Gerda Green bemutatkozik


Kiadói szakmai önéletrajz: 

Kocsis Nagy Noémi azaz Gerda Green. 2014. februárja óta vagyok a Publio Kiadó szerzője. Első könyvem a Fény és förtelem mellyel a XXI. Nemzetközi Könyvfesztiválon vettem részt a kiadómmal. A második A kék macska, amellyel a kiadóm szervezésében 2014. decemberében mutatkoztam be a Polihisztor Könyvesboltban. A harmadik a Fenevadak Erdélyben, melyhez a kiadóm a MÜSZI-ben szervezett nekem bemutatót 2015. június 10-én az ötödik Publio Írói Klub keretein belül. Életem első szakmai riportját Mészáros Mátyás szerzőtársam készítette velem, mely a Publio könyvei közül ingyenesen letölthető az alábbi linken: http://publioboox.com/hu_HU/publio-kaleidoszkop-ii 
Legutóbb megjelent könyvem, A kínai rejtély értékeléseit itt találjátokA kínai rejtély értékelések.
Rádióriport a könyvem kapcsán. 
Gerda Green: Fény és förtelem, 2014. Publio Kiadó. Borító és grafika: Bölecz Lilla.


Fény és förtelem A Fény és förtelem Gerda Green krimiíró első regénye. Olga és Herold a fiatal nyomozópáros, akik kis és nagyvárosi ügyek iránt egyaránt érdeklődnek. Ismeretségi körük kiterjedt és szeretnek elmerülni a bűnüldözés világában, amiben nagymértékben segíti őket Olga álomvilága és intuitív személyiségjegyei, Herold racionális gondolkodásmódja és csipkelődő, olykor gúnyos humora és az a sok-sok barát, akikre munkájuk során szert tesznek. Többek között Jánossy Alfréd hadnagy, aki kezdetben kétkedve, majd örömmel fogadja munkájukat. Első nagyobb közös ügyük, amit az olvasó elé tárunk, a CÉG-ben folytatott nyomozásuk, amellyel fényt derítenek a vállalatot üzemeltető bűnbandára és az ott dolgozó, olykor önhibájukon kívül az események közepébe sodródott személyek sorsára. Egyúttal bepillantást nyerünk a nagyvárosi partyk csillogó világába és a sokak által utált munkatárs Lajos Egon magányos életébe is. A Fény és förtelem a minden emberben megbúvó kettős személyiséget tükrözi, melynek lényege, hogy senki sem születésétől kezdve jó, vagy velejéig romlott, hanem az olykor kedvesnek látszó személyek is lehetnek elvetemültek, ahogy az ellenszenvesek is végül szimpatikusak. A kötetet Bölecz Lilla fiatal és tehetséges grafikusművész nagyszerű illusztrációi és borítója díszítik, akinek 2010-ben nyílt először kiállítása. Azóta számos megbízást készített, ügynökségnek dolgozik és riportok is készültek vele.

Gerda Green: A kék macska 2014, kiadó: Publio Kiadó, borító és grafikák: Bölecz Lilla. 
A kék macska Gerda Green krimiíró második regénye. A főszereplők ugyanazok, akiket az első könyv második kiadásában, a Fény és förtelemben már megismertek az olvasók. Báthory Olga és Szepesi Herold magánnyomozó irodája előtt, átmeneti nehézségek után, új távlatok nyílnak meg. A fiatalok más helyszínt keresnek munkájukhoz. Az új házban szerencsésen összebarátkoznak, és nyomozó társukká fogadják Szabó Róbertet, a kedves öregurat, aki olykor még őket is felülmúlja lendületességben és nagyszerű ötletekben. A helyszín ezúttal is Budapest, ahol a mindenre elszánt bűnbandák háborítatlanul élik sötét, alvilági életüket és ahol a bűnözőket már nem elégíti ki a kábítószer, vagy a lánykereskedelem haszna. Jövedelmüket immár az emberek hiszékenységéből akarják fedezni. Abból az igényből, amit a gyenge istenhit, de az erős pénz és meggazdagodás utáni vágy alakít ki a polgárokban. A főhősök munkáját megnehezíti Miss Orange személyével való nem mindennapi találkozás, akinek az Ara papagáj bár sztárjaként ugyanúgy érdekében állhatott Palotás Áron milliomost eltenni láb alól, mint vetélytársának Claudia von Oldenburgnak. Őt az első krimiből már ismerhetjük. Hogy ki a valódi gyilkos és hogyan halt meg Palotás Áron? Ehhez a bonyolult nyomozáshoz és szövevényes történethez Olga segítségül hívja nemcsak Heroldot és Róbert bácsit, de régi jó barátját Jánossy Alfréd hadnagyot is a bűnügyi rendőrségtől. Közben a szereplők nem mindennapi szerelmi kalandba is keverednek. A kötetet újból Bölecz Lilla grafikus ötletes rajzai, borítója gazdagítják és a Publio Kiadó gondozza.

Gerda Green: Fenevadak Erdélyben, 2015. Publio Kiadó, borító és grafikák: Nyári Eszter. 

Fény és förtelem és A kék macska című krimikből jól ismert Szepesi Herold és Báthory Olga nyomozópáros ezúttal elhagyják Budapestet.

Barátaik, Róbert és Ilonka összeházasodnak, és Erdélybe utaznak nászútra. Herold Párizsban szakmai találkozón vesz részt, így Olga egyedül marad otthon. Nyár van és uborkaszezon, Olgának ezért nem sok kalandban van része, míg el nem olvassa Ilonka levelét. Barátnője egy különös nagyasszonyról, a különc viselkedésű Szentkirályi Ágnesről számol be, aki szintén vendége az erdélyi nyaralóhelynek. A nyomozólány, arra gondolván, Jánossy Alfréd rendőrhadnagy barátja szavait idézve, hogy „a bűn soha nem alszik”, elhatározza, hogy ő is felkerekedik és elutazik Szovátára, Erdélybe. Szeretné közelebbről is szemügyre venni ezt a furcsa nagyasszonyt, akinek személyisége igencsak felkeltette a kíváncsiságát.  Erdély festői környezetében és tájain semmi sem az, aminek látszik. Hőseinknek egyesült erővel ismét sikerül egy vérfagyasztó bűnügy kusza szálait apránként kibogozni, miközben a helyi kulturális sajátosságokba is betekintést nyernek és Olgát sem hagyja cserben intuitív ösztöne. Kultúra, erotika, horror, nyomasztó éjszakák és nappalok váltogatják egymást. A könyvet Nyári Eszter grafikusművész illusztrációi és nagyszerű borítója díszítik, míg a kiadást újból a Publio Kiadó jegyzi.  

https://publioboox.com/szerzo/gerda-green


Gerda Green új könyvével tetralógiává bővül a sorozat. Báthory Olga és Szepesi Herold azzal szembesülnek, hogy az irodájuk iránti érdeklődés csökken. Az újonnan felbukkanó nyomozók könyörtelenül szippantják el ügyfeleiket. Ehhez minden eszközt bevetnek, közösségi médiát, lejárató kampányt és ötleteik ellopását. Ez Olga lelkesedését, energiáját teljesen kimeríti, és depresszióba esik. Csokoládé különlegességeket majszol és a csokoládé fajtáiról írott könyvét próbálja népszerűsíteni. Sportolni nincs kedve, elhanyagolja magát. Hogy ez megváltozzon nyomozótársa, Herold külföldi útra viszi. De az utazásuk nem zökkenőmentes. Felszállnak egy a tenger felé tartó vonatra, ami balesetet okoz a szerbiai Karlóca közelében. Hogyan kerülnek innen Mallorca szigetére Spanyolországba? Hogy csatlakozik hozzájuk Jánossy Alfréd? Ki is ez a Nemanja Mladics és Segnora Chiara O. Sanchez? Részesülnek-e hőseink újabb élvezetekben a buja mediterrán szigeten? Kiderül az újabb vérpezsdítő történetből!




Gerda Green A fény és förtelem (2014), A kék macska (2014), a Fenevadak Erdélyben (2015) és A karlócai szellemház titka (2016) után új kötettel jelentkezik 2019-ben. 
A kínai rejtélyben Báthory Olga bebizonyítja, hogy képes folytatni a munkáját akkor is, ha gyökeresen megváltozott az élete. Az álmát, hogy nyomozó legyen és rejtélyek után kutasson, nem adta fel, de alkalmazkodnia kell az új helyzethez. Mindennel egyedül kell boldoguljon Budapesten, miután korábbi nyomozótársa új munkába kezdett. Azaz majdnem egyedül. Átmeneti nehézségek után magához veszi fogadott lányát Sztellát, aki már kalandjai, nyomozásai részese volt Karlócán és Mallorcán. A kislány boldogan segít mindenben. Olga egy szép napon meglátogatja barátnőjét Levendulát, a luxus idős otthonban és ezzel élete nem várt fordulatot vesz. Itt belebotlik egy rendkívül fess idegenbe, a szép, fiatal, kínai férfiba Cheungba, aki randevúra hívja. Hogy innen, hogy csöppen bele rögtön egy gyilkosságba és miért segít neki megint régi, rendőrhadnagy barátja, Jánossy Alfréd, akivel Kínába utaznak?


https://publioboox.com/szerzo/gerda-green



Ez 499 embernek tetszik itt a blogon! 
6-an osztották meg a Facebookon! 
Köszönjük!



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések