Egy őrült történet 8. rész: Szökésben
Kedves Olvasó!
Már korábban is olvashattad a blogomon és Egri Zsanna szerzőtársam blogján közölt folytatásos regényünk részleteit, amelyet valójában heten írunk.
Egyéb elfoglaltságaim miatt el voltam maradva a közléssel, azonban ma bepótolom, hogy élvezzétek ti is ezt a remek kalandregényt, ami most születik egy-egy másik író tollából és mi is izgulunk a szereplőkért, karaktereinkért, a folytatásokért, amíg várjuk a következő részek elkészültét. Zsanna szerzőtársam ötlete indította el a történetet, ami hétről-hétre olvasható a blogján más-más szerzők tollából. Kocsis Nagy Noémi
A cikk linkje a blogon, ahol mindent megtaláltok. http://szívtitkok.blogspot.hu/p/egy-orult-tortenet-t…
2015. november 13., péntek
EGY ŐRÜLT TÖRTÉNET 8. RÉSZ SZÖKÉSBEN
Üdv minden kedves látogatónak! Ez egy írói blog, ahol saját, és más írók kalandregényeit olvashatjátok folytatásban. Egzotikus tájak, különleges emberek, izgalmas történetek. A blog jobb oldalán, a képekre kattintva régebbi írásokat is megtalálhatóak, sőt a folytatásban megjelenő történetek előzőleg megjelent részei is olvashatóak. Ha sikerült kedvet csinálni, a történetet írók könyvei megvásárolhatóak a Publoboox.com oldalon, illetve van amit ingyen is letölthettek. Jó olvasást kívánok! Egri Zsanna
A történetet folytatja:
 |
| Saláth Barbara |
Brandon ellépett a fától, hogy jobban lássa, miről beszélnek a többiek. Először fel sem ismerte, mi lehet az a lecsüngő valami az ágak között. Amikor belémart a felismerés, émelyegni kezdett, teste enyhén előredőlt.
Ekkor halk, de határozott kattanást hallott a füle mellett, úgy öt óra irányából.
Lassan, nagyon lassan a hang felé fordult. Egy férfi állt mögötte, jobbjában egy rugós kést tartva.
A fiú felnyüszített ijedtében.
A férfi a szája elé emelte a mutatóujját, majd hívogatóan intett Brandon felé, jelezve a fiúnak, hogy csendben kövesse őt.
Brandon nem mozdult. Nem sokat látott a férfiből. Ha meg tudott volna nyugodni, feltűnhetett volna neki egy-két részlet, de a világát teljesen kitöltötte a bicska és támadója hívogató mutatóujja.
A férfi közelebb lépett. Késének hegyét a srác nyakához érintette. Az a penge hideg érintésétől összerezzent.
Brandon jól emlékezett, hogy a zsilettpenge közel sem okozott akkora fájdalmat, mint várta. De ki tudja, hogy mennyire éles ez a kés? És már egy csöppet sem kívánta a halált.
Megindult a férfi előtt. Az, ha túl lassúnak találta a tempóját, taszított rajta egyet. Mire kiértek az erdőből, Brandon annyira reszketett, hogy fogai minduntalan összekoccantak.
Az erdő szélén két másik férfi várt rájuk. Az egyikük, Al, egy olajzöld dzsipnek támaszkodott, és a tetkóját babrálta. Amikor meglátta a közeledőket, hanyagul ellökte magát, és bevágódott a kormány mögé.
— Na, végre, Shon! — mondta a másik, egy körszakállas alak. Elkapta Brandon karját, és a háta mögött összekötözte. Csuklyát húztak a fiú fejére. Betuszkolták a vezetőülés mögé a padlóra.
A csuklya csöppet megnyugtatta Brandont. Ha nem láthat mindent, talán nem akarják megölni.
A kocsi halk volt és nagyon gyors. Rövid idő után meg is álltak. Kirángatták a fiút az autóból, végigvonszolták valami járdán — érezte a szilárd burkolatot a talpa alatt —, végül kiszabadították a kezét és belökték egy ajtón.
Még megfordulni sem volt ideje, az ajtó már be is csapódott. Valaki kétszer ráfordította a kulcsot a zárra.
Brandon letépte a csuklyát, de most sem látott sokkal többet. Egy sötét helyiségben állt. Kitapogatta a falat, lekuporodott mellé.
Anna arca úszott elő a gondolatai homályából. A kis Anna! Hányszor ugratta Matt a gyávasága miatt, amiért nem meri megvallani az érzéseit a lánynak. Matt nem értheti ezt. Ő egy közkedvelt figura, Brandonnak pedig senkije sincsen. Ha Anna kineveti, már álmai sem lesznek.
Régebben Matt-tel jól kijöttek, de az öngyilkossági kísérlete óta, amikor bevette anyja maradék altatóját, beült a kád forró vízbe, és felvágta az ereit, érezhető feszültség volt kötöttük. Matt nem szívesen vállalta már az ő felügyeletét. Ha a gyógyszer nem lassítja le annyira a vérkeringését, hogy Matt elérhessen vele a kórházba…
Brandon arra eszmélt, hogy reszket. A fal nyirkos hidege bekúszott ruhái alá. Egy láda hevert a közelben. Feléje csusszant. Nekivetette hátát, és karjával szorosan átkulcsolt térdeire hajtotta a fejét.
Fogalma sem volt, mennyi idő telhetett el így, mikor a feje felett kivágódott egy ajtó. A nyílásban két alak jelent meg azok közül, akik idehozták, és néhány képet készítettek róla.
A vaku villanásai elvakították, de fel is rázták. Szétdörzsölte könnyeit szeplős arcán. Talpra ugrott. Kipakolta a zsebei tartalmát a doboz tetejére. Kezébe akadt a mobilja. „Hogyhogy ezt nem vették el?” — csodálkozott. Lopva felfelé pillantott, aztán beütötte a 911 –et. Nem volt térerő. Bekapcsolta a zseblámpa funkciót. Végre alaposan körülnézett.
A feltűnően tiszta ládán kívül csak néhány poros cipős dobozt talált. Nem volt bennük semmi használható.
Az egyik falon egy kopott plakát hirdetett valami mexicoi izét. Másik kettő unalmasságát a pormacskákon kívül csak az ajtó enyhítette. Az ajtóval szemközti fal nem téglából épült, mint a másik három; korhadó falécek alkotta kapu volt, amely talán a szabadba vezetett.
Megpróbálta a zárat, hiába. Megkereste a három legkorhadtabbnak tűnő lécet, derékszíjával körbefogta azokat, és a lehető legszorosabban összecsatolta a szíjat. A deszkák és az öv közé beékelte levetett bakancsát. Csavarni kezdte a cipőt. Az nagy nehezen megmozdult, egymásnak feszítve a rozzant léceket.
Brandon összeszorított fogakkal küzdött. Sokkal könnyebbnek tűnt, amikor a tévében látta. Már-már feladta, amikor az egyik fa halkan reccsenve kettéhasadt. Brandon új erőre kapott. Minden elszántságát összeszedve csavart egy utolsót a cipőn, amitől a második deszka is megadta magát. „Legalább volt valami értelme a szakkörök mellett edzésekre járni azon kívül, hogy ne legyek otthon” – ötlött fel benne.
Most már akkora rés tátongott a kapun, hogy átpréselhette magát rajta. A testén lévő ütésnyomok nekidörzsölődtek a rácsnak. Az éles fájdalom felkúszott Brandon agyáig. Gyors mozdulattal átnyomult.
Nem a szabadba jutott. Továbbra is a pincében volt, de nem látott bezárt ajtókat.
— Csurrantok egyet, aztán felhozom a kölyköt — mondta Shon, megelégelve a folyamatos vereséget. — Nem maradhat lenn örökké. — Az asztalra dobta a lapjait.
— Méér? — húzta torz vigyorra a száját Al.
— Mondták, hogy kínozzuk? — állt Shon pártjára a harmadik férfi. A sofőr még mindig vigyorogva bezsebelte a nyereményét. Számára a többi részletkérdés volt.
— Megszökött! — kiáltott be Shon pár perccel később zihálva.
Körbeszaladták a házat. Az udvaron futottak össze.
— Nincs sehol!
— Itt kell lennie a közelben! Nem Houdinit keressük.
— Kit? — értetlenkedett Al.
— Ne zavard össze!
A sofőr mérgesen morrant, a másik kettő gúnyosan összenevetett. A szakállas fickó a szája elé emelte az ujját. Hallott valamit. Csendben felosztotta a keresési zónát. Al sértődötten indult a maga része felé.
— Ki a franc akasztotta le ezt az idiótát? — nézett utána Shon.
— Tök hülye, de úgy vezet, mint az álom. És tudja tartani a száját.
Balra a garázsokon keresztül a forgalmas utcára vezetett az út. Brandon jobbra ment. Keresztülvágott néhány helyiségen, majd a folyosón át egy hatalmas kertbe jutott. Futásnak eredt. Mellette a gondosan nyírt díszcserjéket gyümölcsbokrok és vékony törzsű fák váltották fel.
A bokrok mögött lámpa pásztája suhant végig a gyepen. Brandon megbújt az áfonyabokrok fedezékében. A fény a ház felé indult, Brandon négykézláb az ellenkező irányba araszolt. A feje zúgott a rettegéstől, a szívverése a dobhártyájában visszhangzott. Hogy visszafojtsa rémült zihálását, erősen beharapta az ajkait.
Újra a fény felé fordult, és megkönnyebbülve figyelte annak távolodó ringását. Előre lendült. Éppen felállt volna, amikor beleütközött Shonba.
A világ elnémult körülötte. Lassan felnézett, és a férfiban ráismert arra, aki az erdőben túszul ejtette őt. Kegyetlenséget, vagy haragot keresett az arcában, de egészen mást talált. A férfi szánalommal nézet le rá, miközben lehajolt, hogy hatalmas mancsával megragadja.
— Itt sem kellene lenned — morogta, nem tudni, kinek. — Mi a szarnak rángatott bele az a félnótás?
Felhúzta Brandont a földről, és mogorván cipelte magával. A fiú készségesen követte, csak reszketése és a halkan feltörő neszek jelezték, hogy sír.
 |
| Hauser Tamás |
Publio Kiadói oldal 1:
Publio Kiadói oldal 2:
Artificium és Gerda Green könyvek szakmai oldal:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése