Téli szösszenetek 4. A manöken

Harminchárom éve élek Budapesten, azóta sok minden megesett velem és másokkal. 
E városi történeteimet sorra elhozom most nektek a blogomra. Egyszer mindenki felkerül ide, akit érdekesnek találok. 

Frissen megjelent könyvemet A kínai rejtélyt itt találjátok. 
Az értékeléseket pedig itt: A kínai rejtély értékelések

"Az első napok békésen teltek el, nászutasi örömök és szelídebb, nem megerőltető városnézés közt. Mint nagyon intelligens és hatalmas önkritikával rendelkező emberhez illik, Mihály és Erzsi igyekeztek megtalálni a helyes középutat sznobizmus és ellensznobizmus közt. Nem fárasztották magukat halálra, hogy megtegyenek mindent, amit a baedeker megkövetel, de még kevésbé akartak azok közé tartozni, akik hazamennek és hencegve azt mondják: A múzeumok... - hát múzeumokban természetesen nem voltunk - és büszkén egymásra néznek." 
Szerb Antal: Utas és holdvilág 

A tűsarkakra lettem figyelmes, miközben a lejárt dvd-ket leltároztam, mert minden felett elmúlik az idő, no-no azért talán mégsem, de az elegancia és az irodalmi értékek felett sohasem. 
Szóval köszöntem szépen, ahogy illik, ő fogadta és viszonozta köszönésemet, s én arra gondoltam, mialatt ezeket a lehetetlenül vékony tűsarkakat néztem, hogy ilyet csak egészen kifinomult hölgyek hordanak. 
Olyanok, akik tudják mi a divat, mi az ami sikkessé tesz, de legfőképpen hivalkodás nélkül viselik, mert ez számukra teljesen természetes. 
Egészen karcsú, magas, barna hajú hölgy volt, aki könyveket keresett, sőt megkért, hogy ajánljak neki olvasnivalót. 
- Mire gondol konkrétan? - érdeklődtem, mert azokat az olvasókat szeretem, akik tudják, hogy mit szeretnének. Szeretem, ha az embernek/nőnek stílusa van, vagy törekszik rá egyéniségét megmutatni valamilyen formában, sportban, írásban, főzésben, festészetben, gyereknevelésben, tudományban, vagy abban, ahogy a férfiakkal bánik. Igen, ez utóbbi is igen fontos, mert nagyon sokat elmond az önbecsüléséről. 
- Oscar Wildetól szeretnék olvasni, de nem a Dorian Gray arcképét. 
- Csak A boldog herceg van meg tőle. 
- Valami hasonló klasszikusat szeretnék - mondta érdeklődő intelligens, barna szemmel, amit nagy lencséjű szemüveg mögé rejtett és ettől még érdekesebbnek tűnt. 
- Abszolút klasszikusakat szeretne olvasni? - s ezt örvendezve kérdeztem, mert rendkívül boldog voltam amiatt, hogy végre egy jól öltözött, okos nő, aki nem hatalmas műkörmökkel és mű szempillával próbálja meg felhívni magára a figyelmet, ráadásul olyan könyvet szeretne, ahol a borítón nem egy kigombolt ingű alfahím képével akarják a női olvasót, az erotikus- butus nyálas történetet tartalmazó regény megvételére ösztönözni.
- Elsősorban mindig magyar szerzővel kezdeném a művelődést, itt van Szerb Antal, aki a Pendragon legendát, A királyné nyakékét és az Utas és holdvilágot írta.
- Ő ki, mit kell róla tudni?- kérdezte egy gyermek kíváncsiságával. Egy pillanatra megdöbbentem, hogy hogy nem tudja? De aztán mesélni kezdtem Szerb Antalról az irodalomtörténeti munkásságáról, hogy mennyire önéletrajzi elemeket is tartalmazó, de ugyanakkor misztikus és álomszerű az Utas és holdvilág. 
Hogy már tizedszerre olvasom, olvastam, éppen most is e beszélgetés hatására és hogy mindig mást mond nekem, úgy két évenként elővéve. Más élethelyzetekben, más lelkiállapotokban, vigasz, támasz, öröm és egy icipici szomorúság, ami abból fakad, vagy csak azokra tör rá, akik éreztek már halálvágyat, vagy közel kerültek hozzá, vagy vesztettek már el valakit, akit nagyon-nagyon szerettek. 
Mindenekelőtt nagyon fontos, hogy Itáliában játszódik, abban az országban, ahová én 14 éves korom óta vágyom és amit az ő szemszögén keresztül akarok megnézni. Továbbá, hogy ezt a regényét nagyon sok nyelvre lefordították már és mindenütt sikert aratott a világon. 
Olyan örömmel hallgatta, amit mesélek neki, okos barna szeme csillogott és a sapkája alól kibukkantak hosszú barna tincsei. 
- És még mit ajánl, mit olvassak még? 
- Ha klasszikusokat akar akkor Franz Kafkát mindenképpen, A pert, vagy Az átváltozást, de Orwelltől az Állatfarmot és az 1984-et is.
- Tudja én úgy gondolom, hogy a megfelelő könyvek mindig a megfelelő időben érkeznek az életembe, s minden okkal történik - monda miközben ahhoz a polchoz kísértem, ahol a Szerb Antal köteteket tartjuk. 
- Miért? - most már engem is kezdett érdekelni a dolog, s általában nem vagyok indiszkrét, de megtettem: - Megkérdezhetem mi a foglalkozása?
- Manöken vagyok - felelt teljes szerénységgel, majdhogynem lesütött szemmel. 
- Tényleg? 
- Igen, a világ nagy divat fővárosaiban élek, de legfőképpen Milánóban, az a bázisom. 
Tudhattam volna. Az a karcsú derék, az az elegáns szövet kabát, a tűsarkak, a csodálatos táska. 
- Ez elképesztő - s ugyanakkor kezdtem megérteni, hogy miért ilyen nagy az igénye, vágyódása a magyar nyelvű könyvek iránt, mert mégiscsak az anyanyelve és bárhol is éljen egy magyar ember, a gyökerei visszahúzzák. Nyelvében él a nemzet. 
- Hány éves kora óta dolgozik kinn, ha szabad ilyet kérdeznem? 
- Tizennégy, most vagyok harminchárom- mesélte teljes természetességgel, abszolút láthatatlan sminkben és rövid, finoman manikűrözött körmökkel. Kezdtem érteni, hogy miért maradtak ki a klasszikusok, mert ahogy elmesélte a fiatalsága a bemutatókról-bemutatókra, a kifutókról a szálloda szobákba, a fővárosokból fővárosokba repkedéssel telt. Ugyanakkor abban a világban él, ahová én 14 éves korom óta vágyódtam, de csak "olyan" művészettörténeti indíttatásból, albumokat böngészve és múzeumok katalógusait átnyálazva. És, hogy komolyan tanultam az olasz nyelvet, ami mára jócskán megkopott, mert nincs kivel gyakorolni.
Mesélt arról is, hogy hiába szépek és karcsúak a manökenek, vagy legalábbis mi így látjuk, de valójában nem elég nőiesek, mert nincs rajtuk semmi kerek, meg, hogy milyen Lagerfeld és Gucci, milyenek a divattervezők.  
Meg, hogy a mai modellválogatók igazából darálók, mert nem az az elsősorbani szempont, hogy 175 centiméternél kezdődjön, mint az ő idejében, vagy a korábbi szupermodellek idejében Claudia Schiffernél, vagy Cindy Crawfordnál, hanem egyik nap még feltűnnek, másnap már nem emlékszik rájuk senki. 
- És mi a jövő? - érdeklődtem, mert abból, amit elmesélt, a fegyelmezett élet, a korlátozott étel mennyiség, a napi sport, hogy ne őrüljön meg, vagy ne kattanjon be, az utazások, bemutatók és fellépések lejártával is kell valaminek lenni, azaz divat élet utáni életnek. 
- Esetleg divattervezés? - kérdeztem. 
- Kitanultam a somelierséget, francia és olasz borok specialistája leszek - de ezt is olyan természetességgel mesélte, mintha azt mondaná leugrom a boltba kenyérért. 
Ilyen szerénység pedig csak a nagyon intelligens, nagyon keményen küzdő és nagyszerű embereket jellemzi. 
- Alig várom, hogy elkezdjem az Utas és holdvilágot - tette hozzá és kedvesen búcsúzva távozott, miután megvette mind a három ajánlott író: Szerb Antal, Franz Kafka és Oscar Wilde műveit. 
Volt még egy barátom, aki életem meghatározó személyisége volt, akinek szintén kedvence volt az Utas és holdvilág. Ő már fentről a felhőkről olvassa a művet. 
Én meg ma kezdtem el újból tizedszerre? 
Tizenegyedszerre? 
A kilencedik oldalnál tartok. 
A tévében meg a kedvenc Casanova feldolgozásom megy, amit nagyon szeretek. 
Talán egyszer én is eljutok Velencébe, hogy a szerelem okán egy férfi oldalán, vagy csak úgy utazóként, de eljutok.

Legutóbbi könyvemet A kínai rejtélyt innen szerezhetitek be, szakmai oldalamat itt tudjátok követni. 

Az értékeléseket pedig A kínai rejtély értékelések.
Lukács Edina blogger riportját a könyvemről itt olvashatjátok. 

Rádióriport a könyvem kapcsán.  Bódizs Edith rádióriporter anyaga. 

Újabb riport készült velem T. C. Lang szerző tollából, amit itt találtok.