A kulcs

Harmincnégy éve élek Budapesten, azóta megéltem egyet, s mást. Bárki lehet a múzsám, akit érdekesnek találok. Számomra a téma az utcán hever, legyen az járda, bolt, műsor, könyv. A kulturális érdeklődő örökös kíváncsiságával jegyzem le a történeteimet. 

A kulcs

Az egész egy kulccsal kezdődött, amit a fiókban találtam. 

Régi típusú kulcs volt, virágos, cirádás véggel és szépen faragott nyelvvel, ami csak valami patinás zárat, egy kaput, vagy nagy ládát nyithatott. Ahogy a tenyeremben tartottam tudtam, hogy ennek a kulcsnak fontos szerepe van, hogy meg kell találnom a zárat, amibe való, fel kell kutatnom minden áron. Elindultam hát az úton az eget bámulva-csodálva, a nap lenyugvóban volt és felhőknek olyan élénk színt kölcsönzött, mintha ezt mondogatná, igen elmegyek aludni, de égetek, forrón sütök, a föld felett uralkodom. 

Tüzes ecsetével festette okker sárgára, narancsos barnára és sötét lilára a felhőket, de ez a csoda csak úgy tíz percig tartott, utána eltűnt a színről és már csak valami azúrkék, szelíd és tiszta égi óceán lebegett a fejem felett, amit csak olykor-olykor szakítottak meg a víz tetején fodrozódó fehér fátyol-felhők. 

A magas házak között csavarogva mentem előre az utcákon és torkomat valamiféle megmagyarázhatatlan izgalom szorította össze, mint amikor az ember már nagyon várja a téli ünnepeket, a Miklulást, a karácsonyt. Akárhány éves is lehetsz ez az érzés soha nem múlik el, hogy évről-évre megünnepled a karácsonyt és a húsvétot. 

Eszembe jutott közben az az öreg lelkű fiatal, akivel egyszer beszélgettem. A lelke olyan fásult, kérges és megfáradt volt, hogy mélységesen fel volt háborodva attól a kérdéstől, hogy mit hozott neki a Mikulás? 

"Mit hozott volna - felelt dühösen - 27 éves vagyok!" - én meg azt gondoltam magamban, hogy te szegény. 

Néztem, hogy milyen szörnyű mohósággal tömött magába mindenféle süteményt. Fiatal, de életunt alakjába az egész korábbi sorsának keserűsége sűrűsödött, kissé olyan módon, mint azoké a heroinistáké, vagy egyéb drogosoké, akik a környezetük érzelmi vámpírjai és abszolút tönkretesznek mindenkit maguk körül, önmagukat is beleértve. 

Akik harminc évesen már hatvannak hatnak és ezért mindenki hibás, csak ők nem. Hiszen, ha valaki érett lélek és magától le tud mondani a meglepetésekről, akkor már az étvágya is alábbhagy, akkor érik az igazi meglepetések és örömök az életben, amikor már nem hajszolja oly mohón azokat. A boldogságot is tanulni kell. 

Közben befordultam a megfelelő utcába, amit a szívem google térképe magától talált meg, mert valahogy tudtam, hogy csakis az a pattogzó festékű, hajdan élénkzöld, de ma már pisztáciává kopott fadoboz lehet, ami mellett évekig elbicikliztem és ahol elvileg az éhezőknek lehet étel adományokat elhelyezni. 

Kicsit szégyelltem is magam, hogy most ehhez a dobozhoz járulok, kulcsom van hozzá, s ez nekem olyan, mint egy időkapszula, mert olyasmit fogok benne találni, ami nagyon boldoggá tesz majd. 

Elővettem a cirádás kulcsot és beleillesztettem a kívülről rozsdás zárba, ami gond nélkül elfordult benne és a nagy villanyoszlopra szerelt, doboz ajtaja, csikorogva-nyikorogva kinyílt. 

A karjaimba estek a dolgok, amelyek benne voltak, csupa nekem címzett boríték, doboz, kisebb és nagyobb ajándékok. Egy nagyobb borítékban, amelyet felbontottam kisebbek voltak, az egyik a szüleim nevére szóló, a másik egy nekem írt levél volt, a Nagymamámtól, aki már jó régen meghalt. Nagy öröm volt a gyöngybetűit olvasni. 

A dátum szerint a levelet harminc évvel ezelőtt írta, s részletesen elmondta, hogy mennyire szeret engem és, hogy szeretettel gondol rám és az ajándékok engem illetnek. 

Ugrándoztam örömömben. Ugyan az ajándékok többsége kislánynak való volt, babák, baba-étkészletek és bútorok, csipkék, ruhák, korabeli magazinok, szappanok, parfümök és egyéb illatszerek, némelyik beszáradt, volt olyan, amit csak emlékként szerettem volna otthon a polcra kitenni, de nagyon jó érzés volt, hogy a múltból gondol rám a Nagymamám. 

Nem tudhatta, hogy mikor fogom megtalálni az időkapszuláját, de megtaláltam. 

A langyos májusi estében, virágillatok között boldogan ballagtam hazafelé, a hónom alatt a megtalált holmikkal, az egyre halványabb fényben, s mielőtt az utcai lámpákat felkapcsolták volna, minden átmenet nélkül havazni kezdett. 

A korábbi naplementénél sokkal ragyogóbb színek borították be az eget, a világos violától, az ultramarinkékig és vöröses-óaranyig, mialatt a lámpához és az útkereszteződéshez értem, ahol át kellett kelnem. Ott várakoztam, hogy a piros lámpa zöldre váltson. 

Annyi hó esett le egyszerre, hogy az út mellé felhalmozódott hókupacból egy arra száguldó autó jókora adagot felvert, amiből hópelyhek ezrei csillámos-gyémántos ragyogással hullottak a fejemre,  felette az arany ég ragyogott. 

Közben hazaértem, de már nem ott laktam, ahol korábban éltem. 

Körkörösen ívelt, csupa ablak, csupa fény társasházba léptem be, amelynek márvánnyal borított, széles, csiga alakban formált, gyönyörű lépcsőháza lépcsőin földön túli boldogságban ugráltam felfelé vagy három emeletet. 

Otthonomba lépve az ajándékaimat a tiszta, puha szőnyegekkel borított nappaliban a földre szórtam és nekiálltam a többi csomag felbontásának. 

Szakmai oldalamat itt tudod követni a facebookon. 

Kocsis Nagy Noémi szakmai oldal

Legutóbbi könyvemet A kínai rejtélyt itt találjátok. 

Az értékeléseket pedig itt: A kínai rejtély értékelések 

Booktime blog és Lukács Edina jóvoltából:Interjú Gerda Greennel a magyar irodalom kiemelkedő krimi írójával

Könyveimet itt találod 

https://publioboox.com/szerzo/gerda-green