Változó viszonyok és a Malomárok

Legutóbbi könyvemet A kínai rejtélyt itt találjátok. 

Az értékeléseket pedig A kínai rejtély értékelések.
Lukács Edina blogger riportját a könyvemről itt olvashatjátok. 

Rádióriport a könyvem kapcsán.  Bódizs Edith rádióriporter anyaga. 

Újabb riport készült velem T. C. Lang szerző tollából, amit itt találtok.

A Malomárok Kolozsváron, forrás: Wikipedia. 

Tegnapelőtt a kolozsvári Malomárokról álmodtam. Minden bizonnyal az az oka, hogy sokat esik az eső és én éjjelente arra ébredek, hogy kopog az ablakpárkányon. 
Álmomban aranysárga augusztusi napsütés volt, mint tavaly, amikor ott jártunk a Kolozsvári Magyar Napok alkalmából, amikor még nem láttuk, hogy ennyire meg fog változni a világ.
Azokban a pillanatokban, amelyekben az ember ragyogó fényben élvezi a nyarat és a kiérdemelt szabadságát és amúgy is jól van lelkileg, akkor nem is gondol arra, hogy bizonyos viszonyok teljesen megváltozhatnak. 
Álmomban a Malomárok fölé hajoltam és néztem a tova folyó zöldes-sárga vizet és elmerengtem, hogy ez az árok és a partján álló fák mennyi életet, boldogságot és tragédiát láttak. 
A sötétzöld szomorúfűzek, rezgő nyárfák és hársfák belelógtak az árokba és enyhe szellő lobogtatta a szoknyám szélét. 
Álmomban fotóztam, mint tavaly nyáron és örömöm szétáradt minden porcikámban. Ma a blogbejegyzéshez fotókat kerestem és nem is tudtam, hogy ma már a Malomároknak is van Wikipedia oldala. Ha az ember visszaemlékezik rég elmúlt dolgokra, akkor nem tudja tisztán, vagy nem teljesen biztos benne, hogy megtörtént vele, vagy csak álmodta az egészet. 

Malomárok, Kolozsvár, 2019 augusztus. Itt látszik, hogy milyen ragyogó napsütés volt.

Egyik fontos emlékem, amikor a Sétatér mellett működő, azóta megszűnt strandon múlattuk az időnket talán unokatestvéreimmel és a strand Malomárok felőli kerítése lyukán keresztül kibújtunk. Majd a Malomárok hűs, friss vidáman csobogó, átlátszó vízében is megmártóztunk. A rekkenő nyári hőségben a fűzfák árnyékába húzódtunk és ott hűsöltünk tovább, majd visszamentünk a strandra. Egyébként nyaranta a hideg Szamosban is fürödtünk, télen meg korcsolyáztunk rajta. 
Képzelődéseimnek ugyanis a valóságalapja az, hogy mivel akkor nem volt minden ultra szabályozva és a Malomárok vizében is bőven volt víz, lehetett benne fürdeni. 

A Malomárok most is csendesen folydogál Kolozsváron keresztül. A víz mennyiség jóval alacsonyabb, mint a hetvenes években. Forrás: Wikipedia

A kolozsvári Malomárok (románul: Canalul Morilor) a Kis-Szamos ága. A város nyugati részének szélén ágazik el a Kis-Szamosból, végighalad a strand mellett, majd a Fürdő (Cardinal Iuliu Hossu) és a Malom (George Barițiu) utcáknak teljes hosszában, a nagypiac mellett és a keleti külvárosnál tér vissza a folyóba. Egyes vélemények szerint a középkori város vizesárkát is ellátó Szamos-ág mesterséges, mások úgy gondolják, hogy a bronzkorban keletkezett. Egy 1558-ban kelt dokumentum szerint a városi tanács a Szamosnak a városba vezetésére a fertályok által adott emberekkel földcsatorna ásását rendelte el.[1] A monostori elágazásnál álló gátról az első adatok a 16. századból maradtak fenn. Ezzel szabályozták a Malomárokba engedett víz mennyiségét, amely elegendő volt a Malomárok partján álló papír-, lisztelő-, csertörő és ványolómalmok működtetésére. Az 1970-es évek végén új, magasabb gátat építettek, ezt követően a Malomárokba alig jutott víz. A malmok közül már egyik sem létezik.[2]

A monostori Kétvízköz nyugati szélén, az egykori kendőgyár mellett a Malomárokból csatorna vezetett a Szamosba. Ezen eresztették le a folyón álló fafogó kis- és nagygereblyéhez a Hideg-Szamos völgyéből a vízen úsztatott tűzifát. Az 1960-as években a torkolatot csatornába bújtatták, az 1980-as évek közepén a partján lefektetett villamosvonal mentén kerítést emeltek.[3] A Sétatéren keresztül is két árok kötötte össze a Malomárkot és a Szamost. Az egyik mellett, a Gyár (utóbb Malom, Fadrusz János, Eminescu) utca sarkán az 1820-ban épült Libuc-gáti malom állt, amelyet 1898-ban bontottak le.[4]

A főposta északi oldalával szemben a Malomárok bal partján az 1920-as évekig még valóban malom állt, amelyet Nagymalom néven ismertek.[5]

A Malom (Barițiu) utca közepén a 19. század közepén fedett híd vezetett át a Malomárok felett; ennek helyén az 1960-as években gyalogos vasbeton híd épült.[6]

A Malomároknak mára már nincs funkcionális jelentősége. Egyes részeit 1987-ben, a villamosvonal kiépítésével párhuzamosan, a belváros rendezési munkái során le is fedték.

Tehát, amint a wikipedia is írja, a hetvenes évek végén épített magasabb gát következtében lecsökkent a Malomárokba engedett víz mennyisége és ezáltal a fürdési lehetőség is. Csakhogy én 1975-ben születtem és pár évesen még vígan fürödhettem benne unokatestvéreimmel, ahogy a Szamosban is. A Nagymamámék a Kétvízköz közelében laktak, aminek az elnevezése is utal arra, hogy a Malomárok és Szamos közötti terület, ahol a Hideg-Szamos völgyéből vízen úsztatták le a tűzifát, melyet az 1960-as években csatornába bújtattak. 

Bejegyzésemet azért írom, mert tavaly még nem tudtam, hogy minden megváltozik a járvány miatt. Igazából nagyon fájdalmas, mert mint szerző megannyi készülés, izgalom, új könyv bemutatásának a lehetősége és a várakozás öröme előzi meg. Reméljük egy pár könyves rendezvény meg lesz tartva. 

A fesztiválokon eseményszámba megy a barátokkal, ismerősökkel, szakmai partnerekkel való találkozás, ami mindig nagy boldogság. Két kedvenc városom, szülővárosom Kolozsvár és választott városom Budapest, mint csodálatos helyszínek adják az események savát-borsát. 

Nagyon érdekesek az emberi viszonyok is. Egy ideig emiatt képtelen voltam írni. Minden szerző életében vannak ilyen mélypontok, minden alkotó ember életében vannak hullámvölgyek. 

A Malomárok a Tímár utcán folyik keresztül. Az utca a nevét onnan kaphatta, hogy itt éltek a tímárok. Sajnos egyik malom sem létezik a régiek közül. Forrás: Wikipedia

Az egyik ilyen érdekesség az emberi viszonyok teljes átalakulása. Ez a Pandémia, vagy világjárvány azt is megmutatta, hogy melyek az igazi, emberi kapcsolatok és kik az igazi barátok az életünkben és melyek a már tarthatatlan kapcsolatok, amin kár is keseregni. 

A családi kapcsolatok felerősödtek, ahogy a barátságok, bizonyos szakmai kapcsolatok is. 

Akikkel igazán mélyen szeretjük egymást, azokkal folytonosan érdeklődtünk egymás iránt a járványhelyzet alatt is és voltak jó szavak, biztatások és kölcsönös segítségnyújtás, beszélgetés. Természetesen online, emailben, messengeren, vagy egyéb "távolságtartó" módon. 

És voltak emberek, akik eltűntek az életünkből. 26 év után egy öröknek tűnő barátság és szakmai kapcsolat. 

Esténként az eget kémlelem. Egészen különös fényviszonyok vannak. Tegnap fantasztikus volt a Naplemente. 

Az utóbbi években rengeteg pszichológiai, szakmai könyvet olvastam, amely leírja, hogy nincs az a harag, ami örökké tartana és nincsenek azok az emberi viszonyok, amelyeket ne lehetne rendezni, egy kis megértéssel. 

Barátaimmal beszélgettünk arról, hogy nem értjük azokat a családokat, ahol testvérek évek óta nem beszélnek egymással, azokat a gyermek-szülő viszonyokat, ahol szintén. Nincs olyan harag, vagy sérelem, amit ne lehetne megbocsátani, vagy olyan félreértés, amit ne lehetne megbeszélni. 

Ugyanakkor most olvasom a Mérgező anyósok és apósok könyvet, hogy hogy képesek a szülők manipulálni a gyerekeiket, ha nekik nem tetsző a gyerekük választottja. Hogyan operálnak a javakkal, mivel fenyegetik meg, hogy hogy vonják meg a pénzt és egyéb javakat, ha azt veszik el, akit szeretnek. Ugyanakkor egy is biztos, vannak állandó dolgok: a szülő-gyermek kapcsolat, ez adott, eleve elrendelt, a partnerek viszont változhatnak, ha nem váltják be a hozzájuk fűzött reményt. 

Mint minden helyzetben vannak ilyen közösségek, mérgező apósok és anyósok, mérgező szülők, mérgező gyerekek és munkahelyek. Igen, mondjuk ki. Vannak olyan helyzetek, ahol az ember érzi, hogy nem odaillő. Lehet, hogy nem egyszerű a váltás ilyen közösségekből, de az is lehet, hogy megéri. Sokszor visszahúz a múlt, sokszor visszahúznak a régi viszonyok, de az is lehet, hogy azok az igazi kapcsolatok, amelyekről mi gondoljuk azt, hogy azok és lényegében ez magánügy. 

A legrégebbi barátságok esetében derülhet ki, hogy már nem olyan tartalmas és semmit nem mond már ez a viszony a feleknek, vagy az is lehet, hogy a barátaink a választott családunk és sokkal többet jelentenek, mint a vér szerinti rokonok. Minden döntés kérdése.

Aztán az is lehet, hogy a konzekvenciák levonásával hajlandóak vagyunk és tudunk változni és ha valaki igazán fontos, akkor teszünk érte, hogy javítsunk az emberi kapcsolatunk minőségén. 

Ha nem is sikerül mindent az eredeti formájában visszaállítani, de lehet, hogy sokkal jobban alakul a dolog, és az is lehet, hogy elmondhatjuk, hogy mi legalább megpróbáltuk. 

Mi legalább megtettük, vagy nem hagytuk külső tényezők alapján befolyásolni magunkat, hanem sértettségünket feladva nyitottunk a másik felé.