A magyar (nép) mese napja, megteremtője: Benedek Elek és A só meséje
 |
| Benedek Elek magyar író, újságíró. |
Életem egyik legnagyobb élménye, példaképe Benedek Elek (Kisbacon, 1859. szeptember 30.- Kisbacon, 1929. augusztus 17.) magyar író, újságíró, országgyűlési képviselő életműve. Születésének 106. évfordulóján emlékezzünk meg mi is róla.
Eszmélésem, amelynek fontos részei voltak a népmesék, úgy három-négy éves koromra tehető, amikor a szüleim, nagyszüleim felolvasásban hallgattam a meséket, amelyeket írt. Később, amikor hat évesen már magam is ismertem a betűket, rongyosra olvastam az otthon lévő mesegyűjteményeit, ráadásul iskolánk falán ott volt kitéve az arcképe . Nekem ő volt a "jóságos Elek apó" a nagyapák archetípusa.
Benedek Elek: Magyar mese és mondavilág, meséli: Benedek Elek, Atheneum Kiadása, antikvár kötet.
Álmodozásaim közben oda-oda néztem órán is, minduntalan történetein és varázslatos személyiségén gondolkoztam, amit nekem és más gyerekeknek, osztálytásaimnak is jelentett. Olyan klasszikusai, mint a Hammas Gyurka, A hazug legény, A szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack, a Furulyás Palkó, A béka-királykisasszony, a Csali mese, A csillagszemű juhász, A pelikánmadár mind-mind a magyar nép kultúrájában lévő, ősi motívumokon nyugvó, évszázados népmesei történeteken alapuló, komoly gyűjtések eredményei. A Cimbora című gyermek újság szerkesztője is volt, amelynek szerkesztősége később, halála után is működött a XX. században. Ennek példányait eljutatták hozzánk az iskolába, illetve nyaranta a legjobb barátnőmmel forgattuk a nagymamája teraszán. Színes képek, gazdag tartalom, versek és mesék voltak a nyári kikapcsolódásaink részei.
 |
| Bendek Elek: Magyar mese és mondavilág, illusztrálta Reich Károly. |
Ha megnézzük Malonyai Dezső A magyar nép művészete című ötkötetes nagy átfogó munkáját, mely minden vármegyére irányult gyűjtése, a tájegységek emlékeit, népi építészetét, művészetét illetően, akkor hasonló népi motívumokat fedezzük fel azokban a könyvekben, amelyek a Benedek Elek kötetek illusztrációjaként előfordulnak.
Malonyai Dezső: A magyar nép művészete
Mint ahogyan később a Jankovics Marcell és a Kecskeméti Stúdió által rajzolt csodálatos "Magyar népmesék" rajzfilmsorozatban is. Benedek Elek az a mesélő volt, kinek történetein egész generációk nőttek fel a XIX. században, majd a XX. században is. Most meg már szerencsére a XXI. század gyermekeinek is mesél. Az Arany mesekönyv és Ezüst mesekönyv az ifjúságnak írott Ezeregyéjszaka meséi és a Grimm fivérek meséinek átiratai voltak, a magyar népmeséken kívül. Később ezek a közgondolkodás részeivé váltak és hosszú-hosszú időn keresztül a legjobb könyveknek számítottak.
 |
| Benedek Elek: Magyar mese és mondavilág, Antikvár kiadás, kiadó: Atheneum, 1894, borítótervező: Széchy Gyula (1854,- ?) |
Benedek Elek a fiatalok fantáziáját, képi világát, a jóság és az igazság iránti igényét, amely a népmesék tanításában előfordulnak, alapozta meg. Mint, ahogy az általa írott történetek munkát adtak kiadóknak, grafikusoknak, szerkesztőknek, rajzfilmkészítőknek, meselemez, cd és mesejáték készítőknek, hogy az olvasó, a hallgató és a néző általa közvetve önfeledten ki tudjon kapcsolódni. A népmesét mégis a legjobb eredetiben, azaz könyvként olvasni. A mese a pszichológusok szerint bátorságot ad, a mese varázspálca, a fejben lévő ösztönös képalkotás megeteremtője a gyerekek számára. A mese a lassú, minőségi időt szimbolizálja, azaz egy varázslatos világba vezet, amit az olvasás jelent. Minden (magyar) gyereknek az olvasást népmesékkel kellene kezdeni. "A mesében is van tévút, fölösleges erőfeszítés. A főhős is küzd a próbatételekkel, lehet hogy megújult erőforrásokkal tud csak továbbindulni. A főhős sem jön rá mindig a megoldásra, de azt tudja, hogy érdemes elindulni, segíteni, megoldani. A mese mindig pont ott áll meg, ahol egy fejlődési szakasz véget ért. Az igazi tanulság a mindennapok csodás véletlene, az, hogy a gondolatoknak mágikus ereje van és érdemes egy-egy problémát megpróbálni megoldani."1.
 |
| Benedek Elek: Arany mesekönyv. A Kriterion (romániai magyar könyvkiadó) kiadása.
Benedek Elek születésnapján mi is emlékezzünk hálás szívvel a nagy magyar mesemondóra, aki Jókai Mór mellett a XIX. századi és XX. század eleji ténykedésével, miután Kisbacont, a trianoni döntés után Romániához csatolták, munkálkodásával, főleg a gyerekek felé fodulva tett sokat azért, hogy a mesék balzsamozzák a lelkünket. Hogy gyógyítsanak és vigaszt nyújtsanak, mindamellett, hogy rengeteg örömöt is! Olvassuk el tőle gyermekkori kedvencemet A só meséjét, melyet olyan jól ismertem, hogy drága Nagymamám, ha felolvasta és bele-bele aludt, akkor rászóltam: "Na, de Nagymama, kihagytál egy részt". :) Kocsis Nagy Noémi
|
 |
| Magyar népmesék, Jankovics Marcell és a Kecskeméti Stúdió: A só meséje |
Benedek Elek:
A SÓ
Volt egyszer egy öreg király, s annak három szép leánya. A fél lába már koporsóban volt a királynak, szerette volna mind a három leányát férjhez adni. Hiszen az nem is lett volna nehéz, mert három országa volt, mind a három leányára jutott hát egy-egy ország. Hanem amiképpen nincs három egyforma alma, azonképpen a három ország sem volt egyforma. Azt mondta hát egyszer a király a leányainak, hogy annak adja a legszebbik országát, amelyik őt a legjobban szereti.
Sorba kérdezte a leányokat, kezdette a legidősebbiken:
- Felelj nekem, édes leányom, hogy szeretsz engem?
- Mint a galamb a tiszta búzát - mondá a leány.
- Hát te, édes lányom? - kérdezte a középsőt.
- Én úgy, édesapám, mint forró meleg nyárban a szellőt.
- Na, most téged kérdezlek - fordult a legkisebbikhez -, mondjad, hogy szeretsz?
- Úgy, édesapám, ahogy az emberek a sót! - felelt a kicsi királykisasszony.
- Mit beszélsz, te haszontalan lélek - förmedt rá a király -, kitakarodj az udvaromból, de még az országomból is! Ne is lássalak, ha csak ennyire szeretsz!
Hiába sírt, könyörgött a királykisasszony, hiába magyarázta, hogy az emberek így meg úgy szeretik a sót - nem volt pardon s grácia: világgá kellett, hogy menjen a kicsi királykisasszony.
Elindult keserves sírás közt a kicsi királykisasszony, s betévedt egy rengeteg erdőbe. Onnét nem is tudott kivergelődni, szállást vert egy odvas fában, s ki-kijárt az erdőbe, szedett epret, málnát, szedret, mogyorót, s amit csak talált, úgy éldegélt egymagában.
Egyszer, mikor már egy esztendő is eltelt volt, arra vetődött a szomszéd királyfi, s ez megpillantotta a királykisasszonyt a málnabokrok közt. De a királykisasszony is észrevette a királyfit, s nagy ijedten beszaladt a fa odvába.
Utánamegy a királyfi, s beszól:
- Ki van itt?
A királykisasszony meghúzódott az odúban, reszketett, mint a nyárfalevél, s egy szó nem sok, annyit sem szólt.
Újra kérdi a királyfi:
- Hé! Ki van itt? Ember-e vagy ördög? Ha ember: jöjjön ki, ha ördög: menjen a pokol fenekére!
A királykisasszony most sem mert szólni.
Harmadszor is kérdi a királyfi:
- Hé! Ki van itt? Szóljon! Ember-e vagy ördög, mert mindjárt bélövök!
De már erre megijedt szörnyen a királykisasszony, s kibújt a fa odvából nagy szipogva-szepegve. Rongyos, piszkos volt a ruhája, szégyellte magát erősen, s keserves könnyhullatás közt mondta el a királyfinak, hogy ki s mi ő. Megtetszett a királyfinak a királykisasszony, mert akármilyen rongyos volt, akármilyen piszkos volt a ruhája, szép volt, kellemetes volt az arca. Szép gyöngén megfogta a kezét, hazavezette a palotájába, ott felöltöztette drága aranyos, gyémántos ruhába, s két hetet sem várt, de még egyet sem, azt gondolom, hogy még egy napot sem, de talán még egy órát sem: papot hívatott, megesküdtek, s csaptak akkora lakodalmat, hogy no ... ki tudná azt megmondani, hogy mekkorát.
Telt-múlt az idő, a fiatal pár nagy békességben élt, úgy szerették egymást, mint két galamb. Mondta egyszer a király:
- Na, feleség, én akkor, mikor először megláttalak, nem is igen firtattam, hogy mért kergetett el az apád. Mondd meg nekem a tiszta valóságot!
- Lelkem, uram - mondja a királyné -, én másként most sem mondhatom, mint ahogy akkor mondottam. Azt kérdezte az édesapám, hogy' szeretem őt, s én azt feleltem: mint az emberek a sót.
- Jól van - mondja a király -, majd csinálok én valamit, tudom, visszafordul az édesapád szíve.
Hogy s mint fordítja vissza, arról semmit sem szólt a feleségének, hanem csak befordult a másik szobába, levelet írt az öreg királynak, s abban meghívta délebédre. Hát el is ment a levél másnap, s harmadnap jött az öreg király hatlovas hintón. Fölvezette a fiatal király az öreg királyt a palotába, a palotának a legszebb szobájába, ottan már meg volt terítve az asztal két személyre. Leülnek az asztalhoz, hordják az inasok a fáinnál fáinabb ételeket, de hogy szavamat össze ne keverjem, a fiatal király megparancsolta volt, hogy az öreg király számára minden ételt külön főzzenek, süssenek, s abba sót ne tegyenek.
No, ez volt csak az ebéd! Megkóstolta az öreg király a levest, merít belőle egy kanállal, kettővel, de le is tette mindjárt a kanalat, nem tudta megenni a levest, olyan sótalan volt. Gondolta magában az öreg király: ebből bizony kifelejtették a sót, de a sóban főttben (főtt marhahús) majd csak lesz. Nem volt abban annyi sem, mint egy mákszem. Hordták a pecsenyéket szép sorjában, de vissza is vihették, mert a vén király csak megnyalintotta, s belé sem harapott, olyan cudar sótalan, ízetlen volt mind a sok drága pecsenye.
De már ezt nem állhatta szó nélkül az öreg király.
- Hallod-e, öcsém, hát miféle szakácsod van néked, hogy só nélkül süt-főz?
- Sóval süt-főz az máskor mindég, felséges bátyámuram, de én azt hallottam, hogy bátyámuram nem szereti a sót, megparancsoltam hát, hogy fejét vétetem, ha egy mákszem sót is tesz az ételekbe.
- No, öcsém, azt ugyancsak rosszul tevéd, mert én erősen szeretem a sót. Kitől hallottad, hogy nem szeretem?
- Én bizony éppen a kigyelmed leányától, felséges bátyámuram - mondá a fiatal király.
Abban a szempillantásban megnyílék az ajtó, belépett a királyné, az öreg király legkisebbik leánya.
Hej, Istenem, örült az öreg király! Mert még akkor megbánta volt szívéből, hogy elkergette a leányát, s azóta ország-világszerte kerestette mindenfelé. Bezzeg, hogy most a legkisebbik leányának adta legnagyobbik országát. A fiatal király mindjárt kezére vette ezt az országot is, s még ma is élnek, ha meg nem haltak.
Élete
Bölcsésztanulmányait Székelyudvarhelyen, majd Budapesten végezte. Diákkorában néprajzi gyűjtőútra ment Sebesi Jóbbal. Újságíró lett, a Budapesti Hírlap és más lapok munkatársaként. 1887-ben a nagyajtai kerület országgyűlési képviselővé választotta,1892-ig töltötte be ezt a tisztséget. Egy ideig Szabadelvű párti, majd a Nemzeti Párthoz csatlakozott. Képviselőházi beszédeiben az ifjúsági irodalommal, a népköltészet és a népnyelv, valamint a közoktatás kérdéseivel foglalkozott. Napilapokat és folyóiratokat szerkesztett: Magyarság (1901–02); Magyar Világ (1902–03); Magyar Kritika (1897–99); Nemzeti Iskola (1890–1905); Néptanítók Lapja (1907–09). Emellett számos lapban publikált álnéven, ezekből ad közre válogatást a kétkötetes Az ismeretlen Benedek Elek c. munka.
1889-ben részt vállalt a Pósa Lajos által indított első irodalmi értékű, hazafias szellemű gyermeklap, Az Én Újságomszerkesztésében, Sebők Zsigmonddal együtt szerkesztője volt a Jó Pajtás gyermeklapnak. 1890-ben belépett a Demokratia nevű szabadkőműves páholyba.[1] Ifjúsági könyvsorozatot szerkesztett: Kís Könyvtár, amelynek folytatása B. E. kis könyvtára címmel jelent meg. 1900-ban a Kisfaludy Társaságnak is tagjává vált. Az ifjúság számára készült mese-átdolgozásai (Ezüst Mesekönyv; Arany Mesekönyv) főként az Az Ezeregyéjszaka meséi és a Grimm fivérek meséinek átiratai: tucatnyi új kiadásaival, újabb átdolgozásaival évtizedeken át a legfőbb és legjobb magyar mesekönyvek voltak. Verseket, színdarabokat, leányregényeket, történelmi és irodalomtörténeti műveket is írt.
1921-ben hazatért a trianoni békeszerződés által Romániához csatolt Kisbaconba, ott élt haláláig, ahol példaképe, szervezője volt a szárnyait bontogató romániai magyar kalákásoknak és a Cimbora című ifjúsági lapot szerkesztette. Mint meseíró, a magyar gyermekirodalom egyik megteremtője. Ifjúsági írásaival, szerkesztői működésével az élen járó pedagógusok között foglal helyet.
Születésének 150. évfordulóján, 2009-ben több kiállítással, konferenciával is emlékeztek sokoldalú munkásságára.
Írói végrendeletének utolsó három szava:
| ... fő, hogy dolgozzanak" |
2.
Forrás:
1. Friss.hu, A gyerek igazi varázspálcája saját elméje, MHN, 2012. szeptember 30.
2. Wikipedia,
3. A só meséje: MAGYAR MESE- ÉS MONDAVILÁG I.
A CSODASZARVAS
MESÉLTE BENEDEK ELEK
A szöveget gondozta és a Szómagyarázót írta
KOVÁCS ÁGNES
Kiadói oldal 1:
Kiadói oldal 2:
Artificium és Gerda Green könyvek szakmai oldal:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése