A jók, a rosszak és a csúnyák
E városi történeteimet sorra elhozom most nektek a blogomra. Egyszer mindenki felkerül ide, akit érdekesnek találok.
Hálanapló
Olvastam valahol, hogy gondolkodásunk, mentális egészségünk, társadalomban elfoglalt helyünk, családi boldogságunk nagyban függ attól, hogy mennyire tudunk hálásak lenni mindazért, ami körülvesz bennünket.
Ha körülnézünk a digitális médiában, akkor azt látjuk, hogy nem csak panaszokkal árasztják el az emberek egymást, de folyamatosan szemetelnek.
Mert azzal, hogy panaszkodnak energiát vonnak el másoktól, a folytonos önsajnálattal.
Ugyan nem folyok bele politikai vitákba sem, pedig szilárd meggyőződésem van, de ami a politikai témájú cikkek alatt folyik a személyeskedésektől kezdve, a gyalázkodásig, a sértegetéstől a másik felmenőinek emlegetéséig minden le van írva.
Úgy érzem ezek az emberek szörnyen boldogtalanok, s a valóságban nem is olyan bátrak, mint amilyennek itt mutatják magukat, a valós élethelyzetekben nem képesek kiállni magukért és egyik eszközük a pletyka saját maguk pozicionálására.
Sokszor kifele boldogságot mutatnak, tökéletesnek láttatva az életüket, aminek fele sem igaz, ne dőljünk be a kozmetikázott szelfiknek és boldog párkapcsolati képeknek, lehet, hogy nem is úgy van, lehet, hogy valaki szenved, de mi nem ezt látjuk.
Mit tehetünk?
Határolódjunk el a befolyásolási kísérletektől, a manipulációktól.
Jó ideje hálanaplót írok, még akkor is, ha pocsék napom volt, még akkor is, ha valaki szörnyen megbántott, ha visszaéltek a bizalmammal, ha csalódtam valakiben.
Miért fontos ez?
Noha azt sohasem titkoltam, hogy istenhívő vagyok, de nem bigottságból, hanem egészen kis korom óta van egy felsőbb hatalom, érzem. Papom szerint ez egy áldás. Tehát, ha nem is hiszünk akkor is megváltoztatható a gondolkodás.
Minden nap végig kell gondolni miért lehetünk hálásak?
Az ilyen egyszerű dolgok is rendkívül fontosak.
1. Van otthonom/van hol laknom és nem vagyok hajléktalan.
2. Van mit ennem.
3. Van munkám.
4. Vannak barátaim /párkapcsolatom/gyerekem.
5. Egészséges vagyok, vagy ha beteg adjak hálát a felépülésért és még folytathatnám a sort.
Természetesen nem szerethet mindenki, ha az irigy is sok, de az mindig volt mindig lesz. DE sokan azért borzasztóan boldogtalanok, mert:
1. Hiányként élik meg a dolgokat: nem nyaraltam a tengeren,
2. a barátaimnak van párjuk, nekem nincs.
3. Visszautasított ez és ez az ember.
Na és?
Mit számít?
Ezer más lehetőséget rejt az élet.
Hiány állapotából kilépni a mindennapok megbecsülésig kemény munka. Becsülettel végezni a munkánkat, s nem örökké háborogni, kemény munka.
Örülni annak, hogy felkeltünk egészségben, hazaértünk épségben, van mire lehajtani a fejünket este kemény munka.
Harag nélkül lefeküdni, szintén kemény munka. A legnehezebb!
A régiek azt mondták ne feküdj le haraggal, s ez így van, párunk, családtagunk, vagy mi is távozhatunk az élők sorából reggelre.
Az ima segít.
Nekem legalábbis sokszor segített.
Mikor életem legválságosabb időszakát éltem lelkileg, nagyon mélyponton voltam, vágytam a halált, akkor az segített, hogy akire a legjobban haragudtam, azért imádkoztam.
Legyen ő egészséges, legyen boldog, legyen meg mindene, hogy át tudja gondolni, hogy engem miért bántott?
Persze ez abszurdnak hangzik, hiszen egy baltás/tömeg gyilkosra nem tudunk így gondolni, de valljuk be a többségünk nem baltás gyilkosoktól szenved a mindennapokban. Lelki és testi terrortól, érzelmi zsarolástól, hozott sebektől.
Saját sötét, irigy, elégedetlen gondolataink fogságában megrekedni a legpusztítóbb.
Na ezen kell felülemelkedni, s nem rögtön elengedni, ahogy mostanában sulykolják belénk, de nem mérgezni tovább az életünket hozott mérgekkel, haragokkal, évtizedes előítéletes, akár negatív családi, baráti véleményekkel.
Légy objektív, lépj ki a megszokottból.
Sohasem esett nehezemre szembeszállni családtagokkal, barátokkal, ha valakiről rossz véleményük volt. Mindig meg akartam ismerni az illetőt. Mondtam, majd én eldöntöm, hogy mi a benyomásom róla. És ez sokszor bevált, nagyon sokszor értékes barátságokat, kapcsolatokat nyertem ezáltal.
Megbélyegezni könnyű, kikeveredni belőle nehezebb.
Száz szónak is egy a vége, legyünk hálásak a mindennapokért és írjunk naplót, minden jó és rossz dologról, de legfőképp arról, hogy miért vagyunk hálásak.
Ha körülnézünk a digitális médiában, akkor azt látjuk, hogy nem csak panaszokkal árasztják el az emberek egymást, de folyamatosan szemetelnek.
Mert azzal, hogy panaszkodnak energiát vonnak el másoktól, a folytonos önsajnálattal.
Ugyan nem folyok bele politikai vitákba sem, pedig szilárd meggyőződésem van, de ami a politikai témájú cikkek alatt folyik a személyeskedésektől kezdve, a gyalázkodásig, a sértegetéstől a másik felmenőinek emlegetéséig minden le van írva.
Úgy érzem ezek az emberek szörnyen boldogtalanok, s a valóságban nem is olyan bátrak, mint amilyennek itt mutatják magukat, a valós élethelyzetekben nem képesek kiállni magukért és egyik eszközük a pletyka saját maguk pozicionálására.
Sokszor kifele boldogságot mutatnak, tökéletesnek láttatva az életüket, aminek fele sem igaz, ne dőljünk be a kozmetikázott szelfiknek és boldog párkapcsolati képeknek, lehet, hogy nem is úgy van, lehet, hogy valaki szenved, de mi nem ezt látjuk.
Mit tehetünk?
Határolódjunk el a befolyásolási kísérletektől, a manipulációktól.
Jó ideje hálanaplót írok, még akkor is, ha pocsék napom volt, még akkor is, ha valaki szörnyen megbántott, ha visszaéltek a bizalmammal, ha csalódtam valakiben.
Miért fontos ez?
Noha azt sohasem titkoltam, hogy istenhívő vagyok, de nem bigottságból, hanem egészen kis korom óta van egy felsőbb hatalom, érzem. Papom szerint ez egy áldás. Tehát, ha nem is hiszünk akkor is megváltoztatható a gondolkodás.
Minden nap végig kell gondolni miért lehetünk hálásak?
Az ilyen egyszerű dolgok is rendkívül fontosak.
1. Van otthonom/van hol laknom és nem vagyok hajléktalan.
2. Van mit ennem.
3. Van munkám.
4. Vannak barátaim /párkapcsolatom/gyerekem.
5. Egészséges vagyok, vagy ha beteg adjak hálát a felépülésért és még folytathatnám a sort.
Természetesen nem szerethet mindenki, ha az irigy is sok, de az mindig volt mindig lesz. DE sokan azért borzasztóan boldogtalanok, mert:
1. Hiányként élik meg a dolgokat: nem nyaraltam a tengeren,
2. a barátaimnak van párjuk, nekem nincs.
3. Visszautasított ez és ez az ember.
Na és?
Mit számít?
Ezer más lehetőséget rejt az élet.
Hiány állapotából kilépni a mindennapok megbecsülésig kemény munka. Becsülettel végezni a munkánkat, s nem örökké háborogni, kemény munka.
Örülni annak, hogy felkeltünk egészségben, hazaértünk épségben, van mire lehajtani a fejünket este kemény munka.
Harag nélkül lefeküdni, szintén kemény munka. A legnehezebb!
A régiek azt mondták ne feküdj le haraggal, s ez így van, párunk, családtagunk, vagy mi is távozhatunk az élők sorából reggelre.
Az ima segít.
Nekem legalábbis sokszor segített.
Mikor életem legválságosabb időszakát éltem lelkileg, nagyon mélyponton voltam, vágytam a halált, akkor az segített, hogy akire a legjobban haragudtam, azért imádkoztam.
Legyen ő egészséges, legyen boldog, legyen meg mindene, hogy át tudja gondolni, hogy engem miért bántott?
Persze ez abszurdnak hangzik, hiszen egy baltás/tömeg gyilkosra nem tudunk így gondolni, de valljuk be a többségünk nem baltás gyilkosoktól szenved a mindennapokban. Lelki és testi terrortól, érzelmi zsarolástól, hozott sebektől.
Saját sötét, irigy, elégedetlen gondolataink fogságában megrekedni a legpusztítóbb.
Na ezen kell felülemelkedni, s nem rögtön elengedni, ahogy mostanában sulykolják belénk, de nem mérgezni tovább az életünket hozott mérgekkel, haragokkal, évtizedes előítéletes, akár negatív családi, baráti véleményekkel.
Légy objektív, lépj ki a megszokottból.
Sohasem esett nehezemre szembeszállni családtagokkal, barátokkal, ha valakiről rossz véleményük volt. Mindig meg akartam ismerni az illetőt. Mondtam, majd én eldöntöm, hogy mi a benyomásom róla. És ez sokszor bevált, nagyon sokszor értékes barátságokat, kapcsolatokat nyertem ezáltal.
Megbélyegezni könnyű, kikeveredni belőle nehezebb.
Száz szónak is egy a vége, legyünk hálásak a mindennapokért és írjunk naplót, minden jó és rossz dologról, de legfőképp arról, hogy miért vagyunk hálásak.
Legutóbbi könyvemet A kínai rejtélyt innen szerezhetitek be, szakmai oldalamat itt tudjátok követni.
Az értékeléseket pedig A kínai rejtély értékelések.
Lukács Edina blogger riportját a könyvemről itt olvashatjátok.
Lukács Edina blogger riportját a könyvemről itt olvashatjátok.
Rádióriport a könyvem kapcsán. Bódizs Edith rádióriporter anyaga.
Újabb riport készült velem T. C. Lang szerző tollából, amit itt találtok.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése