Gerda Green: Fenevadak Erdélyben részlet

Gerda Green: Fenevadak Erdélyben, grafika és borító: Nyári Eszter. Kiadó: Publio Kiadó, 2015. április 15. Minden jog fenntartva! Rendelhető: http://publioboox.com/gerdagreen

A könyv megrendelhető: http://publioboox.com/gerdagreen

Herold szolid eleganciával öltözött, hosszú, feltűrt ujjú inget vett fel, hosszú nyári nadrágot és bőrcipőt, az olasz férfiak stílusában. A nyár most hűvös volt és különben sem szerette a póló–térdnadrág kombinációt. Jó helyre hívta meg a lányt, a Kossuth Lajos utca egyik patinás családi cukrászdájába, az Auguszt cukrászdába, ahol a süteményeket generációról generációra szálló, titkos családi receptek szerint készítették. Leült egy márványlapos asztalhoz ahonnan jó rálátása nyílt a belépőkre.

A lány öt perc késéssel érkezett. Öltözéke nem volt drágának mondható, de választékos. Vékony anyagú, lazacszínű blúz volt rajta, könnyű bézs kardigánnal és egy hosszabb, virágmintás szoknya, fehér, arannyal díszített, magas sarkú szandállal. Hatalmas, fehér táska volt nála, amit könyökhajlatából lógatva hordott, korunk fiatal lányaihoz hasonlóan. Kezet nyújtott Heroldnak.

-         Kozár Léna vagyok. De szólíts csak egyszerűen Lénának – mondta lazán.

-         Én meg Szepesi Herold.

Herold udvariasan felállt, kezet nyújtott, majd kihúzta a széket Lénának. Most látta csak, hogy milyen hamvasan fiatal a maga huszonkét évével hozzá képest, aki április tizedikén töltötte a negyvenet. A bőre, mint a márvány, leomló, természetesen szőke haja a vállát verdeste, szeme sötét, már-már olívzöldbe hajló árnyalatú volt, mint az extra szűz olajak, szája dúsan és nedvesen csillogott. Nagyon kívánatos volt. Érezte, hogy ott lent megmerevedik, maga sem akarta elhinni, de így volt. Amennyiben nem lett volna úriember, legszívesebben rávetette és magáévá tette volna itt a cukrászda márványasztalán.

-         Mit szeretnél? – kérdezte.

-         Gyümölcsrizst és egy teát.

-         Rendben – szólt Herold és intett a pincérnőnek, aki ott termett. Leadta a rendelést.

-         Mit tanulsz? – kérdezte a lányt.

-         A Corvinus egyetemre járok gazdálkodási és menedzsment szak alapképzésére, majd mesterszakra is szeretnék menni.

-         Mikor kezdted a tanulmányaidat?

-         Tavaly.

-         A családoddal élsz Budapesten? – faggatta tovább.

-         Nem, ők vidéken vannak, Baján. Már csak anyukám él, az öcsémet neveli, aki tizenhat éves. Albérletben lakom néhány tankör társammal.

-         És elengedett egy ilyen szép lányt a bűnös nagyvárosba?

-         Muszáj volt neki – nevetett Léna és akkor láthatóvá vált hibátlan gyöngysor-szerű fogsora. A gyümölcsrizst eszegette és Heroldnak eszébe jutott, milyen jó volt egyetemistának lenni. Hirtelen gyöngédséget érzett a lány iránt és hullámokban tört rá az érzés, hogy ágyba vinné.

-         Ezután mit szeretnél csinálni? Sétáljunk egyet? – kérdezte.

-         Rajtad múlik – mondta a lány sejtelmesen.

A cukrászdából kisétáltak a Kossuth Lajos utcára, onnan a Ferenciek terére, majd ki a Duna-partra és a korzóra. Közben kimelegedett az idő, Léna levette a kardigánját és addig Herold fogta a táskáját. A lazacszínű vékony blúzon keresztül kiütköztek a lány gyönyörű mellei, kicsit széles bordái és karcsú dereka. Észveszejtően vonzó volt. Enyhe nyári szellő fújdogált és meg-meg emelte lágy hajtincseit és szoknyája fodrait. Herold számára a lány, Botticelli Vénuszához volt hasonló és érezte, hogy kezdi elveszteni az eszét. Léna odafordult hozzá és mosolyogva kérdezte:

-        Akarsz szeretkezni velem? 

-        

-         Hát persze! – mondta kellemes meglepetéssel a hangjában Herold.

-         Igen, de az albérletbe nem mehetünk, a többiek is otthon vannak.

-         Nem utaztak haza a nyári szünetre?

-         Á nem, van, aki Pesten dolgozik, pénzt gyűjt a következő tanévre.

-         Én tudok egy helyet. Az egyik barátom egy évre Rómába utazott kutatói ösztöndíjjal és nálam hagyta a lakása kulcsát. Megkért, hogy időnként nézzek rá és ápoljam a szobanövényeit.

-         Rendben, menjünk oda – mondta Léna és megcsókolta Heroldot.

Meglepően jól csókolt, mint aki nem ma csinálja először. De Heroldnak nagyon jól esett, vadul viszonozta.

-         Talán sétáljunk fel a Lánchídon át a Várba, ott van a barátom lakása.

-         Remek, menjünk – mondta Léna és önfeledten nevetett. Olyan fiatal, olyan hamvasan szép volt, amilyen csak egy huszonéves lány lehet.
40 embernek tetszik a blogon! 
Köszönjük!