Beszélgetés Guthné Lovasi Tünde íróval azaz Stephanie Forddal

Stephanie Ford (Guthné Lovasi Tünde): Véres lábnyomok a levegőben. 

Guthné Lovasi Tünde íróval, szerzői nevén Stephanie Forddal a Publio Kiadó révén ismerkedtem meg. Személyesen pedig a második Publio Írói Klubon találkoztunk a MÜSZI-ben, ahol a vendég a magyar író "pápa" Nemere István volt. Azóta sokat beszélgettünk írásról és megtisztelt azzal, hogy elküldte nekem a Tündérhegy legendája című művét, amit elolvastam. Érdekessége az, hogy hasonlóképpen misztikusan gondolkozik az írásról, mint én, de természetesen más stílusban és módon. Ennek kapcsán beszélgettünk.  

KNN. Mióta írsz? Kérlek, mesélj az olvasóimnak egy kicsit magadról. Megjelent könyveidről.

GLT. 11 éves koromban kezdtem írni saját kézzel, de ekkorra már jó néhány történet, vers volt mögöttem. Ezekből egyetlen versikét jegyzett fel az édesanyám. Csakúgy, mint édesapám, ő sem értékelte sokra az efféle „szövegelést”. Mindketten paraszti családból jött gyári munkások voltak, és bár édesanyám szeretett olvasni, az én munkáim hidegen hagyták.

Nagyon korán, 15 évesen kezdtem dolgozni. Több szakmát is szereztem, a mozigépészre és a tanítói diplomámra vagyok a legbüszkébb. Számtalan munkakörben megfordultam, szerettem az irodában, de takarítottam is, ha csak az akadt. 18 éves korom óta férjnél vagyok, három gyermekem felnőtt, a legkisebb autista és súlyos értelmi fogyatékos. Őt gondozom, és közben, ha marad időm és energiám, szórakoztató regényeket írok.

2006-tól a Virtus lapjain jelentek meg az írásaim. Rengeteg apró szösszenet mellett készült el első regényem, az Éva naplója, ami egy egyedülálló anya világgá menetelével és talpra állásával foglalkozik. Szerintem rózsaszín képet fest a világról, az olvasóim viszont nagyon szerették.

2007-től 2015-ig íródott a Támadás, vagy ahogy a kiadó elnevezte: Vendég a múltból tetralógia. Ennek első része most is kapható nyomtatásban, a többi csak e-könyvben, illetve a befejező rész ebben a pillanatban még simogatás alatt áll (korrektúra, szerkesztő beleszólásai, stb.). Ez egy lazán összefüggő sci-fi jellegű történetfüzér egy titokzatos nőnemű vendéggel a középpontban, akiről a végére kiderül, hogy nem is vendég.

Szintén a Virtus lapjain jelent meg először 2007-2008-ban az Epizódok a sarokházból című disztópiám. A várost ismeretlenek támadják meg, a történet 18 menekült életéről szól a támadástól a házból való kiszabadulásig. Ezzel a kisregénnyel 2008-ban elnyertem a Tollinga portál nívódíját.

A Véres lábnyomok a levegőben 2010-ben jelent meg nyomtatásban. Sokan kriminek hiszik, pedig elsősorban a nyomozónő új országba érkezéséről és beilleszkedéséről szól, a krimi-szál csak másodlagos.

2013-ban jelent meg a Tündérhegy legendája című novellám.

KNN. Én eddig a Tündérhegy legendáját olvastam tőled, mely nagyon misztikus és felkavart. Milyen indíttatásból írtad?

GLT.A Tündérhegy egy nyaralás után született. Hatással voltak rám a bejárt hegyek, erdők, eldugott rétek, romok és kőhalmok, az időjárás, mindaz, amit végül sikerült is megörökítenem a történetben. A Tündérhegy álomból született írás. A titokzatos férfi a piacon, majd a lakótelepen Emese ablaka alatt, a szálloda alatti tisztás, ahonnan kilátás nyílik a szemközti hegyekre, a heggyé növő kisfiú, később, ahogy a kocsit vezeti, miközben valaki instruálja, a hegyoldali gombamező, később a beteg fiú és a telefont elhajító Emese, az üvegtetőről végignézett koncolás – ezeket a képeket láttam, és pótoltam ki kerek egész történetté.

A képeket annyira élethűnek éreztem, mintha magam is ott lettem volna a jelenetekben. Alig 5 nap alatt készült el a novella, ez az eddig leggyorsabban megírt történetem.

KNN. Mi inspirált az elején lévő titokzatos férfi megírására?

GLT. Az álomkép, ahogy először megláttam őt a piacon. A tekintetétől megrémültem, és úgy gondoltam, egy ilyen erős érzelem jó indítása lehet egy rövidebb lélegzetű írásnak.

KNN. Miért volt számodra fontos a főszereplő hölgy érzéseit a város és a vidéki táj közti kontrasztban kihangsúlyozni?

GLT. Az írásaimban általában a másik végletet szerepeltetem: a természet szépségeit idealizálom a szereplők által. Emese az eddigi karaktereim ellentéte, megrögzött városi, ahogy a neve is mutatja. Érdekessége, hogy egy városszéli lakótelep utolsó házában lakik, az ablakai egy szemetes területre és azon túl erdősávra nyílnak.

KNN. A kis 13 éves Viktor személyét megálmodtad, kitaláltad, vagy egyszerűen csak "úgy jött"?

GLT. Megálmodtam. Amikor megpróbáltam összhangba hozni a rendelkezésre álló szereplőket, azon gondolkodtam, mi legyen a fő mozgatóerő. A misztikum valahogy adta magát, azon nem kellett gondolkodnom, de az első oldalakon még nem tudtam, hogy a fiatal fiú és a felnőtt férfi a végére eggyé olvad.

KNN. Amikor rákérdez a főszereplőnél, hogy orvos-e, valami ősi félelmet fogalmaztál meg az orvosokkal kapcsoaltban? Voltak-e ilyen jellegű nyomasztó élményeid?

Vagy csak előrevetíted a történet baljóslatúságát?

GLT. Nem. Arra céloztam, amit később le is írtam, hogy tudott a főorvos üzelmeiről, ez elől menekült, tudta, mire megy ki a nagy hitegetés, miszerint a következő műtét után elmehet a kórházból. Féltette az életét, a barátai életét, de nem tudta, mitévő legyen.

Nyomasztó emlékeim természetesen vannak orvosokról és másokról, és valamilyen szinten ezek meg is jelennek az írásaimban. De ettől elvonatkoztatva is szeretek nyomasztó történeteket írni, aminek a végkicsengése azért mindig vidám, vagy legalább megnyugtató.

KNN. A sebnek kézzel való érintése utalás esetleg Tamás tamásságára, amellyel Krisztus sebébe nyúlt?

GLT. Bevallom, eszembe sem jutott Krisztus, bár valóban, ez is lehet egy értelmezés.

Viktor gyerekkorában a vallásos nevelés nagy hangsúlyt kapott, csakhogy Emese nem vallásos. Az elutasításban inkább a városi emberek elpuhultsága jelenik meg, elzárjuk magunkat a betegek, fogyatékosok látványától, valahogy nem természetes a ma emberének a másság. Viktor úgy érzi, Emese nem hisz neki, az érintéssel a valódiságát akarja igazolni. A nő ellenáll, mintha ő is érezné a helyzet nem evilági voltát.

 

Stephanie Ford (Guthné Lovasi Tünde): Tettenérés. 

Kérlek mesélj az Artificium olvasóinak a három legkedvesebb könyvedről:

A legkedvesebb egy sci-fi jellegű novella Gyerekjáték címmel.

http://adamobooks.com/termek-Tetteneres-417.html (ingyenes kiadvány)

Ennek az írásomnak a lényege: néha mások a dolgok, mint aminek látszanak. Egy olyan időszakban írtam, amikor egyszerre sok barátban csalódtam. A barátság a novellában is megjelenik, az elszakadás fájdalmát, a barátság befejezésének visszavonhatatlanságát igyekeztem benne megjeleníteni. Mindemellett valamelyest a mai világ leképezése, a gyerekjátékok olykor kegyetlen világát, a szülők és gyerekeik elhidegült viszonyát is érinti.

A második legkedvesebb a Véres lábnyomok a levegőben.

http://publioboox.com/hu_HU/veres-labnyomok-a-levegoben

Egyrészt azért szeretem, mert ez volt az első nyomtatásban megjelent könyvem, másrészt mert 27 évig dédelgettem a gondolatát. És van még egy ok, amit a keletkezésének történetében is elmeséltem.

Imádott apukám munkából hazajövet a helyi mozi műsorplakátja előtt haladt el. Gyerekként azt hittem, mindig vet rá egy-egy pillantást, olykor meg is áll előtte, és elolvassa az első betűtől az utolsóig. Ennek megfelelően naponta bombáztam a kérdésemmel:
- Apu, mit adnak ma a moziban?
Ő persze sosem tudta. Örült, ha 8 óra fáradtságos gumigyűrű-gyártás után valahogy megtalálta a hazavezető utat, nemhogy még moziműsort is nézegessen!
Egyszer elunta a kérdéseimet, és azt mondta:
- A Véres lábnyomok a levegőben-t.
Több se kellett, mindjárt megindult a fantáziám, méghozzá fénysebességgel. Estére nagyjából össze is állt a fejemben a különös film története.
Apu addigra megbánta, hogy becsapott, és lehiggasztott. Elmondta, nincs ilyen film, csak kitalálta.
Rosszul esett. Nagyon rosszul. De aztán... belegondoltam. Itt ez a remek cím, és eddig még senki nem írta meg? Na akkor majd én!
13 évesen írtam belőle az első változatot, ami később elveszett.

Elképzelt, de azért hihető országba képzeltem. (Több másik történet helyszíne is lesz a közeljövőben.)

A két főszereplő a tervezés első pillanatától fogva a regényben is megjelenített Alex Bell és Jackie Simon voltak. Sohasem akartam csak a nyomozásra építeni, a fő szál mellett nagy teret kapott a főszereplők magánélete is, de nem lett romantikus. A vázlat 27 halottjához képest a végleges változatban megálltam tizenegynél.

A regény elején az új országgal való ismerkedés dominál, bár már itt is történnek gyilkosságok, de csak a második részben fókuszálok erősebben a bűntényekre.

A harmadik kedvenc írásom a második legnagyobb sikerem is egyben.

http://www.stephanieford.gportal.hu/gindex.php?pg=35726377 (ingyen olvasható a szerző honlapján)

Az Éva naplója 2007-ben, a Virtus lapjain jelent meg először. Hétről hétre 17 héten keresztül követték az olvasók Éva, az ötgyerekes anya küzdelmét a gyerekeiért, a megélhetésért, az otthonért. Főként a nőolvasókat fogta meg, de szép számmal akadt férfiolvasója is.

Erről nem írok többet, akit érdekel, regisztrálás nélkül is elolvashatja.

Bár három írásról volt szó, én megemlítenék egy negyediket is: az Ikrek harcát.

http://publioboox.com/hu_HU/ikrek-harca

Ennek az első fele is a Virtuson jelent meg folytatásokban. Ez volt sokáig a legsikerültebb kalandregényem, és bár rétegműfaj (sci-fi jellegű kalandregény), több mint ezren olvasták végig. Volt, aki jelezte, hogy letöltötte és kinyomtatva bevitte a kollégáinak a munkahelyére, ahol szintén többen követték hétről hétre.

Az ott megjelent fél rész Daniel Nortonnak, a sorozat egyik kulcsfigurájának belépését meséli el néha mulatságos, máskor komoly formában. 

KNN.: Köszönöm az interjút Tünde! 

GLT.: Én is köszönöm a lehetőséget. 

Kocsis Nagy Noémi http://publioboox.com/gerdagreen