Egy őrült történet 10. rész: A múlt árnyai
Kedves Olvasó!
Már korábban is olvashattad a blogomon és Egri Zsanna szerzőtársam blogján közölt folytatásos regényünk részleteit, amelyet valójában heten írunk.
Egyéb elfoglaltságaim miatt el voltam maradva a közléssel, azonban ma bepótolom, hogy élvezzétek ti is ezt a remek kalandregényt, ami most születik egy-egy másik író tollából és mi is izgulunk a szereplőkért, karaktereinkért, a folytatásokért, amíg várjuk a következő részek elkészültét. Zsanna szerzőtársam ötlete indította el a történetet, ami hétről-hétre olvasható a blogján más-más szerzők tollából. Kocsis Nagy Noémi
A cikk linkje a blogon, ahol mindent megtaláltok. http://szívtitkok.blogspot.hu/p/egy-orult-tortenet-t…
2015. november 27., péntek
EGY ŐRÜLT TÖRTÉNET 10. RÉSZ A MÚLT ÁRNYAI
Üdv minden kedves látogatónak! Ez egy írói blog, ahol saját, és más írók kalandregényeit olvashatjátok folytatásban. Egzotikus tájak, különleges emberek, izgalmas történetek. A blog jobb oldalán, a képekre kattintva régebbi írásokat is megtalálhatóak, sőt a folytatásban megjelenő történetek előzőleg megjelent részei is olvashatóak. Ha sikerült kedvet csinálni, a történetet írók könyvei megvásárolhatóak a Publoboox.com oldalon, illetve van amit ingyen is letölthettek. Jó olvasást kívánok! Egri Zsanna
Anabelle őrült szenvedéllyel csókolta Steve-et. Talán csak régen volt férfival, de már nagyon ki volt éhezve az érintésre és a csókokra.
- Lopakodó Tigris – ölelte magához teljes hévvel a férfit.
- Mi az kiscicám? – élvezte ki a lány minden mozdulatát.
- Azt kívánom, hogy örökké így maradjunk. Teljesen elcsábítottál. Mondd csak, hogy csinálod?
 |
| Violet C. Landers |
- Mi az kiscicám? – élvezte ki a lány minden mozdulatát.
- Azt kívánom, hogy örökké így maradjunk. Teljesen elcsábítottál. Mondd csak, hogy csinálod?
- Varázserőm van, már mondtam.
- Szexuális varázserő?
- Bizony – nyomta erősen az ágyra és ránehezedett, miközben átadta magát a hirtelen jött érzéseknek.
Meg kell hagyni Anabelle jó erőnlétben volt és csodálattal töltötte el Steve-et a testének vonalai. De fejben egészen máshol járt. Aztán hamar elhessegette a gondolatait, mert imádta összekötni a kellemeset a hasznossal.
Másfél óra múlva Anabelle már kimerülten aludt mellette. Még csak éjjel fél egy múlt. Hangokat vélt hallani a teraszról, így felvette az alsónadrágját és lopakodva próbálta kideríteni, hogy kik lehetnek azok.
Matt és Liza ültek, kezükben egy –egy bögrével és beszélgettek. Hallgatták a baglyok huhogását, miközben próbálták megszokni új környezetüket.
- Remélem, hogy megtaláljuk Brandon-t. Egyfolytában ezen jár az agyam – árulta el Matt.
- Biztos vagyok benne – nyugtatta meg Liza. – Megmondom én neked, hogy mit furcsállok. Anabelle-t. Sosem láttam még, hogy így viselkedett volna.
- Mindenkiből mást hoz ki a feszültség – nyelt nagyot Matt és úgy érezte, hogy a szíve majd összetörik a gondolattól, hogy más férfival feküdt le helyette. Persze Liza is szép, meg aranyos, de amire ő vágyott azt csak Anabelle adhatta volna meg neki.
- Ma annyi szó előkerült, hogy én csak a fejemet kapkodtam – váltott Liza témát. – Drogkartell, csempész-alagutak, ufók… ez annyira szürreális.
- Meg az is, hogy egy szimpla körömlakkból rájöttél, hogy Mexikóba kell jönnünk – vágott vissza Matt.
- Oh, rendben. Ez is igaz. De még mindig nem értem, hogy mi az ami mindannyiunkban közös és másoknak sokat érhet. Eltérő a családi hátterünk, viselkedésünk, az iskolázottságunk.
- Ti buták, még mindig nem jötteket rá? – suttogta Steve gúnyosan magának.
Persze, mert voltak dolgok, amikre sem Liza, sem Matt, sem Anabelle nem volt büszke.
Kezdjük az elején.
***
Liza a napfényes Kalifornia legmenőbb részén élt a családjával, amikor az egyik este hirtelen négy-öt rendőrautó fékezett le a házuk előtt. Ketten voltak otthon az öccsével Kyle-al, aki éppen a Playstation-jával játszott.
- Liza, nyiss ajtót! – kiabált felfelé nővérének, aki épp lakkozta a szobájában a körmeit miközben egy fitnessz DVD ment a tévé képernyőjén.
- Nem érek rá! – ordította lefelé.
- Én se. De ezek zsaruk! Te vagy az idősebb, neked kell velük beszélned.
Liza nagyot fújt, félretette a körömfestékjét és hatalmas rózsaszínű szőrös papucsában lejött az emeletről.
- Elintézem, de mosogatnod neked kell és semmi kifogás!
Kyle az orra alatt dünnyögött valamit, miközben a lány odaért az ajtóhoz és kinyitotta.
- Mr. Anderson-t keressük. Mondd csak, itthon van?
- Nem, nincs.
- Az anyád, Mrs. Anderson?
- Csak én vagyok itthon meg az öcsém. Segíthetek valamiben?
- Velük kellett volna beszélnem, de jó lenne, ha hazaérnek, akkor azonnal bejönnének a rendőrségre.
- Miért? – kezdett Liza egyre idegesebbé válni.
- Jeffrey Anderson-t letartoztattuk három ember elleni előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosság alapos gyanújával.
- A bácsikámat? Én ezt nem értem. Ő nem lehet gyilkos!
- Sajnálom, kérlek, mondd meg a szüleidnek, hogy amint tudnak, jöjjenek be az őrsre.
Liza leforrázva csukta be az ajtót miközben Kyle már ott állt mögötte.
- Jeff bácsi sorozatgyilkos?
- Nem tudom Kyle, nem tudom.
***
Matt is magába szállt, mert az ő emlékeiben is volt egy takargatnivaló rész, amiről soha sem beszélt senkinek sem. Örült, amikor maga mögött hagyhatta a „békés családi otthont”.
Fáj neki azóta is, amikor látja Brandon nyomorúságos szenvedését. Mert a sajátjáéra emlékezteti.
- Matt, Michael! Ide azonnal! - üvöltötte apjuk a földszintről szinte önmagából kifordulva.
Mindig Michael volt az, aki megtette, amit az apja mondott és Matt volt az, aki józan ésszel sem akarta elhinni, hogy mi mindenre képesek a felnőttek. Verést egyformán kaptak. De Michael volt az, aki hogy mindezt elkerülje és „jó fiú” legyen a család szemében szófogadott az apjának. Matt-nek pontosan olyan borzalmasan teltek a napjai, mint Brandon-nak. Csak ő soha sem akart öngyilkos lenni. Arra várt csupán, hogy tizennyolc éves legyen és leléphessen otthonról. De az utolsó otthon töltött év volt a legkeservesebb.
Apjuk egyik alkalommal késő este tizenegy óra körül ért haza, feldúltan. Felkiáltott nekik az emeletre:
- Matthew, Michael! Gyertek, dolgunk van!
A fiúk pedig öt perc múlva felöltözve ott álltak vele szemben a lépcső alján.
- Elegem van abból a kibaszott Gilmore-ból! Megyünk és megleckéztetjük! – adta ki, ebből Matt azonnal tudta, hogy semmi jóra sem számíthat.
Bevágódtak egy öreg dzsipp-be, aztán elhajtottak az apjukkal egyidős férfihoz. Matt már évek óta sejtette, hogy el fog jönni az a nap, amikor apjuk elveszíti a realitását. Igaza lett. Mr. Gilmore pedig tett rá vagy három lapáttal.
- Egész nap engem ugráltatott. Aztán meg azt mondja, hogy rosszul melózom! Kirúgott és azt mondta, hogy nem fizeti ki a hónapomat. Hiszen már három hónapja nem fizetett! A ti életeteket is ő tette tönkre! De most megkapja, ami neki jár!
A férfi gyorsan vezetett és teljes dühből nyomta a gázt, ahogy csak bírta. Tíz perc múlva fékezett le a ház előtt, ami egy szimpla középosztálybeli ház volt, virágos kerttel a kocsi-feljárónál. Feltépte az ajtót, megragadta a vadászpuskáját és eltorzult arccal rohant be a házba, ahonnan egy sírva könyörgő férfit cibált ki.
- Térdre kutya! – ordította egymás után többször is. – Matt, Michael! Gyertek ide!
A fiúk már fel voltak készülve.
- Soha többet nem hagyom, hogy nekem dirigálj! Fizetni fogsz, mégpedig keményen!
Gilmore térden állva, trikóban és boxeralsóban sírva könyörgött az életéért.
Matt apja előbb a levegőbe lőtt figyelmeztetésül, mire a két fiú és Gilmore is összerezzent. Aztán a puskát egyenesen Gilmore fejének irányította és meghúzta a ravaszt. Matt gyomra apróra zsugorodott, míg Michael elégedetten figyelte apja minden mozdulatát.
- Dögölj meg, te szemét! – aztán eldurrant egy lövés és Gilmore lyukkal a halántékkal elterült a füvön.
- Gyilkos – mondta Matt némán apja felé és tudta, hogy ezzel megpecsételődött a családja sorsa.
***
Liza törte meg a percekig tartó kínos csendet.
- Aludnunk kéne. Ki tudja mi vár ránk holnap!
- Tényleg. Mindjárt egy óra. Még jó, hogy egymás mellett van a szobánk – tettette magát Matt jókedvűnek, de az emlékei ismételten felkavarták. A szobájába érve az ágyhoz lépett, majd belenézett a táskájába, ahol a pisztolya látványa egyből nyugalommal töltötte el. Így semmi rossz sem történhet velük!
***
Steve visszaosont a szobába, éppen némán rezegni kezdett a mobilja. Anabelle szerencsére nem ébredt fel rá. Már várta ezt a hívást. Halkan felvette, majd kiosont vele a teraszra.
- Halló, itt Steve! Megvannak, mind a három. A kölyök? Milyen kölyök? Jah, hogy Brandon. Nem tudom hová lett. Figyelem minden rezdülésüket. Nálam vannak az aktáik, már áttanulmányoztam őket – mondta a telefonba. – Nem lesz gond. Ha valamelyikük ellenkezne, tudom, mit kell tennem!
- Vezesd el őket a mexikói Gyilkos-szakadékhoz! Aztán ott öld meg egyiküket!
- De melyiket?
- Amelyiket akarod! – jött a válasz, majd megszűnt a kapcsolat.
***
Anabelle fejében újra megjelent az álom, amitől már három éve próbált szabadulni. Egy kép, ami belevésődött a fejébe. Pár barátjával ment el egy szórakozóhelyre, hogy kiengedjék az egész heti idegeskedést. Laza péntek este volt. Legalábbis úgy tűnt. Már jó pár pohárral lenyelt pár felest, amikor úgy érezte, hogy ki kell mennie a mosdóba. Boldogság töltötte el, hogy szabadon élvezheti az estét, amikor a wc ajtaja különös módon csapódott a csempéhez, majd becsukódott.
- Merre vagy, te ribanc? – kiabálta egy kigyúrt, kopasz férfi, akinek már a látványától is sokan megrémültek a környéken.
Anabelle hamar végzett, de nem gondolta volna, hogy őt kereshetik. Kijött a wc-ből, majd ott szemközt találta magát a monstrummal.
- Ah megvagy! – támadt neki a férfi, majd megmarkolta a nyakát és a falhoz szorította. – Azt gondoltad, hogy ilyen könnyen megúszhatod, mi?
- Te nem engem keresel! – rázta Anabelle a fejét.
- Miért nem te voltál az, aki leitatta Cameron-t aztán lenyúlta az összes pénzét?
- Nem!
- Láttak a haverjaim! Hiába tagadod! Még Cameron is emlékezett rád!
- Akkor miért nem ő jött?
- Mert az az én pénzem volt, amit te elloptál tőle! Nekem akarta odaadni, de mivel már nem tudta, így most neked kell! Meg azt is amit a pénzzel együtt elvettél!
Anabelle óvatosan benyúlt a nadrágja farzsebébe, majd kihúzta onnan a zsebkését.
- Még mindig nem tudom, hogy miről beszélsz! – aztán egy határozott és villámgyors mozdulattal nyakon szúrta a férfit, aki elterült a padlón és a vére pillanatok alatt szétfolyt.
- Meghalsz – suttogta a férfi, majd elvérzett.
Sikoltva ébredt fel és hirtelen azt sem tudta, hogy hol van. Steve éppen bejött a teraszról a mobiljával, aki azonnal észrevette, hogy a lányt verítékezik és láthatóan nincs jól.
- Minden rendben? – kérdezte Steve.
- Igen, csak rosszat álmodtam – felelte Anabelle, miközben remegett emléke átélésétől.
A történetet folytatja:
A történetet folytatja:
 |
| Szamilák Tünde |
Publio Kiadói oldal 1:
http://publioboox.com/
Publio Kiadói oldal 2:
Artificium és Gerda Green könyvek szakmai oldal:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése