Szép új világ?

Láttam egy képet a közösségi médiában, ahol egy nő unottan hátradől és azt kérdezi magától, hogy "vége a karanténnak, mit fogok most csinálni?"- hát ez az gondoltam magamban. Ha én el tudtam foglalni magam itthoni munkával, olvasással, lektorálással, blogolással, takarítással, új receptek kitalálásával, tornával, filmnézéssel és házi kozmetikával, akkor ő is megteheti, most végre örömmel vetem bele magam a munkahelyi munkába. 

Korábban is olvastam, hogy a közbeszédben, "hála" az Internetnek rendkívüli módon elharapódzott a közönségesség, a lekezelő stílus, a faragatlan hangnem, a tegeződés, ami szerintem bizalmi dolog, olyannal, akit ismerünk és kedvelünk, vagy a mindenkinél mindent jobban tudunk okoskodása, anélkül, hogy valódi műveltség lenne mögötte. 

Múltkori blogbejegyzésemben meséltem, hogy milyen élményekkel teli volt az új iratok intézése a lányommal, abban a kormányablakban, ahol együtt jártunk. Nagy boldogan csináltattuk meg az iratainkat és utána még egy jó ebéddel is megleptük magunkat.

A karantén alatt rengeteget főztünk, jobbnál-jobb házi kajákat, így örömmel ültünk ki kedvenc grillteraszunkra, mert itthon nem a főzés a fárasztó, hanem a bevásárlás, mosogatás, elpakolás. 
Van, aki ezzel mit sem törődik, rendeli a kaját dobozban és kész. Hogy ezzel mennyi hulladékot termel, az mellékes. 
Ha rajtam múlna, csak meditterán módon étkeznék, tekintve, hogy rendkívül egészséges, másrészt se liszt, se cukor, nincs jobb annál, mint amikor egy grillen sült hal, vagy hús kerül a tányérodra, mellé egy óriási saláta és még a frissen sült hasáb is belefér, ha az ember eleget mozog, sportol hozzá. 
Elővettem a biciklimet, amit nagy örömmel raktam rendbe, letisztítottam, felfújattam a kerekeket a benzinkútnál, magam is felfújhattam volna, de jól esik, ha néha segítenek. Még láncápoló olajat is vettem, de közben eszembe jutott, hogy háztartási zsírral, vagy sütőolajjal, ecsettel is meg lehet kenni a kiszáradt fogaskereket és láncot. 
Elmentem egy jót biciklizni, nagyon élveztem a tekerést, persze még többet, még többet kell, majd fokozatosan emelem az edzés adagomat. 
A gyermek a nagyszülőknél vendégeskedett és telefonon beszéltünk. 
Mondja nekem a telefonba, hogy elvesztette az iratait, sehol nem találja, persze később meglett, majdnem egy héttel utána az apám találta meg a kocsiban, amikor még újabbakat csináltattunk. 
Hát elszakadt nálam a cérna, gondolhatjátok. 
A karantén alatt tényleg mintaszerűen viselkedtünk. A cikkekkel ellentétben, amik arról szóltak, hogy családi cirkuszok voltak mindenütt, hogy volt olyan család, ahol a kamasz fiúra rárúgta a szoba ajtaját az apuka, mert bereteszelte, itt olyan volt, mint a Parnasszuson. A szellemi továbbképzés csúcsa volt az elmúlt időszak, sok elolvasott könyv, jobbnál-jobb filmek nézése és rajzolás, meg egyéb kreatív tevékenységek. 
A mérgelődésem teljesen jogos volt tehát, hogy új iratokat csináltatunk és azok elvesznek pár napon belül. Kellett nekünk kijönni a karanténból. 

Miután letettem a telefont mély levegőt vettem és új időpontot foglaltam a kormányablakban. 
Lehet mindent elölről kezdeni. 
Haza is jött a gyermek, elindultunk újabb ügyeket intézni, vásárolni, mikor is kivettünk egy szánalmas, kesze-kusza írással írt névtelen levelet a postaládából, egy ilyen szöveggel: 
"Még egy ilyen kiabálás és rátok hívom a rendőrséget és a gyermekvédelmet". 
Gondolkoztam, hogy ez mi és rájöttem, hogy valaki, akinek semmi dolga, aki hallgatózik, aki nem a saját dolgával foglalkozik, teljesen félreértette a telefonomat az névtelen leveleket írogat. 
Elképzeltem, hogy szánalmasan fenyegetőzik, miközben levelet ír, majd odakúszik a postaládákhoz és bedobja a levelet. Majd belopakodik a lakásába. 
Persze megkérdeztem egy-két szomszédot, de mindegyik azt mondta, hogy ő ilyet nem csinál, meg hétvégén Balatonon volt, meg nincs velem semmilyen problémája. De miért is lenne? Mindenkivel köszönünk egymásnak, beszélgetünk és korábbiakkal, amikor még kicsik voltak a gyerekek még össze is jártunk. 
Arra gondoltam, hogy ez a fontoskodó, névtelen leveleket írogató személy majd feljelenti és megfenyegeti a színész szomszédot, ha szerepet próbál? 
Odatapasztja a fülét minden ajtóhoz, ahol a szülők emelt hangon számonkérik a gyerekeiket? 
Ahol a házastársak hűtlenkedés miatt kiosztják egymást? 
Ahol friss szerelmesek vannak és a kelleténél hangosabb, némi nemű szexuális tevékenységet folytatnak? 
Vagy feljelenti azt a szomszédot, aki zenész és a hangszerén gyakorol? 
Volt ilyen esetünk a panelben, az Anyám szegény pianissimoban gyakorolt a másnapi koncertjére, majd kiment a az erkélyre levegőzni és a felső szomszéd nyakon öntötte egy lavor vízzel. 
"Érzékeny" fülét bántotta a zene, de, hogy ők minden éjszaka verekedtek az iszákos férjével azt elfelejtették. 
Mint az az idősebb nő a Balatonon, aki panaszkodott a strandon amiatt, hogy felette "azt" csinálták a szomszédok! 
Vagy, hogy zavarja a madárcsicsergés!!! Ők is párosodtak. 
Mire beszólt neki valaki a hallgatóságból, hogy: "Miért, irigykedni tetszik?"- és igaza volt. 😁😁😁
Nekem nagyon nincs ínyemre ez a szép új világ, ahol a szülőé a felelősség és megfelelő háttér biztosítása, anyagilag, érzelmileg, szellemileg, de a gyerekét nem nevelheti arra, hogy minden cselekedete ugyanúgy felelősség és odafigyeléssel, szorgalommal kell előre haladni az életben. 
S ennek a mentalitásnak a mellékterméke a sikertelen és boldogtalan fiatal felnőtt, aki élete kudarcaiért folyton a szülőt hibáztatja, felnőttként képtelen leválni róla. Harmincévesen még mindig a "Mama hotelben" lakik, mert az anyját egy engedelmeskedő bejárónőnek tekinti, aki helyette mindent megold. Tudnék történeteket mesélni. 
Igen, sok mindent megoldunk mi szülők, de a gyerekeinknek is küzdeni kell a jövőjükért. 

Sokszor gondolkoztam azon, hogy ugyan én az irigységet, mint érzést nem ismerem, de milyen fájdalmas és szomorú, akinek ez megmérgezi az életét. Lehetsz te a világ legkedvesebb embere, valakinek mindig a bögyében leszel, vagy lesz olyan, aki véleményt formál az életedről, anélkül, hogy joga lenne hozzá. 
Tegnap nagy vidáman mentem dolgozni, jól indult a napom, tornáztam egy jót, finom ebédet főztem, jó volt a frizurám és a sminkem és nagy energiákkal vetettem bele magam a munkanapomba. Beszálltam a liftbe és beszállt az egyik szomszéd, aki nem valami szívderítő fazon. 
Indiszkrét és kellemetlenkedő, már ha meglátom kiráz a hideg tőle, pedig általában az emberek többsége nem zavar, de az ő kérdései, olyan stílusúak, ha láttátok, mint a Bridget Jones naplója filmben a Geoffrey bácsié. 
Aki ugyan nem a nagybátyja Bridgetnek, csak a szülei barátja, de egy perverz alak, aki kellemetlen kérdéseket tesz fel, hogy van-e már pasija, vagy, hogy mikor megy férjhez egyebekről nem is beszélve. 
Mondjuk nem értem milyen jogon avatkozik bele bárki más magánéletébe, amikor nem ismeri, nem a puszipajtija és nem a haverja. Én tényleg igyekszem mindenkivel jó viszonyt ápolni, de vannak emberek, akiknek semmi nem számít. 
Ilyet kérdez a liftben, hogy: 
- Van munkám? 
- Dolgozom? 
- Nem csökkentették le a fizetésem? 
Én meg csak néztem, hogy milyen szemtelen. Mit szólna hozzá,ha én megkérdezném, neki mennyi a nyugdíja, mennyiből él meg havonta és egyéb kellemetlenkedő kérdéseket.
Persze ez jó magyar szokás, sajnos másnak a zsebében turkálni. Állandóan széltében-hosszában taglalják az emberek, hogy ennek vagy annak az embernek mennyi a fizetése, miből építette a házát, miből futja autóra.
Meg, hogy mennyi a szegény.
Szegények mindig voltak, mióta a világ, a világ, de ezek a fő megmondók, mindig mindent jobban tudók általában nem segítenek másokon, nem adnak a magukéból, nem is jótékonykodnak, büszkén dicsekednek azzal, mit vásároltak, hol voltak nyaralni, de hogy másnak mi van, az rendszerint fáj nekik. És fotel tanácsadók, meg szájkaratésok, de ott ahol valóban cselekedni kell, csak ritkán vannak jelen. Csak a panasz, csak a panasz.
Érdekes, engem ez soha nem érdekelt. Soha nem számolgattam a másét, nem foglalkoztam más fizetésével és szánnivalóan alantas viselkedésnek tartom, amikor valaki nem a saját dolgával törődik.
Ma, amikor kipihentem magam elmentem egy hatalmasat biciklizni, nincs a sportnál és a friss levegőnél kellemesebb.
Az ember kiszellőzteti a fejét és rendezi a gondolatait.
Rossz szomszédság török átok - mondja a magyar mondás, de nem kötelező minden indiszkrét és tolakodó emberrel kedvesnek lenni. Ezt mostanra tanultam meg.
A jó szomszédokkal jó viszonyt ápolok, a tolakodókat meg elkerülöm.

A fotókat az elmúlt napon és ma én készítettem. 

Legutóbbi könyvemet A kínai rejtélyt innen szerezhetitek be, szakmai oldalamat itt tudjátok követni. 

Az értékeléseket pedig A kínai rejtély értékelések.
Lukács Edina blogger riportját a könyvemről itt olvashatjátok. 

Rádióriport a könyvem kapcsán.  Bódizs Edith rádióriporter anyaga. 

Újabb riport készült velem T. C. Lang szerző tollából, amit itt találtok.