Kalandozásaink Korfun 3. Második nap

Másnap reggel újból elkapott a mehetnék. Hogy lehet ilyen ragyogó napfényben aludni, amikor hív az élet? 

Ráadásul izgatott, hogy a vízi papucsom megvan-e ott, ahol elhagytuk előző nap? És venni szerettem volna még 2 sajtos rétest is, aminek felejthetetlen az íze.  

Külföldön járva mindig ugyanazt az érzést keressük, amitől egykor boldogok voltunk: szépséget, szerelmet, nyári élményeket, egyetértést. 

Kicsit később indultam, nem hajnalhasadáskor, de még mindig jó üresek voltak az utcák, csak a helyiek itták a kávéjukat, meg a boltosok töltötték fel áruval az üzleteiket. 

A kis terecske, amelyen laktunk egy ici-pici, rövid sikátorral kapcsolódott a főutcához. Annak beugrójában volt a Belissimo görög-olasz étterem, amelynek minden reggel lerakták az árukészletét. 

Kleftiko: görög specialitás, amelyben a bárányt együtt sütik zöldségekkel és krumplival, a tetejére fetát olvasztanak. Szaftja, mint a legsűrűbb gulyásé. Két ember is jóllakik vele. 

Gyors szemrevételezéssel megállapítottam: tészták dobozszámra, lisztek, olajok, friss paradicsom, paradicsomszósz, fűszerek. Mivel a csomagok zöme le volt takarva nem mertem közelebbről megnézni, de 36 évi konyhai ténykedésem és bevásárlási tapasztalataim révén nagyjából fel tudtam mérni. 

Az utcákat, a márvány utcaköveket és a házfalakat a reggeli nap ragyogta be. Minden házfalnak más a színe a fényviszonyoktól függően, vannak okkeres és világosabb sárga, halvány lazacszínű, de helyenként megfeketedett falú házak is. Ami óhatatlanul előfordul ilyen több évszázados épületeknél, amiket a tengeri pára is folyton ér a napsütés mellett. 

Kiértem az Esplanade sétanyra és onnan a tengerparti szakasz felé vettem az utam, ami az öblöt öleli körül. Odafele belenéztem a kukákba, hátha valaki kidobta a szemétbe. De nem volt, viszont a pad alatt, amire előző nap leültünk pihenni, megtaláltam a vízi papucsomat. 

Olyan jó érzés volt! Miután megvettem a sajtos réteseket és némi gyümölcsöt meg kávét a boltban hazamentem reggelizni. Szerencsére most nem terveztünk olyan messzire szóló fürdőzést, mint első nap. A park után nem sokkal a sportcentrum strandját sokkal jobbnak ítéltük, főleg, hogy nem kértek 25 eurót a napozóágyakért, csak fogyasztani kellett. A pincérnőnél rendelni üdítőket, vagy bármit..

Első nap nem jutott napernyős hely, így kissé "égtünk" a napon, szerencsére kalapom már volt. De hiába voltam bekenve 50 faktoros naptejjel ott égtem meg, ahol nem számítottam rá a vállamon a fürdőruha mellett és a combomon. Hiába kentem magam szorgalmasan az elkövetkező napokban, ha már kialakult a bőrpír, csak napozás utáni géllel lehet csillapítani.

A kilátás minden esetre fenséges volt és mellettünk fürdőzött egy fiatal anyuka, a kis akaratos kisfiával és a kissé bolond húgával. A kisfiú folyton kiabált, hogy az anyuka menjen be vele a vízbe, de ő inkább napozott. Csak másnap lendült be. 

Egyáltalán a strand közönsége nagyon nemzetközi volt, a mindennap ott strandoló, helyi sportos öregek, akik reggelente vidáman karattyoltak mellett voltak németek, angolok, olaszok, románok és mi személyünkben magyarok..

Jól elfáradtunk az úszásban, így elindultunk fel a szállásunkra, ahol eldöntöttük, hogy a terecskén lévő görög-olasz étterembe megyünk ebédelni. Itt a tulajdonosok 30 éve csinálják a családi vállalkozást, amelyben szívvel-lélekkel benne van mindenki, az anya, az apa és a gyerekük is. Minden nap zsúfolva vannak, este sor vár az asztalokra. 

Nekünk, akárhányszor csak mentünk volt hely, mindig felüdítő volt ott megpihenni. Itt ettem életem legcsodálatosabb Kleftiko-ját, amely zsírpapírban sült bárányhús zöldségekkel és krumplival, a tetejére fetát olvasztottak. Szaftja olyan volt, mint egy sűrű gulyásé. Azzal a kenyérrel, amit előételnek hoztak a fokhagymás fűszervaj mellé, ki lehetett mártogatni. Olyan hatalmas adag volt, hogy alig bírtuk megenni. 

A vacsorát követően a lányomnak programja volt, így én elmentem sétálni a kis sikátorokba, a mögöttünk lévő Szűz Mária székesegyház lépcsőin ültem le. A templom jellegzetesen velencei, barokk stílusjegyeket hordoz magán. Széles márványlépcsők vezetnek fel hozzá, előtte terecskében öblösödik ki. Fagyizók és éttermek vannak a téren. 

Kisétáltam onnan a kikötőig, egy nagy térre, az erőd háta mögött, középületeket fotóztam és esti megvilágítást elnyerő szállodákat, amelynek teraszára épp kiültek vacsorázni. 

Eleni Rantou a görög Hernádi Judit. Unokatesóm, aki félig görög világosított fel. 

Visszafele a székesegyház előtti terecskén megettem egy finom kézműves fagyit, egy nagyon szimpatikus cukrásznő kávézójában. Néztem milyen gondossággal locsolja a cserepekbe ültetett növényeket és milyen szeretettel bánik a szomszéd ajándékbolt tulajdonosának 2-3 éves csöppnyi kislányával. 

A kislány segített neki locsolni. 

Fagyizás után hazasétáltam, minden olyan közel volt. Találtam egy görög adót a tévében, ahol régi görög filmek mentek, valamint vicces sorozatok, azt néztem esténként. Itt láttam a görög Hernádi Juditot is, valamint hallgattam este a tévén keresztül a görög Bartók Rádiót a Maestrot is, ami segített az esti ellazulásban és elalvásban.