Csöpi a kalandor, avagy életünk a Kutyával

 Harminchárom éve élek Budapesten. Bármilyen téma érdekel, amiről írhatok. Bárki lehet a múzsám, aki megihlet, akár te is felkerülhetsz ide, ha tetszik a történeted. 

Csöpi szeretettel és bizalommal néz a szemembe játék után. 

Gondolkoztam, hogy hol kezdjem? Hiszen annyi kutyás történet, regény, blog, novella, film készült már a témában. Írtak róla olyan nagyságok, mint Jack London, aki az Éneklő kutyáról írt felejthetetlen regényt, vagy ott van a krimi klasszikusa Sir Arthur Conan Doyle, A sátán kutyája hátborzongató és izgalmas története. Gerald Durrelt is követte hűséges kutyája korfui gyerekkori kalandjaiban. Vagy éppenséggel a sok nevetés forrása James Herriot állatorvos történetei, aki az Állatorvosi pályám kezdetén című regényével és folytatásaival  vált világhírűvé. Annak idején nagyon sok kellemes pillanatot szerzett nekem ifjú és érettebb koromban is. A magyar írók közül ott van Márai Sándor, aki Csutoráról írt regényt. 

Húszas éveim elején mielőtt panelből családi házba költöztünk volna egyetemi óráimról bandukoltam hazafelé, s ehhez át kellett mennem a Deák téri metróaluljárón. Ott ültek egy kutyamenhely munkatársai egy takarón, akik féregtelenített, pár hetes kiskutyákat tartottak egy karton dobozban és adományokat gyűjtöttek nekik. Odamentem hozzájuk beszélgetni és mesélték, hogy akár ingyen, vagy valamennyi adományért cserébe, amit ételre gyűjtenek el lehet vinni a kiskutyákat. A dobozban minden kölyök aludt, egyet kivéve, aki felém fordult és hűséges barna szemeivel rám nézett egyenesen a szemembe. Tekintete szinte mosolygott. 

- Nem, nem - mondtam magamnak, most még nem lehet kutyánk, hiszen még a panelben lakunk, nem költöztünk át a kertes házba, ahol bőven lenne hely neki. És szomorúan lehajtottam a fejem, elköszöntem az állatvédőktől és határozott léptekkel kimentem az aluljáróból. 

Csakhogy ennek az aluljárónak több kijárata van, mint az közismert és a Deák téri felőli oldalán ráadásul több is, így körbejárható. Nagy kört írtam le, így másik oldalán kisvártatva már lefelé ballagtam a lépcsőn és ugyanolyan határozottsággal az állatvédők irányába siettem. 

Nagyon kevés pénz volt a pénztárcámban, csóró egyetemista voltam akkoriban, de azt mind odaadtam az állatvédőknek élelmiszerre. Cserébe felkaptam a kiskutyát, aki elégedetten rámnézett, hiszen a kutya maga választja ki a gazdáját, ezt több kutya tulajdonos is meg tudja erősíteni. Az állatvédők azért figyelmeztettek, hogy a féregtelenítés után elkaphatja a hasmenés, azért erre számítsak. 

Kis piros nyakörv volt a nyakában és nagyon hangosan ugatott. A metróutat a Határútig végigugatta valami fülsiketítő hangon, sokan megbámultak bennünket. Az ujjaimat, kezemet tűéles fogaival végigharapdálta, de folyamatosan simogattam a buksiját így megnyugodott. 

Korai nyár volt, olyan június eleje, amikor a hajnalok még hűvösek lehetnek, de a nappalok már jó melegek. Mire hazaértem vele kissé leizzadtam a kalandban, Anyám nyitott ajtót. 

- Szia, ez mi? - kérdezte meglepődve.

- Ez egy kutya - mondtam eléggé tudálékosan. 

- De honnan szerezted? - érdeklődött, mert láthatóan izgalomba jött és széles mosoly terült szét az arcán. 

- Hát szereztem állatvédőktől, hagytam nekik ott pénzt kajára, féregtelenítve van és van kutyakönyve is arról, hogy az első oltásait megkapta.  

- Áhá, de hova dugjuk? Apád biztos dühös lesz, ha meglátja. 

- Nem baj, jól eltüntetjük, talán nem veszi rögtön észre. 

A kutya rejtegetése három napig sikerült. Többnyire az én szobámban dugdostam, amikor Apám otthon volt lábbujhegyen lopakodtunk vele a folyosón, ha vészhelyzet volt, akkor visszahúzódtunk. A kutya is, mintha érezte volna, hogy inkognitóban van, tudott nagyon csendben, laposkúszásban lopakodni, a dolgát csendben elvégezni az erkélyen, majd visszaosonni a szobámba. Ugyan Apám időnként rákérdezett, hogy nem hallunk-e ugatást valahonnan, de folyton a felső szomszédra fogtuk Anyámmal, hogy a hang tőlük jön, mert nekik van két német juhászuk. Illetve az utcai zajokat emlegettük még. Pont mint a Beethoven filmben. 

Apám hitte is, meg nem is, de beletörődött. Fáradt volt munka után, jól esett neki elnyújtózni az ágyában és újságot olvasni, főleg valami finom vacsora után, amivel mindig le lehetett kenyerezni. A probléma csak az volt, hogy három nap múlva vártuk Nagymamám látogatását, akikről korábban már többször olvashattatok itt nálam a blogon. 

Nagymamáról tudni kellett, hogy híresen rend és tisztaság mániás volt, ezért napokig súroltunk, suvickoltunk, mindent elrendeztünk, ágyneműt vasaltunk, mintha valami államelnök látogatott volna el hozzánk. 

Egy napon azonban óvatlan voltam, sürgős dolgom akadt a mellékhelyiségben és ahogy kiviharzottam a szobámból nyitva felejtettem az ajtót. Épp megkönnyebbülve trónoltam, amikor éktelen üvöltésre lettem figyelmes. Gyorsan kivágtam az ajtót és elindultam az ordítás irányába Apám szobája felé. 

- Hogy kerül ide ez a kurva kutya? - kérdezte nem túl bizalomgerjesztő hangon. Mint utólag kiderült épp olvasta az újságját, talán álomba is szenderült, mikor az eb nagy érdeklődve és rendkívül barátságosan, két mellső lábával felkapaszkodott az ágy szélére, míg a hátsókón tartotta magát és szőrös pofijával belenézett Apám arcába és újságjába. El tudjátok képzelni a meglepetést, amit érzett, vagy inkább ijedtséget. 

Óriási családi balhé tört ki, aminek az volt a célja, hogy én vigyem vissza az ebet oda, ahonnan hoztam, mi Anyámmal meg vállt vállhoz vetve védtük a kutya jogait és megesküdtünk, hogy marad. Továbbá, hogy az épülő házban nagyon jó dolga lesz. Még egy napig hullámzó volt a hangulat otthon, de végül beletörődött. 

Nagymamám látogatása meglepőbbre sikerült, mint számítottunk rá. Addigra a kutya családtaggá vált és természetesen a fogadóbizottság szerves részét képezte az előszobában. Valószínűleg érezhette az izgatottságot rajtunk, mert addig az ürítés tekintetében is nagyon szabályos volt minden, de mikor a várva-várt Nagymamám belépett az ajtón, az eb hasmenést kapott. 

Nagymamám, akinek lánykorában egy hatalmas kuvasz, Néró volt a játszótársa úgy elkezdett ezen nevetni, hogy fogta a hasát. Elvittük az épülő házhoz, ami nagyon tetszett neki. Végre nevet is kapott ebünk, mivel fekete volt, és fényes szőrű ezért a Holló, Varjú név is szóba került, de Rigó nevet kapta a keresztségben. 

Rigóka vidékre is elment Nagymamámmal a rokonokhoz, amíg a házba nem tudtunk költözni és a dadusa ő volt, megtanította mindenre, amire egy kölyökkutyát lehet. 

Rigó 13 évet élt velünk, nagyon sok kaland fűződik a nevéhez. Többek között az egyik, ami egy munkásunkkal Sanyikával történt. Mivel a férfinek nem volt családja vállalta, hogy ott alszik éjszaka, hogy ne lopják el az építőanyagokat. Melegek voltak a nyári éjjelek és neki jól esett meztelenül aludni. Csakhogy reggel a szomszédok arra ébredtek, hogy Sanyi körbe-körbe futkosott Rigó után az udvaron, mert ellopta az alsógatyáját és avval a szájában loholt, a férfi meg  kiabálva utána. 

A másik vicces eset akkor történt, amikor egy csikorgóan hideg reggelen az utca jégpáncéllá fagyott. Akkoriban nagy hó esett és egy-két szomszédon kívül nem mindenkinek volt autója. Az utca viszonylag üres volt, nem aszfaltozták még le, jókat és sokszor lehetett rajta korcsolyázni. Főként azért, mert nem volt az a veszély, hogy egy arra száguldó autó elgázol. 

Egy ilyen fagyos reggelen indultunk volna el munkába és Rigó megpattant. Épp arra biciklizett egy részeges alak, mert valahogy minél piásabb valaki, annál jobban szeret biciklizni, talán így az asszony nem látja, hogy már kora reggel részeg. A férfi megvette az ötliteres kannás borát a velünk szemben lévő, azóta bezárt hordó borkimérésben és ahogy ott felküzdötte magát a biciklire, a kutya teljes erővel nekirohant mikor kiszökött a nyitva felejtett kapun. A férfi hanyatt esett a jégen, a drótszamarában egy hatalmas nyolcas lett és nagyon csúnyán káromkodott, hogy mit csináljunk a kutyánkkal. Azonkívül, hogy kicsit havas lett a kabátja és kucsmája leesett, különösebb baja nem történt, hiszen a részegek olyanok, mint a rongybabák, amikor elesnek. Visszasegítettük a biciklijére sűrű elnézések kérése közepette, felakasztottuk a kannáját a kormányra és elindult haza. Utána csak annyit láttam, hogy Apám elbújt a fa mögött. Nem tudtam elképzelni, hogy mi baja van, de azt láttam, hogy a visszafojtott nevetéstől annyira röhög, rázkódik, hogy a fába kapaszkodott, hogy ne essen össze. 

Rigóka tizenhárom évig szórakoztatott bennünket és a Lányom születését is megérte. Mikor elhunyt, akkor Apám sírt a legjobban. Ő faragott neki sírkövet és temette is el. 

Nagy volt a bánat miután eltávozott, hiszen a kutya is családtag és rossz nélküle az élet. Ezért Rigó szelídségét, virgoncságát és viccességét sokáig sirattuk. Szegény Nagyapám sokszor mondta, hogy a kutyának jobb dolga van nálunk, mint bárkinek, mert aki csak hazaérkezik rögtön megkérdi: 

- És a kutya vacsorázott? 

Csöpi játék után megadta magát. A mozdulat jelentése: "Jól érzem magam, gazdi vakarjál. "

Csöpi, Lányom elnevezésében Csöppenc úr, úgy került a családba, hogy valami félig-meddig utcagyerekek hozták azzal, hogy fogadjuk be, mert valahonnan kivágták. És valóban, egy elcsapott kölyökkutya volt, akit valószínűleg bántottak, mert kezdetben teljesen vad és kezelhetetlen volt. Karaktere azonban más volt, mint Rigónak, mert míg Rigó könnyen tanítható és nagyon okos snautzer kutya volt, addig Csöpi egy nagyon önfejű, ravasz és intelligens tacskó és törpesnautzer keverék. 

Arcra olyan volt, mint Rigó, ugyanolyan bizalomgerjesztő barna szemekkel, de ezekben nem szelídség, inkább rafináltság lakozott. A Lányom mondta is: 

- Csöpit Rigó küldte nekünk a mennyországból maga helyett. 

A gyerekek néha sokkal okosabbak. 

Benne volt a vérében a kotorék ebek vadászati ösztöne, ezért  a szabályos sétáltatást ő sohasem bírta. Orrával az utat és járdákat, fák tövét szagolva, mint egy porszívó csörtet végig valami szag nyom után kutatva, s az őt sétáltató bármely családtag rendszerint repül utána, mint Karcsi bácsi a Frakkban. Figyelmen kívül hagy minden szabályt, fütyül a parancsszavakra és csak akkor nyugszik meg, ha kiloholta magát. 

Mikor még olyan vad volt, hogy mindenki bokájába belekapott, a szüleim egy hétre elutaztak nyaralni. Nekem már családom volt, de egy hétre odaköltöztem a szüleim házába a Lányommal, hogy gondoskodjunk róla és locsoljuk a növényeket. Egy hétig csak simogattam Csöpit és suttogva beszéltem hozzá. Szüleim nem hitték el, hogy ez ugyanaz a kutya, amikor visszajöttek a nyaralásból, azt hitték kicseréltem, mert annyira szelíd volt. 

Csöpike is jó tizenhárom éve velünk van és boldogít minket, jó egészségnek örvend és fürge, ami a gondos ápolásnak, a szeretetnek és a finom falatoknak köszönhető. Egyszer ő is nagy kalandba keveredett, majdnem elvesztettük. 

Pár éve nagyon esős, nyúlós ősz volt, mikor folyton zuhogott, nagyon hideg volt és az ember könnyen kitörhette a nyakát egy csúszós levélkupacon a járdán. Egy reggelen kiszökött és teljesen eltűnt. Egy napig aggódtunk érte. Másnap telefonáltak egy állatorvosi rendelőből, hogy megtalálták, mert a chipnek köszönhetően, ami benne volt beazonosították. Szegény Csöpi az esős időben elvesztette a szagnyomokat és annyira messze keveredett a háztól és a környéktől, hogy egy autó felüljárón átjutott egy másik kerületbe. Szerencsére egy autó sem ütötte el, de nagyon szomorú lehetett, ameddig vissza nem került szerető családjához. 

Ebben a kertben minden kutya jól érzi magát és azt is tudják, hogy a virágokat nem szabad letaposni, viszont megszagolni bármikor. 

A hétvégén meglátogattam a szüleimet és vittem Csöpikének is egy pár finom falatot. Játszottunk a kertben, szereti a fogócskát és imádja, ha a kerti partvissal hergelik, imád rá ugatni és a fogát belevájni. A játék után nagy simogatásban, dögönyözésben volt része és ennek végén pontosan tudta, hogy nagyon szeretjük. Szeretetteljesen harapdálta a kezemet, majd hanyatt vetette magát, hogy simogassam. A mai blogbejegyzésemet ennek hatására írtam, ő és Rigó olyan kutyák az életünkben, akik csupa örömöt és jóságot adtak nekünk és mindezt minden feltétel nélkül. 

Vajon mi emberek is tudunk ennyire szeretni? 

Szakmai oldalamat itt tudod követni a facebookon. 

Kocsis Nagy Noémi szakmai oldal

Legutóbbi könyvemet A kínai rejtélyt itt találjátok. 

Az értékeléseket pedig itt: A kínai rejtély értékelések 

Booktime blog és Lukács Edina jóvoltából:Interjú Gerda Greennel a magyar irodalom kiemelkedő krimi írójával