A hónap művésze 9: Nyári Eszter

Copyright © 2015. artificium-artis.blogspot.com 

A szöveg semmilyen részlete nem használható fel a szerző engedélye nélkül!



Ha nem ismernénk Nyári Eszter nagyszerű anatómiai rajzait és katalógusterveit, prospektusait, csomagolásterveit el sem hinnénk, hogy milyen jól tud rajzolni.
Nyári Eszter: Maradj örökké fiatal.


No nem, mintha nem lenne kellőképpen tehetséges, de egyes színes emberrajzait elnézve, amin tudatosan torzított fejeket rajzol, úgy érezzük mintha egy autodidakta művész ragadott volna ceruzát, hogy aztán kellőképpen és kellemesen csalódjunk, amikor Eszter más műveivel találkozunk, hogy végre összeálljon a fejünkben a kép.

Nyári Eszter: Vörös szakáll
 
Adott egy lány, aki tehetségesnek született és mindig szeretet rajzolni, amióta az eszét tudta, kivéve kamaszkori lázadásait, úgy jó két évet, amikor úgy döntött, hogy abbahagyja az egészet. Szerencsére később meggondolta magát és nem hagyta veszendőbe menni Isten adta képességét, így bejutott a KREA grafika szakára, ahol most harmadéves.
Nyári Eszter: Kezek, tanulmány.


A lázadó ifjúságnak ezt a szemléletét azonban nem csak megértjük, hanem támogatjuk is, mert tudjuk, hogy néha a lázadás vezet a jó megoldásokhoz. Mi akik mindannyian lázadtunk szüleink, tanáraink ellen, csak azokat a javaslatokat fogadtuk el, amelyeket ésszerűeknek tartottunk, ne csodálkozzunk, ha ilyen megoldásokra törekszik Eszter is. Rajzaiban van valami nyugtalanítóan magával ragadó. 
Nyári Eszter: Nagyvárosi értelmiségi.

Egyik ilyen munkája a nőies arcú férfiember, vagy férfiarcú nő, igazából nem lehet a kérdést eldönteni, csak bontott agyában vagyunk biztosak, meg a piszkos citromsárga megjelenésében, amit csak a háttér egysége szakít meg, fekete tus hatásúak az épület körvonalak, amiket a gyászos őszi eső áztat. A fej felső része, mint egy kalap, sapka levehető, azaz visszahajtható az agyra. Az ábrázolt androgün, sápadt városi értelmiségi agytekervényei, mint a sült krumpli vagy spagetti halmok párolognak, vagyis igen fő a feje valamin szegénynek. A nagyvárosi háttér fullasztó közelsége, valójában a mi környezetünk is, meg nem is, lehet európai, de amerikai, ugyanúgy kínai, vagy arab metropolisz, ahol a gondolkodó embernek nagyjából hasonlóak a gondjai.
Nyári Eszter: Alfa Romeo katalógus.

Teljesen más oldaláról ismerhetjük meg az ifjú művészt, ha megnézzük az Alfa Romeo katalógus munkáját. Az autó 100 éves története alkalmából kiadott, vagy kiadni kívánt katalógus nemcsak szimplán egy ismertető, hanem a gépcsoda legmodernebb változatainak fotóival illusztrált. Ezalatt a megjelenés eleganciáját, nem csak a gondosan megválogatott betűtípusok és fényképek adják amelyek, a szemnek rendkívül kifinomult árnyalatok, hanem egy meleg pipacspiros, egy mosolygós fűzöld, egy rendkívül elegáns lila és egy kellemesen visszafogott világoskék háttérbe ágyaz Eszter. A látványos címek ugyanakkor jól áttekinthetővé teszik az egyes fejezeteket. Manapság már annyi a katalógus, hogy a grafikusnak rendkívül jól felkészültnek, stílusában markáns megjelenésűnek és ötleteit intelligensen megvalósítónak kell lennie ahhoz, hogy ez az esztétika át is jöjjön a műveken.
Nyári Eszter: Borcímkék.

Mint olyan ember, aki szereti a minőségi bort, viszont nem vagyok eléggé kékharisnya ahhoz, hogy csak a tálalás vegye el az eszemet, inkább az életművész szemszögéből vizsgálom, hogy mi kerül a pohárba. Ittam már jó bort pocsék csomagolással és rossz bort, túlcsicsázott külsővel. Így aztán mellőzném azt a mondást, hogy a jó bornak nem kell cégér, mert igenis kell, mégpedig művészileg jó cégér. Eszter csomagolásaival például szívesen innék jó bort, remek madártani tanulmánynak is beillő címkékkel, ahol harkályok, gólyák és sasok rajzai gyönyörködtetnének, miközben kitölteném az isteni nedűt. Imperial Cuvéeje, Merlotja és Irsai Olivérje ilyen. A madaras-rajzos feliratok ugyanis azt tükrözik, hogy a borok jó minőségű, válogatott szőlőszemekből készültek, kellemes környezetben és nem nagyipari termelésben gyártott, rossz minőségű lőrét tartunk a kezünkben.
Nyári Eszter: Borcímkék.


Ami Eszter egyéb rajzaiban, vagy elsősorban a rajzaiban megragadott, amikor jó egy éve nézegettem őket, akkor az a rajzfilm-képregényszerű megjelenés volt, ahol mindig a kézi technikát éreztem kiindulópontnak, a ceruza-papírt, a tustoll-papírt, a tempera-papírt. Ennek azért örültem, mert már olyan szinten zúdul ránk mindenhonnan a vizuális szenny-mocsok, a tévéből, Internetről, a városi reklámokból számítógépes tákolmányok tömkelege formájában, hogy mi, akik klasszikus festészeti hagyományokon nevelődtünk, akik a művészettörténet óriásain edzettük szemünket, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria képanyagán, védenünk kell agyunkat a művészetnek álcázott kártevőktől.
Nyári Eszter: Matrózlány.
Olyanok ezek, mint a vírusok a számítógépen, amelyek alattomosan épülnek be az életünkbe és észrevétlenül leszünk a foglyai ennek az irdatlan szemétnek, védekeznünk ellenük csak tudatosan, a minőségi művészet támogatásával tudunk, legyen szó tehetséges fiatal, vagy tehetséges idősebb művészekről, a kor nem számít, csak a színvonal!
Nyári Eszter: Konstruktivista betűtekercs-lámpa.
Az KREÁs iskolai feladatok közül feltétlenül kiemelkedik kreatív megoldásaival a konstruktivista betűtekercs, ahol szó szerint kivágott és feltekercselt betűkről van szó, amelyeket egy lámpa világít meg. Mennyivel ötletesebb megoldás ez, mint a lerágott csont, papír IKEA-lámpák, amik helyett ezt is el tudnám képzelni hangulatvilágításként már csak a földre vetülő árnyékkép miatt is. 
Nyári Eszter: Betűképek, KREA-plakát a 2010-es kiállításhoz.
A Betűképek című kiállítás plakátja, amely 2010. december 11. és 2011 január 31. között zajlott le és amelyen a webdesign, tervezőgrafika és tervezőoperátor szakos hallgatók állították ki munkáikat. Eszter itt Clarendon betűtípust használt, szürke, fekete, világoskék és fehér színekkel, amitől a teljes látvány rendkívül letisztult, áttekinthető, persze ehhez hozzájárult a kompozíció és a szerkesztés logikus levegőssége, ahol az egyes elemeket a lefele, felfele és oldalára fordított betűk adják, közben oldalról bevilágít a fény és az alapsíkon ezeknek a formáknak az árnyékait látjuk.
Nyári Eszter: Hinta.
Igazán derűsen rajzosak, a festői kvalitásokat sem nélkülöző, Eszter olyan művei, mint a Hinta, ahol a város fölé lendülő fiatal lány mozdulatában átéljük e testmozgás okozta euforikus örömöt, még így papíron-képernyőn keresztül is, mialatt eszünkbe jutnak a rokokó festők hasonló tematikájú képei. 
Nyári Eszter: Póni.
Nagyon lírai az Alvó lány (Póni) , ami egyfajta önarckép, mint a legtöbb művésznél, akit foglalkoztat önmaga személyisége vagyis, hogy milyennek láthatják mások kívülről. Az alvás túlzaklatott világunkban már nem is annyira egyszerű dolog, a jó alvás ajándék és az édes álom pedig a még kellemesebb ráadás, főleg ha az ember feje fölött közben mesebeli pónik röpködnek… Ez a lány boldogan szundít az ágyában. Az alkotás festői részletekben gazdag: a ruha redői és a hajtincsek finom gesztenyeszín és sötétbarna árnyalatokban, hullámokban simulnak egymásra, árnyékokban és fényekben bővelkedik az egész, akárcsak egy olaj-vászon képen. A művész talán nincs is tisztában saját rejtett képességeivel.
Nyári Eszter: Habos kávé.
Vagy itt van a habos-jeges kávéját kanalazó lány, szintén egy momentum a városi élet pörgéséből, a kiragadott pillanat, amikor átadjuk magunkat a kávéház teraszán eme földi gyönyörűségnek, a kávéivásnak. Itt is finom részletek bukkannak fel a számítógépes megoldások ellenére is, a lány keze, ruhájának árnyalatai nagyon részletgazdagok.
Nyári Eszter: Kukker.
A  Kukker  címűn kezeit lefele fordító és abból távcsövet formáló nő erotikus mozdulattal szája szélét nyaldossa, aminek okát nem ismerjük. Mindenesetre haja olyan, mint a gombolyagba tekert fonal, a háttér derűsen kék, mint a legszebb nyári nappalok ege..amikor a vízparti mólon állunk és a távolba kémlelünk, hogy jön-e már a kedves? Hasonlóan szinte már-már nyílt erotikát sugall a Fagylaltozó lány is.
Nyári Eszter: Fagylaltozó lány.
Igényességet tükröznek Eszter fél évi KREÁs munkái is, ilyen a mellrák elleni küzdelem plakát, vagy az idei Liszt Ferenc emlékév alkalmából készült Liszt portré is.
Nyári Eszter: Liszt Ferenc emlékév-plakát.


Rajzos munkáiban mindig valami rejtett humorral találkozunk, például Matrózblúzos lány képén is, vagy a Maradj mindig fiatal címűn is, ahogyan a mértani síkokra, formákra, geometriai elemekre épülő sorozatán, a Majomember, a Komornyik, a Lila ruhás öregasszony, vagy az Emily címűn. 
Nyári Eszter: Lila ruhás öregasszony.


Ezek mind olyan figurák, amelyek továbbfejlesztve egy rajzfilm, egy képregény család szereplői lehetnének egy sorozatban. Játékosak, őszinték és édesek az őzikés képeslapjai is. 
Nyári Eszter: Komornyik.


Nagy kedvencem Eszter munkáiból a magyar falunapok mintájára, de némi amerikai beütéssel, Dallasos bika ugrató showkat idéző és legjobb népi hagyományainkat felelevenítő parasztolimpia. 
Nyári Eszter: Sikeres Lajos a parasztolimpia egyik helyezettje.


Ezen a rendezvényen lehetne díjakat és kupákat nyerni, karszalagos belépővel részt venni, olyan feladatok megoldásában, mint: traktorvezetési verseny, asszonycipelés, zsákban futás, kolbásztöltés, népdaléneklés, lángos evés, disznócsorda hajtás. Manapság, amikor a néphagyományok begyűrűznek a városba, mindenféle kolbász, pálinka, sajt és sörfesztiváloknak álcázva, akkor igazán lehetne egy komoly fizikai állóképességet igénylő, sportteljesítményekre alapozó, grafikailag modernül tálalt rendezvény, ahol a sok tespedést le lehetne mozogni.
Nyári Eszter: Parasztolimpia.
Eszter eddigi művei, alkotásai, sokrétű érdeklődése és tehetsége engem meggyőzött, reméljük az olvasók-nézők is örömüket lelik olyan rajzok-plakátok nézegetésében, ami mögött fantázia, humor és fantáziadús rugalmasság van. Ha grafikus lennék, ilyen szeretnék lenni.


                                                                                          Kocsis Nagy Noémi
Nyári Eszter: Parasztolimpia, ingyen sörkupon.
A cikk semmilyen részlete nem használható fel a szerző engedélye nélkül!

Ez 1584 embernek tetszik itt a blogon!
Köszönjük! 

Életrajz:
Jelenleg Belgiumban dolgozik és illusztrálta Kocsis Nagy Noémi (Gerda Green :Fenevadak Erdélyben könyvét 2015-ben). 
2013-ban diplomázott a KREA Kortárs Művészeti Iskolában, szakdolgozatát nálam írta Calligrafiti témában Shoe Muelman és Luca Barcelona művészetéből.
Diplomamunkáját a Cserpes sajtműhely termékeinek csomagolásából készítette. Diplomakonzulens tanára Gosztom András volt.
Nyári Eszter a következő iskolákba járt:
Homoktövis Általános Iskola - rajz tagozat nyolc évig 1996-2004
Xántus János Idegenforgalmi Kéttannyelvű Gimnázium - kétszintű
érettségi 2009 (+idegenvezetői OKJ)

Nyári Eszter: Őzike.


KREA Kortárs Művészeti Iskola, tervezőgrafika szak, harmadéves.
Harsányi János Idegenforgalmi Főiskola - 2012-ben, azaz jövőre diplomázik.

Nyári Eszter: Gömbök.
Eszter honlapcíme, ahol online portfóliója is megtalálható: www.ndashgraphics.com

Nemsokára az előző hónap művészével Bölecz Lillával nyíló közös kiállításuk címe az lesz, hogy DUAEL, a KREA szervezésben, a kiállítást én nyitom meg, helyszíne a Szimpla Kert, időpontja november 10., csütörtök, 19:30. Mindenkit szeretettel várunk!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések