Az élet napos oldala

 Harminchárom éve élek Budapesten. Bármilyen téma érdekel, amiről írhatok. Bárki lehet a múzsám, aki megihlet, akár te is felkerülhetsz ide, ha tetszik a történeted. 

   Az idén ültetett muskátlim és a tavalyi pozsgás növénykém, aminek nem tudom a nevét, de a szobában telelt át és most több gyermeke is van. 

Már jó ideje hiszek abban, hogy minden, amit csinálunk, annak hatása van. Ettől lesz napos az életünk. Hatással vagyunk a magunk lelki életére, hangulatára, de a környezetünkére is. Nemrégiben a kezembe vettem egy könyvet a könyvesboltban, mely arról szól, hogy hogyan kommunikálnak egymással a növények, hogy a fák a föld alatt összekötik a gyökereiket és bizonyos információkat adnak át. Nyilván nem azt, hogy: 

- Jön a favágó és levágja az ágaimat - mert ez ellen nem tud mit tenni szegény fa. 

Közben megtaláltam a könyvet a növények közötti kommunikációról. 

Azt viszont el tudom képzelni, hogy információkat cserélnek arról, hogy szárazság van, hogy fagy tört be, hogy bizonyos állatok búvóhelyet keresnek az odúikban. Ezért ezt a növény kommunikációs könyvet el szeretném olvasni. Nyilván, hogy a szüleim kertjében, ami nemcsak folyamatosan gondozva van, de egyfajta madárparadicsom és búvóhely, mert nem vágják ki a fákat, csak azt, ami elkorhadt, ezért a madarak kommunikációja odavonzza a többi állatot is. Többször volt már benn sündisznó a kertben, illetve a szomszéd macskája is megpróbálta megdézsmálni a madár fiókákat, a kutya eledelt, de az eb elüldözte. 

Idén ültettem a harangvirágot, a szüleimtől kaptam a gyönyörű muskátlit. 

Én csak azt tudom, hogy a növények és az állatok jól érzik magukat a környezetemben és én is az övékében. Van egy fikuszom itthon, 18 éve nevelem. Egészen pici, pár centis volt, amikor vettem. Túlélte a házasságomat és jó pár átültetést is. Mikor volt szerencsém meditterrán térségekben járni, akkor láttam, hogy ezek a fikuszok hatalmas fákká nőnek. Óriási leveleik vannak, jó árnyékot adnak. Sajnos itt a lakásban nincs lehetőség fává növeszteni a fikuszt, meg néhány ágát le is kellett vágni, mert elvette a fényt a nappaliból, de úgy látom a növény jól érzi magát. 

A fikuszom, amit 18 éve nevelek és sok mindent túlélt. 

Mivel társasházban lakom a gangon van a minikertem. Minden évben felújítom és újabb és újabb virágzó növénycsodákkal lepem meg magam. A kertészeti cserépből átültetem őket egy nagyobba és növényföldet is veszek hozzá, hogy fel lehessen tölteni. Igazi álmom az lenne, hogy mint a meditterrán kisvárosok belső udvaraiban, hogy a falak tele legyenek virágcserepekkel, s esténként a különböző virágok illatozzanak. Az estéket tücsökciripelés és béka kuruttyolás töltse be, ahogy régen volt, amikor ide költöztünk. A gyors urbanizáció és lakásépítési őrület azonban kiöli ezeket a természetes létformákat gondolnánk és egyre szűkül a természetes környezet. Szerencsére tegnap olvastam egy cikket, hogy a kijárási tilalomnak hála elszaporodtak a budai erdőkben a vaddisznók és a rókák, akik a zöldövezetben lakó emberek által kitett kutya és macska eledelre járnak rá. Persze az állomány ritkítás a vadászok dolga lenne, meg kirándulás közben nem lenne jó összefutni egy vaddisznóval, de ha a zöldövezeti lakókörnyezet ilyen szinten belefolyik a természetvédelmi területek közelébe, akkor ezen semmi csodálkoznivaló nincs. Erdélyben is a medvék a kukákból lakmároznak olykor. 

A bazsalikom, ami lefagyott a tavaszi hidegben, de mikor magához tért támaszra talált a mellette "lakó" lencse csírában és kövirózsában. Most rájuk támaszkodik és jól érzi magát. 

A zöldkörnyezet csökkenése ellen több módon védekezhetünk. Szép rendet tartunk magunk körül és sok-sok növényt ültetünk, hogy egy fajta mikro-zöld környezetet hozzunk létre. Megalkotunk egy darab természetet, ami örömöt okoz, ha már aborétumokat nem tudunk ültetni, mint a hajdani nemesek a kastélyok környezetében. Ők a fakülönlegességeket külföldről hozatták, kertjeiket megterveztették, kertészek ápolták az instrukcióik alapján. Ezt onnan tudom, hogy ifjabb koromban kedvenc elfoglaltságom volt a botanikus kertek és az arborétumok látogatása, amivel mind a mai napig így vagyok, de a pandémia ezt is jócskán keresztül húzta. Egyelőre nincs kedvem olyan helyeken kirándulni, ahol nyüzsög mindenki, mert utazni nem lehet, de védekezni a járvánnyal szemben sem. 

Rozmaring, törökszegfű, korallvirág és nárcisz. 

Idén a gangon ültettem bazsalikomot, ami sajnos ebben a furcsa tavaszban egyik nap még derűsen növekedett a napsütésben, aztán egyik napról a másikra a hajnali fagyban lefagytak a levelei és megkékülve kókadtan lógtak. Nagyon megsajnáltam szegényt, mellette "lakik" a lencsecsíra kis ültetvény, cserépben. Utánanéztem, hogy a növényi csírák mennyire egészségesek és hasznosak, mert a kifejlett növények tápanyagait fokozottan tartalmazzák. Igy fogtam egy marék lencsét és elültettem egy cserép földbe, már egy hét múlva "arathattam" a friss növényi hajtásokat. Bele is dolgoztam az egyik sajtos-sonkás- tejfölös tekercsbe, amit egy reggel sütöttem, mert sokan tudjátok, hogy van egy főzős oldalam is, ahova sorra felrakom az ételeimet és azok receptjeit, ahogy időm engedi. 

Rozmaringos krumpli, amihez a rozmaringot a saját rozmaring bokromról vágtam le. 

Az egész blogbejegyzés azért születik, mert abból indultam ki, hogy a növények hogyan kommunikálnak egymással és a bazsalikom, amelyik lefagyott egy szép napon azzal örvendeztetett meg mikor hazajöttem a munkából, hogy egyik ágával, "kezével" a friss lencsecsírákra, míg másikkal a kövi rózsákra "támaszkodik". Vagyis beszélgetnek egymással. Megnyugodtam, hogy jó társaságban van, jól érzi magát. Biztos, hogy a biológia szempontjából totál hülyeség, amit írok, de ahogy mi emberek is bizonyos emberekkel érezzük jól magunkat, míg mások kifejezetten taszítanak, így az is biztos, hogy ez az állatoknál és növényeknél is így van. 

Ebben az évben ültettem illatos törökszegfűt, mert nagyon szeretem a fűszeres aromáit, több cserébe nárciszt és levendulát. Parasztmuskátlit, mert nekem az az egy, ami bevált, a futó mindig kipusztul, harangvirágot, korallvirágot, rozmaringot, ami nagyon megbokrosodott, mert évről-évre visszavágom és egyszerűen kiváló ízt ad az ételeknek. Olvastam, hogy olajai rendkívül jók az ízületekre, külsőleg és belsőleg is. Így amikor jó egy hónapja idegbecsípődésem volt és ez a rettenetes fájdalom átsugárzott a combomba, akkor csakis a rozmaringos kenőcsős bedörzsölés hatott a sok nyújtás, óvatos torna és a fájdalomcsillapító tapaszok mellett. 

                A fák titkos nyelve fülszövege. 

Ha rajtam múlna állandóan rozmaringot tennék minden ételbe, de nyilván használok más fűszernövényeket is frissen és szárítva. Korábban, egy azóta bezárt biedermeier étterem menüje számára gyűjtöttem XIX. századi recepteket, hogy a reformkorban milyen zöldfűszereket használtak a konyhában. Ezt igyekszem követni, ilyenek az oregánó régies nevén szurokfű, lestyán, borsikafű vagy csombor, ami az erdélyi konyha egyik jellegzetessége, húsételekbe és savanyúságokba is nagyon jó ízt ad, bors helyettesítő. Aztán ott van a már említett bazsalikom, ami a paradicsomos ételek elengedhetetlen ízesítője, de más ételekbe is lehet rakni, ami a meditterrán konyhához tartozik. 

Mutatom is a tegnap sütött rozmaringos krumplimat, aminek receptjéért a főzős szakmai oldalamra látogassatok el.

Tehát hiszek abban, hogy a növényültetéssel, legyen az erkély kiskert, gang, vagyis társasházi körfolyosó, konyhakert akár egy panel előtt, vagy a ház mellett nem csak a magunk, hanem a környezetünk hangulatát is feldobjuk. Mindig elkeserít az a látvány, ahol elmenvén egy kertes ház mellett vagy teljesen kipusztult és kopott a fű, vagy semmilyen virág, vagy fa nem díszíti a környezetet. Rettentően sivárnak, unalmasnak és fantáziatlannak érzem. Nemrégiben sétáltam a kertes házas övezetben egy ház mellett, ahol régen egy idős néni lakott, aki nagyon gondosan ápolta a kertjét és mindig kijött az otthonkájában és hajlongva kertészkedett. Sokszor megálltam csodálni a gyönyörű virágait. Jó tíz éve megvette egy jól szituált család a házat és ráépítettek egy emeletet. Minden fát kivágtak, minden virágot kiírtottak, még a hintaágyat is kidobták. Arra járva sokszor reménykedtem, hogy majd látok valami csodát, mert telne rá, szemmel láthatóan. De egy sima befüvesítésen kívül nem látok ott semmit. Sem mozgást, sem ültetést, még életet sem a kertben. Persze mindenki úgy él, ahogy neki tetszik, de mit ér az élet virágok és fák nélkül. 

A nárcisz teljes pompájában, nemcsak gyönyörű, de illatos is. 

Inkább elfordítom a fejem, ha arra járok és olyan kerteket keresek, amik örömöt okoznak esztétikailag. Különben is a kert fogalma, ráadásul a "zárt kerté", azaz a hortus conclusus egy külön fogalom a művészet és irodalom történetben. Nekem ha a kertre gondolok folyton a csodás főúri, polgári kertek jutnak eszembe. Továbbá a mesés kelet csodálatos, egzotikus kertjei, arborétumok és ligetes botanikus kertek, a szüleim, nagyszüleim kertjei. Vagy akár Jókai Móré, aki megvett egy hajdani kőbányát és csodálatos kertté varázsolta több évtizedes munkával. Ez ma is áll és látogatható Jókai kert néven. Gyermekkori botanikus kerti élményeimről írott korábbi blogbejegyzésemet is olvashatjátok a blogomon. És talán azt is meséltem, ha Kolozsváron, szülővárosomban járok első utam mindig a botanikus kertbe, vagy a Sétatérre vezet, amelyet több mint 100 éve hoztak létre komoly mérnökök és biológusok, hogy sokféle növényi ritkaságok gyűjtőhelyeiként, a polgári lakosság felüldülését szolgálják és a biológiai, természettani kutatásokat elősegítsék. Az is meggyőződésem, hogy Jókai Mór elképesztő szakmai tájékozottsága mellett, a maga által megteremtett szép környezetben jobban tudott írni, fantázia képeket szőni, mesés regényalakjait létrehozni, a Senki szigetének környezetét, amin rózsaültetvényeket gondozott Noémi és az édesanyja, a saját maga által ültetett rózsakülönlegességekből leszűrni.

Régen nálunk is, de a bolgár-török kultúrában ma is kedvelt illat és alapanyag a rózsavíz, ami nem csak illatszerek, de lekvárok alapanyaga is lehet. Évről-évre tervezem, hogy egyszer majd rózsalekvárt főzök, de addig beérem az Apám által a kertjükbe ültetett feketeribizlivel, amit az én kedvemért telepített, mert meséltem, hogy Nagymamám kertje evvel volt tele és gyerekkorom óta nem ettem. Nagymamám kertjéről itt olvashattok. 

Hiszek abban, hogy mindannyiunk életében van egy kert példakép, van egy virágideál, hogy a gondoskodás módja ilyen formán is megvalósítható. Hogy mindannyiunknak van hortus conclususa és hogy aki a virágot szereti, a környezetét szépíti rossz ember nem lehet. 

Szakmai oldalamat itt tudod követni a facebookon. 

Kocsis Nagy Noémi szakmai oldal

Legutóbbi könyvemet A kínai rejtélyt itt találjátok. 

Az értékeléseket pedig itt: A kínai rejtély értékelések 

Booktime blog és Lukács Edina jóvoltából:Interjú Gerda Greennel a magyar irodalom kiemelkedő krimi írójával