Gerda Green könyvbemutató és felolvasás a Palomában


Gerda Green vidám társaságban felolvassa Fény és förtelem krimijének egy-két fejezetét. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők. A könyv a Publio kiadónál jelent meg 2014-ben, e-könyv formájában is. Borítók és rajzok Bölecz Lilla grafikusművész. 
Kedvcsináló könyvajánló: 
Fény és förtelem
A Fény és förtelem Gerda Green krimiíró első regénye. Olga és Herold a fiatal nyomozópáros, akik kis és nagyvárosi ügyek iránt egyaránt érdeklődnek. Ismeretségi körük kiterjedt és szeretnek elmerülni a bűnüldözés világában, amiben nagymértékben segíti őket Olga álomvilága és intuitív személyiségjegyei, Herold racionális gondolkodásmódja és csipkelődő, olykor gúnyos humora és az a sok-sok barát, akikre munkájuk során szert tesznek. Többek között Jánossy Alfréd hadnagy, aki kezdetben kétkedve, majd örömmel fogadja munkájukat. Első nagyobb közös ügyük, amit az olvasó elé tárunk, a CÉG-ben folytatott nyomozásuk, amellyel fényt derítenek a vállalatot üzemeltető bűnbandára és az ott dolgozó, olykor önhibájukon kívül az események közepébe sodródott személyek sorsára. Egyúttal bepillantást nyerünk a nagyvárosi partyk csillogó világába és a sokak által utált munkatárs Lajos Egon magányos életébe is.
A Fény és förtelem a minden emberben megbúvó kettős személyiséget tükrözi, melynek lényege, hogy senki sem születésétől kezdve jó, vagy velejéig romlott, hanem az olykor kedvesnek látszó személyek is lehetnek elvetemültek, ahogy az ellenszenvesek is végül szimpatikusak. A kötetet Bölecz Lilla fiatal és tehetséges grafikusművész nagyszerű illusztrációi és borítója díszítik, akinek 2010-ben nyílt először kiállítása. Azóta számos megbízást készített, ügynökségnek dolgozik és riportok is készültek vele.

A könyv e-könyvként is megvásárolható a neten!
Helyszín:


Térkép elrejtése
Paloma
Kossuth Lajos utca 14-16. félemelet, Budapest, Hungary, 1053
Rendezvényhelyszín

(20) 961 9160

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések