Ruhaszárítás

Harminckét éve élek Budapesten, azóta sok minden megesett velem és másokkal. E városi történeteimet sorra elhozom most nektek a blogomra. Egyszer mindenki felkerül ide, akit érdekesnek találok. 

A mai történetem a "régi szép" vírus előtti időkből van. 

Ruhaszárítás

Imádom, amikor melegre váltanak a nappalok és tavasszal kezd előtörni a mediterrán életérzés, még a náthám is hamarabb gyógyul. Mindenki mos a házban, vasárnap van, a belső függőfolyosón teregetünk, szóba elegyedünk a szomszédokkal és egymásnak integetünk.

Annak, aki lent lakik lefelé, aki felettünk lakik felfelé és megkérdezzük egymást az életről, átkiabálunk pár emeletet.

- Hogy vagy szomszéd, mi van veletek? 

-Hogy vannak a gyerekek, unokák?

És ennek már tizenöt éve. S jól van ez így.

Ha valami tetszett az olasz, spanyol, görög világban, a sok, jó kulturális emlék, gasztronómiai örömök, a szép és kedves emberek látványa mellett, a házak között kifeszített ruhaszárító kötelek, az azokon száradó ruhák, amelyek az otthonosság érzését nyújtják.

Virágokat ültetünk mi is a gangon, ha valaki elutazik meglocsoljuk egymás növényeit, figyelünk egymásra, névnapon, születésnapon, karácsonykor.Régebben együtt szilvesztereztünk. Mint egy összetartó régi faluban, ment a kóstoló körbe a friss farsangi fánkkal és bekopogtatott a Mikulás, meg a nyuszi húsvétkor a gyerekekhez egy kis csokival. Sajnos páran elköltöztek a család bővülésével kertes házba és zöldövezetbe, hogy a valódi Szomszédok teleregény nem úgy folytatódott, ahogy indult, attól még az emlékek szépek.

Ma is örömmel ültettem el a balkonládába az újabb növénykéimet, százszorszépet, törökszegfűt, hogy illatozzon esténként és örüljek a szépnek, ha látom és jól érezze magát a vendég, ha nálam jár. Nyitott az ajtóm, amikor meleg van, átugrunk egymáshoz egy fél kiló lisztért, egy ünneplős szoknyáért, egy fájdalomcsillapító kenőcsért, egy kanálnyi gyógynövényért, egy jó szóért, gyereknevelési tanácsért. Bizalom a régi világból, amiről úgy elfelejtkezünk a nagy rohanásban, ahol mindenki csak a saját ügyét hajtja, csak a saját igaza a fontos.

Ebbe az idillbe rondít bele egy nő, akit sohasem láttam a tizenöt év alatt, karcsú, csinos, de a nyitott ajtóm mellett nyomja a csengőt, mint egy őrült, holott kopogni is lehet. Kedvességgel az arcomon, mellyel minden embert megtisztelek elsőre, fordulok felé, hogy talán eltévedt, gondolom útbaigazítom.

Köszönés helyett leordítja a fejemet, csinos arca boszorkányosra vált, meg sem várja, hogy megkérdezzem mit szeretne, utasításba adja, hogy én rakjam el a szárítómat és tüntessem el a virágládáimat, mert neki útban vannak, ő nem fér itt el. Szegénykém csak azt nem tudja, hogy a negyvennégy évem alatt ezzel a stílussal nálam senki semmire nem ment. 

Meg is kérdem:

- Tényleg? Nem fér el? Ha kell én arrébb húzom a ruhaszárítómat, de fáj önnek ez a fél vasárnapi napsütés, amíg idevetülnek a sugarak és ameddig megszáradnak a ruháim?

-Nem -feleli, nem túl hihetően.

- És ön hol lakik? - érdeklődöm.

- Egy másik lépcsőházban - mondja.

- És tulajdonos? - kérdem.

-Igen.

- És végigcsöngeti az összes emelet, összes lakásának az ajtaját, ahol száradó ruhákat és növényeket lát? Mindenhova bekopog? Minden szomszéddal összevész? - kérdem. És végigmutatok a gangon mások ablaka alatt száradó ruhákon.

Erre csak hebeg-habog, látszik, hogy teljességgel tanácstalan.

- Én nem veszekszem - teszi hozzá nem túl meggyőzően.- Hát ez esetben megengedem, hogy itt teregessen - mondja.

- Milyen kegyes, köszönöm.

És hajlongok, mint egy japán gésa. A tavaszi mediterrán életérzés, a száradó ruhákról és az illatos virágokról, mint a cigarettafüst felszáll az erős napsütésbe.

Később a másik szomszéd, erre motorozó kis két-három évesei megállapítják:

- De szép virágok vannak a ládákban. 

Legutóbbi könyvemet A kínai rejtélyt innen szerezhetitek be, szakmai oldalamat itt tudjátok követni. 

Az értékeléseket pedig A kínai rejtély értékelések.
Lukács Edina blogger riportját a könyvemről itt olvashatjátok. 

Rádióriport a könyvem kapcsán.  Bódizs Edith rádióriporter anyaga. 

Újabb riport készült velem T. C. Lang szerző tollából, amit itt találtok.