Egy őrült történet 9. rész: Brandon csillaga

2015. november 21., szombat

EGY ŐRÜLT TÖRTÉNET 9. RÉSZ BRANDON CSILLAGA

Üdv minden kedves látogatónak! Ez egy írói blog, ahol saját, és más írók kalandregényeit olvashatjátok folytatásban. Egzotikus tájak, különleges emberek, izgalmas történetek. A blog jobb oldalán, a képekre kattintva régebbi írásokat is megtalálhatóak, sőt a folytatásban megjelenő történetek előzőleg megjelent részei is olvashatóak. Ha sikerült kedvet csinálni, a történetet írók könyvei megvásárolhatóak a Publoboox.com oldalon, illetve van amit ingyen is letölthettek. Jó olvasást kívánok! Egri Zsanna

Hauser Tamás

Brandon reszketett a félelemtől és igyekezett a legrosszabbra felkészülni. Úgy gondolta, hogy annál szörnyűbb nem történhet majd vele, minthogy valaki más fejezi be azt, amit egyszer korábban még ő maga próbált meg, mikor el akarta dobni az életét és felvágta ereit.

Nem tudta, hogy ezer és ezer kegyetlenebb dolog van a halálnál, de talán jobb is. Csak gyalogolt kelletlenül Shon oldalán, mint egy koszos rongydarab. Néha amaz rántott rajta egyet, mikor lábai egy pillanatra összegabalyodtak.

Hamarosan visszaértek a rejtekhelyre, ahol korábban őrizték a fiút. Al, ahogy meglátta a srácot, rögtön ököllel gyomorba verte:

– Mit képzelsz magadról te kis szaros?! - fakadt ki a behemót.

– Hagyd a francba - nyugtatta Shon – már megvan és ennyi. Nincs gáz, oké!? Megvan.

– Ha még egyszer próbálkozol, megöllek! - fejezte be Al az utolsó szó jogán, majd odébb sétált.

Újra visszazárták a pincébe Brandont, de ezúttal egy biztonságosabb terembe, ahol a sötétség és magány hamar rátaláltak ismét. Ekkor a fiú, a fáradtságtól meggyötörve térdre rogyott a hideg kövön és a félelemtől reszketve a nadrágjába vizelt, majd halkan, nagy és lassú szaggatásokkal mellkasából előtört a sírás.

Újra eszébe jutott Anna. Az egyetlen nő az életében, akiért bármit megtenne. Arra gondolt, hogy milyen szánalmasan festene ilyen állapotban a lány előtt. Még csak nem is ismeri, de talán már sosem fogja megismerni őt. A haja illatát, vagy a puha bőre érintését. Nem ismeri Annát, pedig meghalna érte, úgy szereti. Órák teltek el így, a haldokló magányban.

De tovább nem töprenghetett, mert kattant a kulcs a zárba és szélesre tárult az ajtó. Al jött be rajta két lépést, aztán megállt.

Széles kaján vigyor ült ki mocskos nagy arcára. Dörzsölgette kezeit majd hamar a fiúhoz lépett.

– Most szórakozunk kicsit, jó lesz? - kérdezte Al a végtelenül meglepett sráctól, aki már úgy érezte rosszabb nem lehet. De sajnos mindig van rosszabb.

– Gyere és állj fel. Állj már fel, ha mondom! - förmedt rá Brandonra., majd kibökte végül miért is jött:

– Toldd le a nadrágod, de mintha élnél! Apuci hazajött!

A következő pillanatban egy halk nyögés hallatszott, majd Al szépen elterült a padlón. Shon állt mögötte aki hátulról halkan megközelítette, aztán egy hatalmas vadászkéssel hátba szúrta szívtájékon a férfit. Egészen markolatig nyomta a pengét, miközben másik kezével a száját fogta be, hogy ne tudjon felordítani.

Brandon mindebből semmit se látott. Sokkot kapott még korábban és arccal a padlóra borulva sírt, mint egy kisgyerek.

Shon lassan felemelte a földről és mélyen a szemébe nézett:

– Össze kell szedned magad! Most nem állhatsz meg fiú! Neked élned kell! - biztatta a srácot, miközben a könnyeit törölte arcáról, majd annyit még hozzátett:

– Nem minden és nem mindenki az, aminek látszik.

Ekkor végre erőt vett magán Brandon és halkan megkérdezte:

– Ki vagy és miért segítesz? Mi ez az egész egyáltalán?

– Shon vagyok, bár nem ez az igazi nevem, de az most nem is lényeges. A barátaid és te egy különleges dolog birtokában vagytok. Ez az, ami nekik kell!

– De nekünk nincs semmink se. - szólt a fiú elképedve.

– Nem mondhatok többet. - vágta vissza Shon. - Csak legyen elég annyi, hogy túl kell élnetek mindent és nem bukhattok el! A világ és rajta minden élő ember tudna megváltozni attól, amit adni tudtok és ez túl nagy fenyegetést jelent NEKIK! Vannak akik a ti oldalatokon állnak, de nem tudunk mindig segíteni. Magatoknak kell rájönni a miértre és a hogyanra.

Most mennem kell!

– Ja és még valami!

– Igen? -kérdezett vissza Brandon.

– Én megtettem a feladatom, szabad vagy. Rohanj, és a legközelebbi járattal menj Dél felé, majd onnan Mexicóba! Figyelj a jelekre! Sokat segíthetnek.

Azzal Shon egy szempillantás alatt eltűnt. Egy másodpercig még némán ámult Brandon, de a következő pillanatban, mintha egy belső erő éledt volna újjá testében, úgy ugrott fel a padlóról, hogy elrohanjon, ahogy csak a lába bírja.

Futott-futott, meg sem állt. A tüdeje szinte égett, úgy pumpálta a levegőt be, s ki.

Vagy fél órán át rohant, mint egy eszelős őrült, ki letépte láncát, mígnem teljesen kifulladt.

Előredőlt, majd tenyereivel térdeire támaszkodott kissé görnyedten és közben zihált szüntelen.

Percek múlva tért csak magához, majd körülnézett. Egy buszállomás volt tőle nem messze, de pénze nem volt egy garas sem. „Délre kell mennem, de hogyan?” morfondírozott magában, miközben megállt mellette egy autó, ami nem kis meglepetésére egy Corvette ZR1-es sportkocsi volt. A sofőr lehúzta az ablakot, majd kiszólt a fiúnak:

– Merre mész cowboy? Elvigyelek?

Brandon lehajolt, hogy belásson az egyébként alacsony hasmagasságú autóba és ledöbbent!

Egy gyönyörű, hosszú hajú fiatal bomba nő ült a volánnál. Hirtelen zavarba jött és csak annyit tudott hebegni, hogy:

– Me.. Me.. Mexico. Azt hiszem, hogy.. talán.. hogy.. - a lány elmosolyodott, amire Brandon egy kissé magához tért és megnyugodott.

– Na, gyere ülj be. - szólt kedvesen, mosolyogva ismét.

Ekkor már nem tétovázott tovább. Érezte, hogy jó lelkű a lány és gyorsan bepattant mellé a kétszemélyes sportkocsi anyósülésére, majd a csaj gázt adott és a 750 lóerő elszabadult a négy hatalmas kerék alatt. A gyorsulás akkora volt, hogy egy pillanatra a levegő a tüdejükbe szorult. Úgy tapadtak az ülésbe, hogy onnan feszítővassal sem lehetett volna kihámozni őket!

Aztán állandósult a tempó és végre fellélegeztek.

– Imádom ezt az autót! - visított fel a lány – Sosem tudom megunni ezt az érzést! Soha!

– Azta! - szólalt meg végül Brandon.

– Beszarás, mi? - kérdezte a szőke szépség, majd folytatta gyorsan:

– Azt mondta az exem, hogy ez nem való nekem, meg hogy én maradjak csak szépen otthon a valagamon. Még mit nem! Ha rajta múlott volna, akkor én még mindig a házában mosnám a szaros alsógatyáit, meg esténként kézimunkáznék neki. Neki! Hát hülye vagyok én?! Na neem! Fogtam magam, aztán, mikor elment a csapattal edzeni, elvettem a kocsikulcsát és leléptem. Úgy félti, mintha az élete szerelme lenne! Pedig a kapcsolatunk elején azt hittem én vagyok az neki. A kocsit csak hétvégeken hozta ki a garázsból, akkor is csak azért, hogy megmutassa a haveroknak, meg hogy lemossam. Most legalább rendesen kipróbálom a gépet! Sosem engedte, hogy vezessem. - fejezte be végül a hirtelen zuhatagként Brandonra öntött magánéleti lázadását, majd egy kósza pillanatra a fiúra nézett és érdeklődve kérdezte:

– Veled mi a szitu?

– Hogy én? - kérdezett vissza a srác. Fogalma se volt hogy mit mondjon és hol kezdje.

– Hogy hívnak drága? - érdeklődött a szőkeség.

– Brandon vagyok.

– Szuper. Én Kelly vagyok. Figyelj! Nem akarlak faggatni – szabadkozott a lány – de olyan esendően álltál az út mellett, hogy úgy éreztem bajban lehetsz. Nem kell mondanod semmit, oké?

– Nem, dehogy. Csak annyi minden történt velem és nem tudom, hol vannak a többiek és meg akartak... - ekkor elcsuklott a hangja és az oldalsó szélvédőn túlra messze kinézett.

– Brandon, - szólt ismét a lány, de ezúttal komoly hangon.

– Szerintem mindketten menekülünk valami elől. Mit szólnál ha együtt mennénk egy darabon?

– Komolyan? - csillant fel a srác szemében a remény.

– Komolyan. - felelte Kelly, majd egy aprócska szünet után hozzátette:

– Kedvellek. Megkedveltelek, bár nem tudom miért.

Azzal a jobb kezét levette a kormányról és óvatosan megsimogatta Brandon nyakát, aztán ismét megfogta a kormányt. Érzéki és egyben gondoskodó simogatás volt, amibe a fiú rögtön beleborzongott. Apró villanásnyi érzékiség és már nyugodtabban ült az ülésben, majd hosszan Kellyre nézett.

A lány gyönyörű volt. Határozottan nézte az utat és biztos kezekkel tartotta a volánt. Szőke, hosszú haja derekáig ért. Hosszú combjait egy szurkolólány szoknya takarta. „Pompom lány lehet talán abban a csapatban, ahol az a degenerált exe játszik.” - futott át Brandon agyán a pillanatnyi felismerés.

Még nézte egy darabig az eltökélt és elgyötört szőkeséget, aztán eszébe ötlött Annabelle, Liza és Matt. Vajon mi lehet most velük? Merre járnak? Keresik e őt egyáltalán?

Kérdések sokasága viharzott át fejében hirtelen, majd Kellynek szegezte határozott és egyértelmű kérdését:

– Elvinnél engem Mexicóba?

A lány meglepődött a hirtelen határozottságon, de azonnali választ intézett:

– Gyerünk! Irány Mexico! - vágta rá ellentmondást nem tűrő magabiztossággal.

Publio Kiadói oldal 1:

http://publioboox.com/kocsisnagynoemi

Keresés ebben a blogban

Kocsis Nagy Noémi