A Fehérasztal társaságban: Betűtörténet-grafikatörténet előadásom Soroksáron szeptember 10-én.


                                                               

Kedves Barátaink!

            A nyári szünetet követően szeptemberben egy meglehetősen érdekes, gondolom sokak számára még ismeretlen témával folytatjuk összejöveteleinket. Vendégünk Kocsis Nagy Noémi lesz, aki betű- és grafikatörténetről fog előadást tartani, előadónkat Németh Márti tagtársunk hívta meg.
A vendégünk 2001 óta tanít a KREA Kortárs Művészeti Iskolában, mint egész félévi szemináriumokat tartó tanár. Magáról írja:
„Az igazgató felkérésére az elmúlt években több száz oldalnyi terjedelmű jegyzetet írtam Betűtörténetből és Grafikatörténetből a grafikus, operátorok, webdesigneres és lakberendező szakos hallgatóknak, akiknek a tanulásuk megkönnyítése céljából többek mellett létrehoztam az Artificium blogomat, aminek látogatottsága már a 200.000 érdeklődőt is meghaladta.”
Számos cikket írt betűtörténeti témákban az ókortól napjainkig, kapcsolódóan a régi kultúrákhoz, műemlékekhez, szobrokhoz, épületekhez. A grafika- és betűtörténeti témák vizsgálata során számos magyar tipográfussal találkozott.
2007 óta a hallgatók szakdolgozati konzulense a legváltozatosabb témákban, évente átlagban öt szakdolgozatot író, diplomázó fiatal esszéjét felügyeli.
Időközben megjelent az első könyve Gerda Green szerzői álnéven, a fentiektől eltérő krimi és fikció témákban, amelynek „Fény és förtelem” címet adta.
A legközelebbi összejövetelünk szeptember 10-én, szerdán este 19 órakor lesz a Grassalkovich úti Közösségi  Házban, ahol  

              Kocsis Nagy Noémi:  Betűtörténet-grafikatörténet

címmel fog előadást tartani. Előadása keretében szó lesz az ókori tipográfiai emlékekről, reneszánsz magyar tipográfusokról és századforduló angol tipográfiai történetéről is.

Bp. 2014. augusztus 1.
                 Terbe István
a vezetőség nevében



                          Szeretettel hívunk és várunk minden tagot és érdeklődőt!
Ez 62 embernek tetszik! 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések