Nagy Endre könyvbemutató

Nagy Endre (1883-1969). Erdély egyik legkiválóbb gazdasági szakembere, az erdélyi magyar szakoktatás jeles építője, szakiskolák alapítója, szervezője, gazdasági szaklapok munkatársa, szerkesztője, élettörténetének leírásával ajándékozta meg családunkat és ezúttal az olvasót.

A Bod Péter Társaság szervezésében Budapesten is megismerhetik az olvasók, a mindenhol nagy sikerrel bemutatott, Nagy Endre: Így éltem és ezt láttam című emlékiratát. Megjelent Újvidéken, 2010-ben. A kötetet kiadta: Nagy Margit és Nagy László. A szöveget sajtó alá rendezte: Bellághné Nagy Rózsa. A könyvbemutató helyszíne: Veres Pálné Gimnázium könyvtárterme.  Budapest,  V. kerület. Veres Pálné u. 38. (közelebb a Vámház körút felől). Időpont: 2011. november 25, péntek délután 3.óra.
A nagyon izgalmas visszaemlékezéseket tartalmazó könyvet bemutatja Dr. Bellágh Rózsa, a kötet szerkesztője. 

Nagy Endre: Így éltem és ezt láttam...

A forradalom felé (részlet a könyvből)

Ismét itt a tél. A tábor poshadt levegőjű barakkjai, kaszárnyái kedve vesztett, reménytört foglyok tízezreit őrzik. A hastífusz pusztításai nem akarnak véget érni. Két nagy kétemeletes kaszárnya a tífuszkórház, most (1916 telén) kezdtük berendezni a harmadikat is. Nem volt szükség rá, megérkezett- Kínán át- az oltóanyag. Kevés volt, de dr. Nagy Jenő budapesti bakteriológus tanársegéd elszaporította. Beoltottak mindnyájunkat. Hű, hogy rázott a a forróhideg! A fejem helyén hordót éreztem a második oltás után. Mint varázsütésre szűnt meg a tífusz, egyetlen beteg sem akadt őszig 18.000 ember között. Jött koleraszérum is. A városban minduntalan fellépett ez a két betegség, nálunk többet soha, a rendszeres oltások elintézték.

Oroszul már mindegyikünk gagyogott valamit. Leghamarabb tanulta meg a nép a biztatást a forradalomra. Ne tűrjétek a cárt! Oroszországotok nagy, gazdag, s ti nyomorban, piszokban, tudatlanságban éltek. Teremtsetek rendet! Buták vagytok, hogy eddig is tűrtetek. Nem tiltakozott ilyen beszédek ellen egyetlen orosz sem. Mi csak kimondtuk, ami benne volt a levegőben.

Ám Mackensen vagy talán Hindenburg másként vélekedett. Interjú jelent meg tőle, amit az orosz lapok is közöltek. Ilyenek voltak benne: "A tájékozatlan közönség orosz forradalomról ábrándozik. Akik ebben hisznek nem ismerik Oroszországot. Vessenek egy pillantást a térképre, gondolják el, hogy 190 millió ember él ezen a mérhetetlen területen, és mondják meg, elképzelhető-e, hogy ennyi koponyát, ekkora mérhetetlen területet egyszerre fog el a forradalom lángja? Nem, ilyet csak a gyermeki hit áhíthat."

Mi másként tudtuk. Az őrszobák egyre hangosabb vitáknak lehettek tanúi. A tisztek tekintélye mélyen alászállt. A lapok leírták, mint jelent meg katonái között II. Vilmos. Hogy buzdította őket. Elvette az egyik őrszem fegyverét, lőtt. Mikor visszaadta, így beszélt: "Innen egy császár lőtt, úgy vigyázz ezután erre a helyre". Csak éppen ki nem mondották a lapok: Ilyennek kéne lennie a mi cárunknak is.

1917 január-februárjában apróbb megjegyzések jelentek meg a francia forradalomról, pl. Szentpétervár vezető társadalmi körei szorgalmasan tanulmányozzák az 1789-es év eseményeit. A hadsereg elégedetlenségét táplálták egyes tisztek visszaélései. Az ezredes majdnem teljes hatalommal kezelte a legénység állományát.

Nevezetes példa erre Jegorov ezredes. Táborunk őrzését mindig egy "druzsina (zászlóalj)" orosz látta el. Rendszerint 6 hónapig maradt velünk ugyanaz a druzsina, ugyanazon ezredes parancsnokkal. 1916 nyarán Jegorov ezredes és katonái őrizete alatt állottunk. Sovány, hajlott hátú, fekete kecskeszakállas, 40 év körüli ember volt ez a Jegorov. Beszéde nyugodt, hízelgő, majdnem mézédes. Hetenként egy délutánt töltött el a táborban, rendszerint pénteken. Bement minden barakkba, megállította az udvaron sétálókat, kezében notesz és ceruza, 2-3 tolmács és segédtisztje kísérték. - Mi a panasza, Fiam? - vagy így:-  Botrány! Hallatlan! Na, segítek rajta.

Igen furcsa, de való, hogy a panaszok egyre szaporodtak. Levelek, jöttek hazulról, melyekben pénz- vagy csomagküldeményekről írtak. Voltak egyesek, akik kéthavonként pontos összegeket kaptak hazulról, s ezek érkezése mindig elmaradt. Addig német könyvek jöttek át szabályosan a cenzúrán. A szállítmányok megszűntek. Sanghaiból Komor Juliska nevében több segélyösszeg meg ruhanemű szokott befutni. Bedugult az is. De Jegorov egyre szorgalmasabban írta a panaszokat. Katonái egy szétvert hadsereg töredékére emlékeztettek. Rongyosak kiéhezettek, soványak voltak. És nem futott be Jegorov parancsnokságága alatt egyetlen pénz, egyetlen csomagküldemény sem. Engem érdekelt a legkevésbé az egész ügy, megírtam haza már áprilisban: kenyérkereső állásba jutottam. Gondoskodni tudok magamról.

Ilyen Jegorovokkal volt tele egész Oroszország. Ezek voltak a megismétlődő forradalmi megmozdulások leghűségesebb táplálói. A "rongyos druzsina" utódja Mikrievszki zászlóalja volt. Ennél a mintakatonánál csak egyszer adtuk elő panaszainkat, és mindent orvosolt. Megkerültek a Jegorov alatt elveszett küldemények is. Jött a forradalom. Harmadnapján már négylovas hintón láttuk Jegorovot és Mikrievszkit, ötödik nap szemünk láttára fogták el, verték bilincsbe. Hogy meddig tartott a hintó, és meddig a bilincs, nem volt alkalmam ellenőrizni. Keresnszki adta mind a kettőt.

(Részlet: 167. oldal)

Ez 85 embernek tetszik!