Karanténnapló Noémitől 15. Hetven forint
Sziasztok ismét jelentkezem két okból is.
A könyvem A kínai rejtély szerepel a Publio Online Könyvfesztiválján, ami azért nagyon jó, mert elmaradt a Nemzetközi Könyvfesztivál, amin dedikáltam volna és így ez egy fajta kárpótlás azért, hogy nem találkozhattam az olvasóimmal.
A könyv dedikálása és személyes átnyújtása a könyv iránt érdeklődőknek, a legnagyobb öröm az alkotónak.
Ha beszerzitek a könyvemet nyomtatottan, akkor utólag is dedikálom nektek, ha szeretnétek.
Néhány korábbi véleményt a könyvről itt találtok olyan bloggerek és újságírók tollából, akik már készítettek velem korábban riportot, vagy olyan olvasóktól, akik értékelték a könyvemet a Moly.hu-n.
Ugyanakkor egy mini novellát is hoztam, ami egy álomból született.
Jó szórakozást a könyveimmel és a történeteimmel.
És még egy kis kitartást a karanténban, már nem sok van hátra!
Hetven forint
Azt álmodtam az éjjel, hogy hangulatos budai utcákon sétáltam, ahol magasak voltak a társasházak és sötétzöld, árnyas fák szegélyezték a járdákat.
A nyár teljességében öröm volt az élet, mindenki könnyű, virágmintás karton ruhákban járt az utcán, az egész látvány olyan volt, mint egy régi fotó a hetvenes évekből.
A falakról kissé hámlott a vakolat, az emberek önfeledten sétáltak a napsütésben, a redőnyök félig ráhúzva az ablakokra, hogy kizárják a kinti hőséget.
A virágládákba ültetett muskátlik tikkadtan kornyadoztak.
Egy író barátommal kellett volna találkozzak, aki meghívott a könyvbemutatójára és kíváncsian vártam az új kötetét.
A Nap utcában sétáltam a villamos felé, amikor összefutottam egy számomra ismerős öreg emberrel, aki leginkább a nagyapámra emlékeztetett.
Kedves volt és én ösztönösen bíztam benne.
Könnyű, vékonyan csíkozott, nyári, vászon öltöny volt rajta és hozzá való elegáns kalapot hordott a fején.
Így szólt hozzám:
- Gyere, mutatok neked valamit.
Mentem utána, mert biztos voltam benne, hogy tényleg valami érdekesre bukkanunk.
Az egyik helyen, egy magas, régi társasházat elhagyva az utcából jobbra lejteni kezdett az út, jegenyék és rezgő levelű nyárfák övezték, lent bokrok díszelegetek és az ágyások tele voltak nyári virágokkal, a fű pedig harsogóan élénkzöld, már-már fűtenger volt.
Pár lépcsőt mentünk lefelé és feltárult előttünk, amit kerestünk, egy strand.
Az öregember oda vezetett, majd eltűnt.
Felülről láttam a medencét, a víze türkízkék volt, a fák jó árnyékot nyújtottak az égető nap elől és megcsapta a fülemet a vidám pancsolás, lubickolás hangja és a strandolók önfeledt nevetése.
A fiatalos külsejű jegyszedő nő a vas kerítés és félig nyitott kapu mögött a lépcsőn ült, haja régimódi kontyban, rövid kis szoknyát és nyári blúzt viselt, szoknyája alól kivillantak csinos lábai.
Cigizett miközben a strandolókkal beszélgetett.
- Mennyi a belépő? - kérdeztem, mert teljesen természetes volt, hogy én most strandolni fogok.
- Hetven forint - mondta.
- Kérek egyet - adtam neki oda a pénzt és ő a jegytömbből letépett egy olyat, amilyenek a régi vasúti jegyek voltak.
Fizettem és elindultam az öltözők felé.
A könyvem A kínai rejtély szerepel a Publio Online Könyvfesztiválján, ami azért nagyon jó, mert elmaradt a Nemzetközi Könyvfesztivál, amin dedikáltam volna és így ez egy fajta kárpótlás azért, hogy nem találkozhattam az olvasóimmal.
A könyv dedikálása és személyes átnyújtása a könyv iránt érdeklődőknek, a legnagyobb öröm az alkotónak.
Ha beszerzitek a könyvemet nyomtatottan, akkor utólag is dedikálom nektek, ha szeretnétek.
Néhány korábbi véleményt a könyvről itt találtok olyan bloggerek és újságírók tollából, akik már készítettek velem korábban riportot, vagy olyan olvasóktól, akik értékelték a könyvemet a Moly.hu-n.
Legutóbbi könyvemet A kínai rejtélyt innen szerezhetitek be, szakmai oldalamat itt tudjátok követni.
Az értékeléseket pedig A kínai rejtély értékelések.
Lukács Edina blogger riportját a könyvemről itt olvashatjátok.
Lukács Edina blogger riportját a könyvemről itt olvashatjátok.
Rádióriport a könyvem kapcsán. Bódizs Edith rádióriporter anyaga.
Újabb riport készült velem T. C. Lang szerző tollából, amit itt találtok.
Jó szórakozást a könyveimmel és a történeteimmel.
És még egy kis kitartást a karanténban, már nem sok van hátra!
Hetven forint
Azt álmodtam az éjjel, hogy hangulatos budai utcákon sétáltam, ahol magasak voltak a társasházak és sötétzöld, árnyas fák szegélyezték a járdákat.
A nyár teljességében öröm volt az élet, mindenki könnyű, virágmintás karton ruhákban járt az utcán, az egész látvány olyan volt, mint egy régi fotó a hetvenes évekből.
A falakról kissé hámlott a vakolat, az emberek önfeledten sétáltak a napsütésben, a redőnyök félig ráhúzva az ablakokra, hogy kizárják a kinti hőséget.
A virágládákba ültetett muskátlik tikkadtan kornyadoztak.
Egy író barátommal kellett volna találkozzak, aki meghívott a könyvbemutatójára és kíváncsian vártam az új kötetét.
A Nap utcában sétáltam a villamos felé, amikor összefutottam egy számomra ismerős öreg emberrel, aki leginkább a nagyapámra emlékeztetett.
Kedves volt és én ösztönösen bíztam benne.
Könnyű, vékonyan csíkozott, nyári, vászon öltöny volt rajta és hozzá való elegáns kalapot hordott a fején.
Így szólt hozzám:
- Gyere, mutatok neked valamit.
Mentem utána, mert biztos voltam benne, hogy tényleg valami érdekesre bukkanunk.
Az egyik helyen, egy magas, régi társasházat elhagyva az utcából jobbra lejteni kezdett az út, jegenyék és rezgő levelű nyárfák övezték, lent bokrok díszelegetek és az ágyások tele voltak nyári virágokkal, a fű pedig harsogóan élénkzöld, már-már fűtenger volt.
Pár lépcsőt mentünk lefelé és feltárult előttünk, amit kerestünk, egy strand.
Az öregember oda vezetett, majd eltűnt.
Felülről láttam a medencét, a víze türkízkék volt, a fák jó árnyékot nyújtottak az égető nap elől és megcsapta a fülemet a vidám pancsolás, lubickolás hangja és a strandolók önfeledt nevetése.
A fiatalos külsejű jegyszedő nő a vas kerítés és félig nyitott kapu mögött a lépcsőn ült, haja régimódi kontyban, rövid kis szoknyát és nyári blúzt viselt, szoknyája alól kivillantak csinos lábai.
Cigizett miközben a strandolókkal beszélgetett.
- Mennyi a belépő? - kérdeztem, mert teljesen természetes volt, hogy én most strandolni fogok.
- Hetven forint - mondta.
- Kérek egyet - adtam neki oda a pénzt és ő a jegytömbből letépett egy olyat, amilyenek a régi vasúti jegyek voltak.
Fizettem és elindultam az öltözők felé.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése