Gerda Green: Fény és förtelem részlet

Gerda Green: Fény és förtelem, megjelent 2014. április a Publio Kiadónál. Minden jog fenntartva! Illusztárciók és borító: Bölecz Lilla

 A könyv megrendelhető: http://publioboox.com/gerdagreen

Minden átmenet nélkül kitört a vihar, vagy csak rémületükben nem látták a közelgő felhőket. Az ég hirtelen sötétedett be, úgy, hogy észre sem vették, óriási villámok cikáztak át az égen, és az eső úgy verte az ablaktáblákat, hogy Olga szíve teljesen összeszorult a rémülettől. Másodpercenként csapott le egy villám, és nagyon gyorsan követte a dörgés. Az egész olyan volt, mint a filmekben.

Amikor Olga ki akart rohanni a teraszra, hogy beszedje a száradó ruhát, pillanatok alatt vizes lett derékig a beverő esőtől. A szél felkapott mindent, Herold alig bírta összeszedni. Ezek után a férfi minden átmenet nélkül bejelentette, hogy elköltözik, és elkezdett a bőröndjébe pakolni. Olga akárhogyan is tiltakozott, semmi sem volt hatással rá, sem sírás, sem könyörgés. Amaz sietősen távozott, miközben már taxit hívott. Utána hajolt az erkélykorláton át, és hosszasan nézte. Látta, ahogy a járda széléhez húzta a bőröndjét, majd beült a taxiba. A lány könnyei több emelet magasságából potyogtak lefele és kis tócsává gyűltek a ház lábánál.

Bánatában az ágyra hanyatlott, semmi ereje sem maradt. Valamiféle idegláz tört ki rajta, mert ugyan maximumra csavarta a fűtőtesteket, meleg ruhát és vastag gyapjúkardigánt öltött magára, de egyfolytában vacogott, még a paplan és a takarók alatt is. Látomásai voltak, úgy érezte Herold halálos veszélyben van, a telefonját nem vette fel, sms-eire nem válaszolt. A rettegés napját élte át, amíg azon gondolkozott, hogy mit tegyen.

Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve elővette a gondosan elrejtett, fehér madárjelmezét, amit még kolléganője, Karolina ajándékozott neki, azzal a kikötéssel, hogy csak legvégső esetben használja, és az erkélyen magára öltötte. Amikor felvette, albatrosszá változott és elsuhant a budapesti háztetők felett, végig a Duna kanyargó, széles, ezüstösen csillogó csíkja felett. Mindent látott, ami a városban történt. Megfigyelte, ahogyan a negyvenhetes rákanyarodott a Ferencz József hídra, és ahogy egy főkötős asszonyság pöttyös konyharuháját a Bem rakpart feletti lakásából kirázta. Azt is látta, ahogy egy magas, karcsú, sötét hajú férfi csinos, szőke barátnőjét forrón magához ölelve, szenvedélyesen csókolózik. Röptében azon gondolkozott, hogy nem azonos-e azzal, akivel a panellakás ablakában harcolt?

Amint továbbrepült, feltűnt neki Herold egy társasház negyedik emeleti lakásában, aminek ablakai a Dunára néztek. Épp a bőröndjéből pakolt ki. Amikor Olga le akart szállni a kovácsoltvas korlátos erkélyére, akkor észrevette a sötét madarat, ami kirabolta őket, és már Herold házának tetején volt, egy újabb összecsapásra várva. Abban a pillanatban értette meg a férfi elköltözésének okát. Az volt a célja, hogy a gyilkost elcsalja otthonukból egy más helyszínre, ahol végezhet vele. Kintről megfigyelte, amint megcsillant a fény Herold nemesacél szamurájkardjának pengéjén. Ha nem lett volna éppen madár, akkor Olga meghatottsága könnyeit törölgette volna, hogy az ő védelmére készül összecsapni, és ehhez latba veti mesterétől tanult, keleti harcművészeti tudományát.

Mire azonban felocsúdott volna, az óriás varjú már a kovácsoltvas korlátra szállt, majd a nyitott franciaablakon belépett két hatalmas madárlábával, és fenyegetően felemelte szárnyait Herold felé. Ezek végéből hegyes karmok ugrottak elő, amiket veszélyes harci eszközként használt. Rettentő nagy csatába kezdtek, előre-hátra lökdösték, ütötték-vágták egymást, a valaha előkelő szalonnak használt Duna-parti palota nappalijában, ahol aranyozott keretű tükrök borították a falakat. Az antik bútorokat a terem végébe zsúfolták. Herold kardjával belevágott a madár szárnyába, amiből sűrű vér fröccsent elő, és beterítette vele a gyönyörű tükröket.

A szamurájkard okozta sérüléstől a varjú fájdalmában fülsiketítően felsivított, hangosan károgott, és éles csőrével ráütött Herold fejére, ott ahol nem védte a sisak, és ahonnan nyomban kifröccsent a vér. Tépték-marták egymást, de a küzdelem teljesen egyenlőtlen volt.

Ekkor érezte meg Olga, hogy be kell avatkoznia, és ő is leszállt az erkélyre. De a fekete madár mintha tudta volna, hogy Heroldnak segítsége érkezett, ezért megkétszerezve erejét hátrafordult, és acélkarmos szárnyaival szélsebesen csapkodott, és egy óvatlan pillanatban végigsértette Olga mellkasát. A sérülés nyomán sugárban folyt a vére és bepiszkította vele fényesen csillogó kékesfehér tollait.

Amikor Herold észrevette, hogy a lány azért szállt ide, hogy segítségére legyen, örömteli gondolatai hatására hirtelen szétoszlottak a felhők, ragyogó napfény terítette be az eget, és fényes kék lett a messzeség a budai hegyek felett. A gonoszok nem szeretik a világosságot és a derült időt, nem szeretik a reményt és a jó hangulatot, mert úgy nem tudják véghezvinni aljasságaikat. Olga és Herold összefogása és kettejük közös ereje végül elszippantotta a támadó erejét. A sebesült madárlány és a shaolin kung-fu bajnok férfi közösen sújtottak le a varjúra, és összevissza kaszabolták, míg végül legyőzték. Herold a kardját a hatalmas állat szemeibe döfte, és megforgatta benne úgy, hogy fröcskölt belőle a vér, és amaz élettelenül terült el.
51 embernek tetszik a blogon! 
Köszönjük!