Karanténnapló Noémitől 13. Húsvét előtti gondolataim

Harminchárom éve élek Budapesten. Bármilyen témáról szívesen írok, ami érdekel, s bárki megihlet, így te is lehetsz a múzsám és felkerülhetsz ide.

Ma felhívott Győrfi Pál.  

Én nem adtam meg a telefonszámom neki, de azért örültem.  

Régóta hívott már ilyen kellemesen rekedt, búgó férfihang.  

Szerettem volna mondani neki:  

- Pali maradj otthon! 

- de nem jutottam szóhoz, mert belőle ömlött.  

Kinyomtam, így már sohase fogja megtudni, hogy mit akartam neki mondani. 

Ezen a facebookos bejegyzésemen sokan nevettetek. Igen, a humorom az, ami átsegít és átsegített a nehéz élethelyzeteken. Most a koronajárvány idején abszolút betartom a kijárási korlátozást, maszkot viselek, csak dolgozni megyek és a boltba. Múltkor meg a szüleimnek vittem, amit kértek.  

Ez a nyúl a képen nemcsak a Húsvétot, de a koronavírusos maszkot és a bekötött szájat is jelképezi, ami azt jelenti: ne dumálj, hallgass, fogd be. - Sokan és sokszor próbáltak meg elhallgattatni és elnyomni. Jelentem itt vagyok és nincsenek sérelmeim, ahogy az egyik kedves ismerősöm fogalmazott nemrégiben a közösségi médiában.  

Noha sokakból olykor felháborodást, nevetést, vagy dühöt váltanak ki a posztjaim mégis írni fogok.  

Ellentétben az álhír és rémhírkeltőkkel, a hatásvadászatra törekvő posztokkal, a kattintásvadász hírportálokkal, vagy a multimilliárdosok pénzéből kitartott média munkásokkal, szerencsére én mindig a saját magam munkájának és megélhetésének az előteremtője vagyok.  

Vagyis a blogomon, esetleg a facebook oldalamon megfelelő körültekintéssel és tájékozottsággal írom, amit. Mindennap nézem, hallgatom, olvasom a híreket, folyamatosan utánajárok a témáimnak, mint az összes könyvemben, s korábban megírt cikkeimben.  

Ha valaki hozzám hasonlóan az ELTE művészettörténet szakára járt (1995-2000), az azért rendkívül hasznos, mert megtanulja az alapos forráskutatást még azokból az időkből, amikor nem volt internet, Google és wikipedia és lexikonokból, idegen nyelvű szakkönyvekből és folyóiratokból kellett felkészülni a zárthelyikre, a dolgozatokra és a vizsgákra. Vizsgánként pedig minimum 10 könyv volt feladva rendszerint idegen nyelven. Ezúton is hála és köszönet utólag is drága tanáraimnak, akik remélem most mind rendben és egészségben vannak.  

Normális esetben ilyenkor, Húsvét előtt olyan dolgokkal foglalkoznék, amivel most is: ünnepi előkészületek, hagyományos sütés-főzés, tojásfestés, lelki felkészülés és a szokásos imáim. Igen, gyakorló hívő vagyok, gyermekkorom óta végigkísér a hitem és átsegít a nehézségeken, nem is lesz ez másképp később sem.  

Valahogy mégsem tudok önfeledten ünnepelni, aggaszt a sok negatív hír.  

A közösségi médiában háborgók többsége semmit nem tesz valójában. A laptopja/okostelefonja mögül dühöng és osztja az észt, de nem tesz semmit.  

Többségük nincs ott a "frontvonalban" a kórházban, ahol betegeket ápolnak, nincs ott az ügyfélszolgálaton, ahol naponta kell információt adni, nem ül a kasszában és postán a kiadó ablak mögött, ahol naponta megfertőződhet, vagy nem szállít ki árut, ahol annak a veszélynek is ki van téve, hogy akár egy otthon ülőtől is elkaphatja a vírust. Nem varr maszkot, mint ahogy írtam egy korábbi bejegyzésemben és nem vásárol be időseknek, akik rászorulnak.  

Csak a panasz és az elégedetlenség.  

Alig látok olyan embert ezekben a posztokban, akik meg tudnak békélni. Ugyanakkor nagyon sokan vannak, sőt szerencsére egyre többen, akik biztosan, ha most nem is elégedettek, de megbecsülik az otthon melegét, akik csendben teszik a dolgukat, aki beosztják a kevéske pénzt, amiből élnek, akik remélnek, akik tűrnek most, és akik örülnek annak, hogy végre együtt lehetnek a szeretteikkel.  

Akik hálásak azért, hogy élnek, hogy felkelhetnek reggel az ágyból és képesek a napot békességben, tisztességesen végigcsinálni.  

Mondtam is a lányomnak ez az időszak arra jó, hogy amikor majd elmúlik, akkor visszaemlékezzünk: "Milyen jó volt a karantén idején, amikor sokat voltunk együtt, segítettük egymást, amikor filmeket néztünk, sok könyvet olvastunk, festettünk és rajzoltunk?"  

Példát vehetünk azokról a színészekről és zenészekről, akik most szórakoztató műsorokat állítanak elő az otthonmaradóknak, vagy azokról a tanárokról, akik a classroomban és a tévében is oktatási anyagokat állítanak elő a diákoknak.  

És nem tudok elmenni szó nélkül amellett sem, hiába háborgott az egyik ismerősöm a közösségi médiában a posztomon, azt hallani a hírekben, hogy megnőtt a családon belüli erőszak, a krízis vonalakra betelefonálók 90%-a pedig nő.  

Igen, most jönnek ki a valódi dolgok. Ezek a helyzetek, mint a járvány, meg a háború hozza ki, hogy kiben mennyi a szeretet és az alázat. Az összetartás, a lemondás.  

Erre viszont sokan nem képesek. Mikor alakul át a szeretet gyűlöletté és mikor nem képesek már tovább tűrni az emberek? Mi vezet idáig, hogy erőszakos társ lelki, szóbeli és fizikai bántalmazását valaki megtorolja?  

Hány év fenyegetéseit, nélkülözéseit, megcsalását kell elviselni, hogy valaki lépni merjen? Persze nem az erőszak a megoldás, hanem a továbblépés, hogy az áldozat elhiszi magáról, hogy képes továbblépni, önerőből is új életet kezdeni. Ezekre a problémákra vannak krízisvonalak, amelyeket ilyenkor igenis hívni kell, nem csak lehet.  

Ma is történt két rémes eset, nem is írom le, elég meghallgatni a híreket, végül is ez nem egy bűnügyi portál.  

Hogy az a nőnek/férfinak, akit bántalmaztak bíznia kell abban, hogy a párkapcsolati erőszakért nem ő a hibás. Hogy az áldozathibáztató magatartást nem kell elfogadni és semmilyen sértést, szóbeli vagy fizikai bántalmazást nem vagyunk kötelesek eltűrni senkitől.  

Hogy aki bármilyen munkahelyi, vagy párkapcsolati zaklatás áldozata volt, nem kell eltemetnie magában a fájdalmát.  

Az érzelmi, fizikai zsarolónak mindig az a célja, hogy az igazság ne derüljön ki.  

Több olyan esetet tudok elvált nők történeteiből, amikor a volt férjek, de valószínűleg volt feleségek is tesznek ilyet, emberi mivoltában akarják megsemmisíteni: rossz feleség, rossz anya, alkalmatlan szakember és egyéb dolgokkal illetve őt. Ezeket nemcsak elhinni nem kell, de elfogadni sem. Sem most a koronavírus idején, sem akkor, amikor nincs rendkívüli helyzet?  

Miért is?  

Mert senki önbecsülését, önálló egzisztenciához, munkához, egészséghez való jogát nem szabad elvenni.  

Nekem a lelki felépülésben a válásom után a saját hitemen kívül, nagyon sokat segített két nagyon jó könyv. Meg a barátok és a család támogatása.  

A könyvek:  

Csernus Imre: A harcos - amiből azt tanultam meg, hogy akár három munkahelyre való járkálással (mert nekem akkoriban három volt: tanácsadás íróknak irodában, tanítás főiskolán és munka könyvesboltban), hogy inkább eszem párizsit lazac helyett és zsíros kenyeret és nem utazom évekig nyaralni, csak legyek szabad, boldog és legyenek barátaim.  

A gyógyulás a rejtett bántalmazásból - könyvből pedig azt, hogy az érzelmi zsarolás, az majdnem olyan kártékony, mint a fizikai bántalmazás. Mert a fizikainak van nyoma a testen és ha túléljük a sebek előbb-utóbb begyógyulnak, az érzelmi zsaroló viszont sakkban tart. Nagyon sok férfi, de nő is, a pénzzel, a gondoskodással és a jóléttel tartja sakkban a "szeretteit", főleg ott ahol gyerekek is vannak. A nők ezért nem mernek lépni és változtatni, mert mi lesz ha?  

Az érzelmi zsaroló igazából nem kedves, ugyan nagyon jól ért ahhoz, hogy mik a másik ember gyenge pontjai, mivel lehet a másikat magához édesgetni, mit kell kínálni ahhoz, hogy a valaki rabja legyen a másiknak. De a lényege az az, hogy ezért nem nyújt cserébe semmit, üres ígéretek, fogadkozások, hazugságok vannak. Egy valami állandó: a cél, s annak lebegtetése, amivel el akarják ezt érni. De meddig hisszük el a sok hazugságot? A legeslegegyszerűbb, hogy egyszerűen nem-et mondunk. Mint a legtöbb olyan férfinak, aki szeretőt tart, de valójában sohasem akar elválni, fűt-fát ígér a másiknak, de jó otthon a langymelegben, mert a társuk már megszokta a jólétbe ágyazott erőszakot. Vagy egyszerűen egy akkora papucs, aki otthon behódol és ki nem meri nyitni a száját.  

A legtöbben arra hivatkoznak, hogy most nem olyan a helyzet, nem tudnak válni, változtatni, mert le vannak kötelezve, közös a vagyon, s a másik látja, hogy hol ide utaznak drága helyekre, hol oda.  

Na jó, most nem karantén idején, vagy világjárvány idején, de valójában igen.  

Nagyon sok nő történetét tudnám itt leírni, olyan barátnőimét, akikkel ez megtörtént, akik sokáig elhitték, hogy a férfi szerelmet kínál, de valójában nem.  

Sokaknak 15-20 évébe kerül, hogy belássák, hogy ez így nem mehet tovább és változtatni kell. És olyan embert keresni, aki ha elvált is, de független és érett személyiség, ahol a másik megbecsülése a fontos és a szeretet.  

Igen, én ebben látom most a krízist, a halálozás, a munkahelyek elvesztése, a pénztelenség mellett.  

Mert nem csupán annak a szegény roma takarítónak kell munkát keresni, aki a házunkban takarított korábban és ma megkérdezte tőlem, hogy nem tudok-e munkát, mert ha nem fizeti az albérletét az utcára teszik őket? Hanem még nagyon sokaknak.  

Viszont azokban a családokban, ahol nincsenek ilyen dolgok, mert az anyagi jólét adott, ott más problémák és feszültségek jönnek elő. Vagyis eljött a nagy elszámolások és magunkba nézés ideje, főleg így Húsvét előtt.
Nem adok tanácsot, elég, ha mindenki önvizsgálatot tart, hogy mi a helyes és mi nem és ha túléljük ezt az időszakot mit kell másképp csinálni, hogy jó legyen?

Legutóbbi könyvemet A kínai rejtélyt innen szerezhetitek be, szakmai oldalamat itt tudjátok követni. 

Az értékeléseket pedig A kínai rejtély értékelések.
Lukács Edina blogger riportját a könyvemről itt olvashatjátok. 

Rádióriport a könyvem kapcsán.  Bódizs Edith rádióriporter anyaga. 

Újabb riport készült velem T. C. Lang szerző tollából, amit itt találtok.