Könyvbe zárt karácsonyok - Interjú Mészáros Nórával

Interjú Mészáros Nórával

Mi régi ismerősök vagyunk Nórával, hiszen a KREA Kortárs Művészeti Iskolában grafikus hallgató tanítványom, ugyanakkor ő már végzett építész is, hiszen a BME Építészmérnöki Karán diplomázott. Régóta kölcsönös a szimpátia, mert egy nagyon szorgalmas, figyelmes hallgatómról van szó. Külön öröm volt, amikor Nádasi Krisz író barátnőm felkért, hogy a Könyvbe zárt karácsonyok kötetről, amelybe számos kortárs író írt, a borító tervezőjével, azaz Nórával, én készítsem a riportot. Nem hiszek a véletlenekben, csak abban, hogy a kölcsönös szimpátiákból nagyon jó együttműködések tudnak születni.

A Costa Caféban találkoztunk és egy nagyon jó hangulatú beszélgetés keretében kérdezgettem őt:

KNN. Terveztél már korábban is könyvborítót?

MN. Iskolai feladatként igen. Kathi Zsolt grafikusművész, a KREA tanára félévi feladatában, egy évfordulóhoz kapcsolódóan kellett könyvet terveznünk és természetesen borítót is hozzá. Tavaly pedig részt vettem egy pályázaton, és ennek eredményeként talán jövőre az a megtiszteltetés ér, hogy a Móra Kiadóval is együtt dolgozhatok majd.

KNN. Hogy kezdődött a munka Krisszel?

MN. Kezdő írók írásait válogatta össze egy könyvbe „Könyvbe zárt karácsonyok címmel”, ez volt a kiindulási pont.

KNN. Hogy álltál neki a munkának, hogy kezdted el a borító tervezést, mi adta az első ötletet?

MN. Az jutott eszembe, hogyha az ember egymásra rakja a könyveket, akkor az lehet egy olyan kompozíció akár, mint egy karácsonyfa. Alulra helyeztem a könyv címét a piros dobozba és a fölé helyezett könyvek mind kisebbek és kisebbek és ezek jelképezik a karácsonyfát, a szerzők neveivel. A tetején világít a gyertya, ami felidézheti a karácsonyt.

KNN. Nagyon szép lett a kompozíció, gratulálok. A színválasztást, a tervezés, hogy volt?

MN. Én absztraktabb színvilágot szerettem volna, nem ennyire egyértelműen zöldnek a fenyőt, de aztán ebben egyeztünk meg Krisszel.

KNN. És illusztrációkat is terveztél a könyvbe, vagy csak a borítót készítetted el?

MN. Csak a borítóra kaptam felkérést. Habár az lenne az ideális eset, ha a grafikus a könyv borítójára és az illusztrációkra is kapna megrendelést, vagy legalább jobban tisztában lenne a belső világgal, hiszen akkor igazán egységében kezelhető lenne a könyv, de ez nem mindig van így az életben.

KNN. Szívesen indulnál egy ilyen irányba, hogy könyveket borítókat tervezzél? Vagyis mik az alkotói elképzeléseid?

MN. Igen, nagyon örülnék neki, de több ágon is szeretnék kibontakozni a tervezőgrafikában.

KNN. Rögtön lerajzolod, amit elképzelsz, mint sok más alkotó?

MN. Inkább a fejemben van sok terv álladóan, sokszor egy ideig várok velük, aztán egyszer csak nekilendülök és akkor egy időre beletemetkezem a munkába, a megvalósításba. Szóval ezek inkább ilyen periódusok nálam.

KNN. Hogyan kell elképzelnünk egy alkotói napodat?

MN. A munkahelyi és sulis elfoglaltságaimtól eltekintve, illetve azokat is belevéve, mindig az adott helyzetben bontakozik ki a dolog. Ha elkap az ötlet, éjjel-nappal csinálom.

KNN. Úgy tudom Nóri, hogy neked építész diplomád is van, a BME Építészmérnöki karán végeztél. Mi volt a diplomamunkád és onnan, hogy jöttél el a grafika irányába, azaz szakra a KREÁ-ba?

MN. A diplomamunkám az volt, hogy Dunaújvárosba terveztem egy több elemből álló építmény csoportot. A neve „VAS-MŰ” közösségi építmény együttes volt. Dunaújvárost az ötvenes években építették, egy szocreál építészeti stílusú belvárosról van szó, ami nagyon jól tervezett és jól élhető terekkel és közterekkel rendelkezett. Az általam tervezett csoport mintegy húsz építményből áll, a következő elemekkel: 1. Épületek, 2. Információs elemek (olyan pontok, amelyek segítenek eligazodni), 3. Utca bútorok (játszóterek, padok és felpezsdített, rendbe hozott növényzet), 4. Metaforikus elemek, szobrok. Mindennek az lenne a célja, hogy a rendszerváltást a gyár fennmaradása ellenére megsínylett város terei és mikroközösségei újra felpezsdüljenek. Az ottani Duna parton van egy csodálatos, Európában is egyedülálló, acélszobor park, melynek alkotásai is a Dunaferr (egykori Dunai Vasmű) üzemében készültek. Szerettem volna, ha ennek a dolognak a szellemisége is beszivárogna jobban a városba, ez se menjen feledésbe.

KNN. Még milyen szakmai elképzeléseid, kihívásaid vannak?

MN. Mivel Dunaújváros mostani helyzete nagyon nehéz, és a diplomatervem azért egy elég optimista (és nem biztos, hogy a mostani közegben realista) terv volt, arra gondoltam, hogy tervezek egy „ellen diplomamunkát”. Ennek az lenne a célja, hogy bemutassa azt a hipotézist, hogy ha megszűnne a gyár, a Dunaferr, akkor mi lenne a várossal, hogyan pusztulna le/el az „élet”, hogy sivárosodna el minden a környezetben és a helyi társadalmi közegben. És így hangsúlyozná a most még létező értékeket. Ezt szeretném valamikor megcsinálni mostanában.

KNN. Mi a legnagyobb álmod?

MN. Az egyik az, hogy Dunaújvárosban a Kortárs Művészeti Intézetben kiállítsák a várossal kapcsolatos munkáimat; a diplomatervemet, ezt az ellentervet és a KREA-ban készített városarculat terveimet.

KNN. Építészetből indultál el és a grafika irányába mentél. Hogy tudod ezt a két nem is olyan távoli szakmát összhangba hozni egymással, hiszen tudjuk, hogy a legnagyobb építészek is mind kitűnő rajzosok voltak, mint Lechner Ödön, vagy Kós Károly, vagy éppen Kozma Lajos, akikről tanultunk?

MN. Most, hogy már két-és fél éve a KREA-ba járok, jobban össze tudom hasonlítani a két szakmát. Egyik sem több vagy kevesebb a másiknál, bizonyos szempontból nagyon sok közös pont van, hiszen alapvetően mindkettő vizuális dolog, de vannak azért különbségek is. Bizonyos szempontból az építészetet összetettebb dolognak látom, néha ez a sokrétegűség hiányzik kicsit. Ugyanakkor megint csak bizonyos szempontból a grafikában tetszik az a szabadság, amit nehéz pontosan megfogalmazni, miben is áll az építészethez képest, de főleg a suli elején nagyon-nagyon felszabadító alkotói érzés volt.

KNN. Mi az, ami a napi munkában inspirál?

MN. A szűk családom és a legközelebbi barátaim, ami velük és rajtuk keresztül velem történik, amiket tapasztalok az életben.

KNN. És végül az utolsó kérdés. Mi a legnagyobb álmod az életben?

MN. Azon túl, hogy mindig meg tudjam találni a boldogságot abban a helyzetben, amiben vagyok, az egyik nagy álmom az, hogy vadon élő kardszárnyú delfinekkel ússzak. Ehhez szívesen megkeresnék egy ilyen módszerrel dolgozó új-zélandi kutatónőt, Dr. Ingrid Vissert, nagyon szívesen működnék együtt vele mondjuk egy nyáron át, akár grafikusként is.

KNN. Köszönöm szépen az interjút és ehhez a sok tervedhez rengeteg sikert kívánok neked!

Kocsis Nagy Noémi

Az alkotó oldalát itt találjátok:

www.behance.net/norameszaros