Valami készül- a Csók Galéria márciusban nyíló kiállításáról
„Valami készül” – a Csók Galéria márciusban nyíló kiállításáról
2011. február 26.
A Budapesti Tavaszi Fesztivál alkalmából a Csók István Galéria rendezi meg a „Vendégünk, Európa” című kiállítást, amelyre előzetes felkérések alapján, a 27 ország témához, 27 festőművészt hívtak meg. A tárlatot március 18.-án, délután 5 órakor nyitja meg P. Szabó Ernő művészettörténész az V. Kerület, Váci utca 25. szám alatti híres Csók Galériában.
A rangos eseményen a következő országokat képviselő alkotókkal és műveikkel találkozhatunk:
Ausztria: Vésheő Klára, festőművész
Belgium: Hegedűs Endre, festőművész
Bulgária: Bráda Tibor, Munkácsy-díjas festőművész
Ciprus: Aknay János, Kossuth-díjas festőművész
Csehország: Osgyányi Róza, festőművész
Dánia: Szabó Klára Petra, festőművész és designer
Egyesült Királyság: Bér Rudino, festőművész
Észtország: Titkó Ildikó, festő- és grafikusművész
Finnország: Nagy Gábor, Munkácsy-díjas festőművész
Franciaország: Breznay Pál, festőművész
Görögország: Papageorgiu Andrea, festőművész
Hollandia: Kovács Tamás Vilmos, festőművész
Írország: Szotyori László, Munkácsy díjas festőművész
Lettország: Saller István, festőművész
Lengyelország: Véssey Gábor, Munkácsy díjas festőművész
Litvánia: Osgyányi Sára, festőművész
Luxemburg: Barabás Márton, Munkácsy díjas festőművész
Magyarország: Fehér László, Kossuth díjas festőművész
Málta: Tenk László, Munkácsy díjas festőművész
Németország: Bikácsy Daniela, Munkácsy díjas festőművész
Olaszország: Takáts Márton, festő- és grafikusművész
Portugália: Zöld Anikó, festőművész
Románia: Kovács Lehel, festőművész
Spanyolország: László Dániel, festőművész
Svédország: Nádas Alexandra, festőművész
Szlovákia: Breznay András, festőművész
Szlovénia: Vincze Angéla, festőművész
Sok kiváló művész, sok kiváló alkotás – legalábbis erre az élményre számíthatunk, ha ellátogatunk a tárlatra. A teljesség igénye nélkül egy tehetséges alkotót szeretnénk bemutatni a fiatalabb korosztályból, aki nagy lelkesedéssel készül erre a feladatra. Bér Rudino, aki a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végezte festészeti tanulmányait, számos egyéni és csoportos kiállításon vett már részt. Tanult Kanadában és Bolognában, széles körű műveltsége, több nyelven megfogalmazott gondolatai és nemzetközi ismertsége miatt testközeli számára a feladat. Jelenleg a KREA Kortárs Művészeti iskola kiváló tanári gárdáját erősíti, ahol ifjú művészeket tanít.
Kedvenc témája az itáliai festészet és ahogy korábban egy szakmabeli jellemezte, ő a „konzervatív forradalmár”, abban a tekintetben, hogy következetesen kitart a figuratív festészet izgalmas témavilága és megoldásai mellett. Számára folyamatosan és mindenhol a legfontosabb az ember, a városi kultúra, a sorsok, a benyomások, az egyes országok mindennapos változásai, az őshonos lakosok és a betelepülők kulturális különbségei egy adott területen, a kihívások, amelyeknek meg kell felelni.
Bér Rudinonak jókor jött a felkérés, hogy az Anglia témát megfesse, alkotása címe „Live”, ami vonatkozhat élő műsorra, vagy arra, hogy valami eleven, élő a környezetünkben. Ha valaki tájékozott szeretne lenni a világ történéseit illetően, akkor nem elég hazai híradókat néznie, tájékoztatásként ott a BBC és a CNN. A nézőnek valósággal a nyakába zúdulnak a hírek, és a művészek, mint az átlagnál érzékenyebb emberek, rögtön alkotásaikon keresztül szűrik meg a történéseket. Így volt, amióta világ a világ és amióta festészet létezik. Így történt ez a huszadik század elején, amikor a festők és írók megérezték a Világháborúk közeledtét a furcsa történésekből, a feszült légkörből, az ideges hangulatból és a társadalmi átrendeződésekből. Világvége hangulat uralkodott a német expresszionisták képein, vagy őrült rohanás, sebesség és felfokozott mozgás az olasz futuristák műalkotásain.
Rudino festményén London párás-ködös, kékesszürke Temze parti atmoszférájába belső keretként világít bele a tévé képernyője: külső kép és belső hangulat. Vajon közös látványban egyesül a múlt, a jelen és a jövő? A folyóparton áll az angol Parlament, A. W. Pugin neogótikus műalkotása, a több évszázados, gótika iránti angol rajongás jelképe, meg a Big Ben, a torony, amely annyi film, könyv, festmény, rajz és képeslap témája. A kikötőben árválkodó hajók, a monokróm, szürkés-kékes környezetben, ahol eggyé válik az ég, a párás légkör és a Temze. Rudino a „klasszikus Londonról” nem felejtkezik meg, de a dicső múlt jelképét kissé háttérbe szorítja, nemcsak kompozicionális értelemben, de történelmileg és lelkileg is. Mert mi a jelen? „Angliában a muzulmán a második legnagyobb vallás. Eközben a többmilliós ottani muzulmán közösség 80 százaléka mindent elutasít, ami angol, kezdve az állam intézményeitől…”- fogalmazott egy riportban Maróth Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, a PPKE BTK Arab Tanszékének vezetője, a 2011. február 23.-i Magyar Kurír számában, az Internetes hírportálon. Egy nem elhanyagolható problémáról van szó, amely jelen van az ott élők mindennapjaiban. A mai Európa legnagyobb feladata, hogy hogyan tudja a különböző kulturális hagyományokkal rendelkező népcsoportok, nyugodt egymás mellett élését biztosítani, hogyan őrizhetők meg a mi értékeink, miközben mások kultúráját elfogadjuk? Hogyan értik meg és fogadják el mások, a mi kultúránkat? És hogyan viszonyuljunk a kérdéshez, hogy Észak-Afrika forradalmi lázban ég és mindennap menekültek ezreiről szólnak a híradók?
Rudino „kép a képben” kompozícióján, az ablakon át derengő sokmilliós lüktető, multikulturális, vibráló, élő, mozgó, nyüzsgő, párás London távlati látképébe belevilágít a tévé villogó, színes képernyője. Ez a kívülről jött látogatóit is befogadó város, az „őshonosaknak” is lehetőséget nyújtó város, a kíváncsiskodók, a szerencselovagok érdeklődését is felkeltő város, ahova sokan vágynak. Az ami turista-szemmel kivilágított csoda modern építészeti vívmányokkal, az ott élő és dolgozó, munkát hajszoló lakosoknak természetes. A belső képben, a tévé képernyőjén ez látszik: az „Uborka” acélvázas üvegkupolája az egyik oldalon, híreket olvasó, afro-angliai, muszlim (?) végül is mindegy, hogy milyen, csinos, okos riporternő a másik oldalon. A festőnek kiragadott, megörökítésre szánt jelenet. Az angol híradókba, főleg a BBC-be bekerülni a riporterszakma csúcsa, a világ egyik közponjából tudósítani, a világ többi részének olyan lehetőség, amire minden sajtós vágyik. Rudino ezt a pillanatot ragadja ki, miközben unalmasan, vagy talán csak a tőzsdecápáknak életbevágóan fontos folyamatos sávban futnak, a tőzsdei információk és árfolyamok.
Az alkotót lenyűgözi a modern élet, lenyűgözi a világ változása, érdekli a tévéműsor és nyomon követi a híreket, de feltör belőle a klasszikus festészeti műveltség: a televízió előtt elhelyezi a birsalmás csendéletet, az újságokat, a távirányítót, a számológépet, mintegy véletlen „összevisszaságban”, hogy legyen valami életszerű is a „natura morta”-ban, a csendéletben – ahogy az olasz fogalmaz, ha festészetről van szó – és micsoda ellentmondás! Natura morta – miközben az életre kívánnak a művészek utalni.
Hogyan kapcsolódunk mi ezzel a képpel, az Uniós elnökségünkkel, hogyan kapcsolódik be a Csók Galéria a tematikus kiállítással, hogyan kapcsolódnak bele más művészek és hogyan kapcsolódik bele Rudino, Angliát képviselve? Úgy, ahogyan tették elődeink is, amikor a fényes Budapestet létrehozták, amelynek neogót Parlamentjét, Steindl Imre tervezte angol mintára, a Duna mellé épült és egy remekművű látvány. Budapest, a Hauszann Alajos tervezte New York Palotával. Budapest, ami újból magához tért a város fényeit illetően, ha az Andrássy úton végigmegyünk. Budapest, ami helyt ad évről-évre a Tavaszi Fesztivál igen színvonalas rendezvényeinek. Budapest ahova évről-évre, a világ számos országából látogatnak el koncert termeinkbe és pódiumainkra világhírű zenészek, előadók és más alkotók. A kulturális főváros.
Mi többek között ezzel a kiállítással kedveskedünk nekik, festőink műalkotás-csokrot nyújtanak át ebből az alkalomból a velünk művészeti kapcsolatban álló országoknak és azok fővárosainak. Készülnek a képek, sercegnek az ecsetek, fröccsen és kenődik a festék, szegezik a képkereteket. Itt valami izgalmas dologra számíthatunk, ezért Önöket is várjuk szeretettel, látogassanak el a kiállításra!
Forrás: GonzoPress Magazin
Írta: Kocsis Nagy Noémi, művészettörténész
Ez 34 embernek tetszik.
Ez 34 embernek tetszik.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése