Papadopolou Nagy Ildikó Niké kiállításmegnyitó szöveg.

Papadoplou Nagy Ildikó Niki: Szomszédok, 2004.

Copyright © 2011. artificium-artis.blogspot.com

A szöveg semmilyen részlete nem használható fel a szerző engedélye nélkül!

2011. december 2-án, nagy sikerrel nyílt meg Papadopolou Nagy Ildikó Niki kiállítása, a Madách Színház Tolnay termében, ahova összegyűltek a rég nem látott barátok, rokonok és bejöttek a színházi előadásra érkezett közönség tagjai is. A tárlatot a galéria vezetője Széll Virág vezette fel, aki bemutatta a művészt és a művészettörténészt Kocsis Nagy Noémit. Általában 18:00-19:00 óráig és/vagy az előadások szüneteiben látogatható a gyűjtemény, 2012. január 3-ig. Aki nem tudott részt venni az igen jó hangulatú megnyitón, az az elhangzott szöveget lejjebb olvashatja. Hosszabb tanulmányt a grafikusművészről korábban olvashattok itt a blogon!

A magyar és görög festőművész szülők (Papadopoulos Ándonisz és Nagy Anna) lánya 1970. december 25-én született Kolozsváron. A keleti asztrológia szerint azok, akik 25-én születtek, szerencsés emberek. Legyen ez így ezután is, kísérje őt a szerencse a továbbiakban is mindig! Mert ahogy a sikeres emberek mondják, a lehetőség az utcán hever, csak le kell hajolni érte.

1978-ban már gyermekrajzversenyt nyert Kolozsváron, méghozzá az országosat, ezért életét a rajzolás töltötte be. Tulajdonképpen én, nem is mint néma, hanem nagyon is beszédes tanú, követhettem ezt egész életemben, szemeim előtt zajlott ez a művészi kibontakozás. Ildikó Niké, vagy Niki, ahogy Görögországban ejtik a nevét, emlékezetem szerint mindig, mindenhol rajzolt. Például festőművész nagyapánk, Abodi Nagy Béla otthonában, melyet a család lelke és motorja, nagymamánk, Éva töltött be varázslattal, aki maga is festőnek tanult és készült Szőnyi Istvánnál Budapesten, de álmait feladta a családjáért. Nagymamánk viszont igen megértő volt gyermekei és unokái kibontakozásában és mindenben támogatott, biztatott minket. A fahéjillatú karácsonyokra készülődve, ami éppen most is aktuális, miközben diós linzerek, non plus ultrák és egyéb nyalánkságok sültek a lerben, addig mi, unokák nagy papírokra rajzoltunk a kisszobában. Ildi már akkor kiemelkedően vicces és humoros alakjaival örvendeztetett meg minket. Zavartalanul húzta a vonalakat felszabadult rajzi stílusával.

Mindig volt benne egy kis felnőttes komolyság, de vicces játékosság is, ahogy nyelvét kidugta, miközben az alkotásra koncentrált. Azt hiszem, hogy élvezte ezt a munkát nagyon. Bárhol képes volt rajzolni, otthon az íróasztalánál és szülei mellett a műteremben, a suliban, a padon egy füzetbe firkálgatva, vagy ahol éppen kedve volt hozzá. Már az óvónője is azt mondta, hogy vizsgáltassák meg, mert túl sokat rajzol és biztos nem normális. Van az úgynevezett másságnak egy ilyenfajta elítélése, aki más, vagy különösen lát, vagy túl sokat rajzol az gyanús...

Az 1988-as görögországi kitelepedéssel egy új fejezet kezdődött az életében: új emberek, más szokások, rég nem látott, fura rokonok, új táj, új szagok és ízek kerültek napirendre. Ott végezte el tanulmányait, az athéni Petra magánfőiskolán, akadémián, alkalmazott grafika szakon. Számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt, sok helyen dolgozott. Munkássága két fontos csoportra osztható. Vannak konkrétan művészi grafikái és alkalmazott grafikai munkái, amiket nagy szomorúságomra nem állított itt ki, de ennek a tárlatnak végül is nem ez a célja.  

Tehát gyermekkorom óta van szerencsém nyomon követni ezt a sajátságosan színes és varázslatos világot, amelyet  Ildikó Niki megteremt a rajzaiban, s amit, mint egy láthatatlan köpenyt maga köré varázsol. Ezek középpontjában mindig az ember áll, az érthető és érthetetlen emberi cselekedetek, furcsa szituációk. Ahogy a blogomon, a róla szóló cikkben már írtam: „manók, tündérek, trollok, törpék, anyókák, varázslók, gigerlik, matrónák, karcsú szépségek, vaskos madonnák, az életbe belefáradt és kiégett üzletemberek, alkoholmámorban úszó, lecsúszott figurák, krumplifőzelékszagú cselédek, megkopaszodott matrózok, egzaltáltan visítozó hisztérikák, nagy orrú bölcsek, szerepeiket gyakorló színészek, irigységtől elsárgult arcú szomszédok, besúgók, pénzes özvegyek, önimádó zsúrfiúk, szende szépségek, szerelők, sofőrök, meghasonlott, vagy éppenséggel önmagukkal elégedett művészek, aggódó anyák és engedetlen gyermekeik. A lényeg a jellemrajz, a szó szoros értelmében, és a sarkítás, karikírozás, a vonásokba bevésődő tulajdonságok és életstílus felnagyítása és rögzítése művészi módon”.

Amikor Ildikó Niki Görögországban folytatta a rajzolást, maga mögött hagyta a vadregényes erdélyi tájat, a pisztrángos patakokat és a gyantaillatú erdőket, a Nagyszülők meleg otthonát, a régi barátokat. Szembetalálta magát egy pezsgő-nyüzsgő nagyváros, Athén minden szépségével és csúfságával, az Akropolisz történelmi jelentőségű romjaival és az Archeológiai Múzeumban Agamamemnón aranymaszkjával és Igiszó síremlékével, a Pán fejét csapkodó Aphroditéval, a csodálatos türkizkék Égei-tengerrel, amihez fogható szépséget keveset látni. De ugyanakkor észrevette a város piszkát is, koldusokat és szerencselovagokat ugyanúgy, mint munkába siető embereket. Rajzaiban sűrítette mindezt, miközben színei úgy felfokozódtak a mediterrán napsütéstől, hogy elkerülhetetlenül kialakult egy káprázatos kolorit.

Görögországban készült munkái két csoportra oszthatók, a kilencvenes évek munkáira és a 2000 után készültekre. Az 1999-ben készült Társaság című képen, az Alice csodaországban című mese őrült szereplőihez hasonlóan mindenféle fura lénnyel találkozunk: a piros sapkás Csúnyinkával és a zöld arcú, cvikkeres úrral, az ugráló bohóccal és levegőben repülő furcsa tárgyakkal. Mindig féltem ettől a mesétől: a szimpatikus, vidám illusztrációk és leírások mögül a szereplők teljes habarodottsága tükröződik.

Felhozhatnám példaként a Holdak című képét, ahol a megszemélyesített arcú bolygók előtt álmodozó arcú lány ül és olyan finomak, könnyedek, líraiak a színátmenetek, a lila, kék, sárga és narancs, hogy nem is értjük, hogy pontosan milyen módon, csak azt látjuk, hogy az egész kép harmonikus. Ildikó Niki művészi (nem alkalmazott grafikai) munkáiban használ tustollat is, akvarellt is, ceruzát is, temperát is, a legnagyobb fegyvere a bravúros rajztudás, ami rendszert és egyensúlyt teremt a munkákon.

Kelet című képe a boldog szerelmesek testi-lelki harmóniáját, egy irányba tartását, az önmaguk személyiségének a másik emberben való megtalálását fedezhetjük fel.

2000 után nagyon meglendült a művész kreativitása, akkor születtek olyan munkák, mint például a lobogó hajú hippi Próféták. A színes köpenyes alakok, mint engedetlen angyalok, lepottyannak az égből. 2003-ban festette a különlegesen dekoratív, színes ruhás Lány című képét, amely az elvándorlás szimbóluma is lehet. Ugyanebben az évben készült a látszólag jóságos, de mégis nyomasztóan impozáns Léggömbember, ami csodálatos vöröses színharmóniáktól teljes. Említhetném még a kubista, -de Stijl-es Szomszédokat, sárga-kék színekben vagy a Bolygók változatait.

Hogy Ildikó Niki életbeli, művészi utazásaiból mi fog Budapesten kialakulni az alkotói energiáit ismerve, még nem tudjuk. Mindenesetre élete fő művei között meg kell említenünk fiát, Jászon Kálmánt is és a szerelmet, amit itt talált meg. Nem is szaporítanám tovább a szót. Budapesti grafikai kiteljesedéséhez sok sikert kívánunk! Köszönöm figyelmüket és jó szórakozást!

                                                                                         Kocsis Nagy Noémi
Ez 393 embernek tetszik itt a blogon!
Köszönjük!