem érdekli őket. Ilyenkor mindig nagyon csúnyán nézek és arra gondolok, hogy vannak emberek, akik képtelenek befogni a szájukat, legalább tíz percre, s senki nem kíváncsi a problémáikra, mert másoknak is akad bőven. 

Ilyenkor megállapítom, hogy ezért  szeretem annyira a hajnalok csendjeit, amikor nyugodtan, álomittasan kortyolgatom a kávémat és majszolom a szuper egészséges kétszerültemet és várom, hogy felkel majd a nap, meg hogy rövidesen itt az ádvent és a karácsony.