Nyár

Nyár 

A nyárban minden jó. A meleg, az főleg, még ha hőgutát kapok, akkor is jó. A csobbanás a strand hideg vizében. A vihar nagy villámokkal, csattanásokkal és bokáig érő vízzel az utcán. Hogy nagyjából szabadnak érzem magam. Gyerekként tapasztaltam meg a szabadság érzését és folyton ezt keresem. A dinnyeevés, ha hidegen kiveszem a hűtőből és felszeletelem. Annyi dinnye még nem termett, amennyi nálunk el ne fogyott volna.

Ezt a szabadságot érzem, mikor a libegővel fellibegünk a János-hegyre és a város felett lóbálhatjuk a lábunkat a lányommal. Kitapintható a csend, semmi zaj, semmi ordítás. Az ember önmaga legnagyobb ellensége a zajongással, a folytonos veszekedéssel, majrézással, motor búgatással, éjszakai gajdolással, környezetszennyezéssel. Mert minek?

Lehet csendben is lenni, suhanni, libegni a János-hegyre, beszívni a friss levegőt, majd felkapaszkodni a kilátóba. Beülni a hűvös ülőfülkékbe és elmerengeni azon, hogy hányan jártak itt az Erzsébet kilátóban az elmúlt száztizenhárom évben? Schulek Frigyes tervezte ezt is neoromán stílusban, aki a Halász bástyát is, neogótikusban. Lenyűgöző a látvány, ahogy Budapest a lábaink előtt elterül. Belekap a szél a hajunkba és ez valami hihetetlen boldogsággal tölt el. Felülről szemléled a várost, minden kicsinek és távolinak tűnik, annyira utánozhatatlan, semmihez sem hasonlítható.

Visszafele libegőzés után a légkondicionált buszra felülni igazi élvezet. Ugyanúgy szeretek a biciklimre is felpattanni és eltekerni a csendbe. Keresem azokat a helyeket, ahol csak a természet hangjaival találkozom, olyan jó beülni egy madárcsicsergős fa alá. Ülni és csak nézni, ahogy szellő finoman megrezegteti a vén diófa lombjait és te azon töröd a fejed, hogy a még zöld diót miként szedhetnéd le ősszel, ha majd megérik. A diófákat az emberek az unokáiknak ültetik. Mikor a vasút nyomtávját kiépítették a Balaton felé, kettévágták a Kelenvölgyet és a vonat sokáig zajosan robogott végig a területen. Most már hanggátló fal védi a lakókat a zajtól és sokkal nyugodtabb minden. Ötpercenként elsuhan egy villamosított gyorsvonat. Hol van már az az ember, aki a vén diófát az unokájának ideültette?

Múltkor, ahogy békésen szemlélődtem a padon, amin ültem, odajött hozzám egy labrador. A gazdák általában rászólnak az ebeikre, de ez a lány hagyta, hogy megsimogassam a kutyáját. Olyan édes hangokat adott ki a kutyi, már már hízelgésnek hatott az élvezkedése, egy kis vakarásért cserébe. Majd rövid időn belül hanyatt dobta magát, mint a mi kutyánk, hogy a hasát is megsimogassam és hagyta a mellső mancsát megfogni. Hihetetlen, hogy két perc ismeretség után ilyen bizalmat szavaz nekem egy négylábú. Én is így vagyok az emberekkel, csak az utóbbi időkben kapcsoltak be a bizalmatlansági radarjaim, hiszen oly sokszor csalódtam, jónak vélt emberekről derültek ki bizonyos dolgok. A bizalommal való visszaélés valami hihetetlenül aljas dolog, de mindenkinek a saját lelkiismerete kell legyen a mérce.

Belecsobbanni a hűvös vízbe a strandon a legjobb nyáron, nem szeretek olyankor beszélgetni, csak tempózni előre mellen, visszafele háton és nézni a nagy jegenyéket és nyárfákat, amint körülölelik a vízilabdás, kék vizű medencét. Az úszás magányos tevékenység, csak te vagy és a víz. A legjobbak a nyílt vizek, tengerek, tavak, de azért a medence is jó.

Lementem strandolni és vittem magammal a kedvenc regényemet és a frissen sült spenótos rétesemet. Egy apuka a kisfiával pancsolt, de már szemezni próbált velem, amikor odafele sétáltam a medencéhez. Semmilyen szinten nem jött be, de ezt ő nem tudhatta. Végül is kedves volt, a gyerekét tanította úszni nagy fröcsköléssel, majd a medence másik végéből odatelepedtek, ahol én voltam. Ott ugráltak, hangoskodtak, bámészkodtak, én meg csak róttam a köröket hol a medencében, hol a sorokat a regényfolyamomban. Letettem a könyvet. Majd kicsit elaludtam félig a napon, félig a borókafenyő árnyékában, annyira jó volt a boróka illatot beszívni. Mikor ájult csendemben tompultak a zajok, mire az emberi hangokat távolról hallottam és már-már belemerültem a finom álomba, egy pillanatra kinyitottam a szemem. És láttam, hogy apuka körbejárja a medencét a gyerekkel és ott áll mellettem és engem bámul. Legyünk jóindulatúak és tegyük fel, hogy csak anyukát keresett a fiának, de lehet, hogy nem. Van már itthon gyermekem, nem állíthatok csak be úgy egy újjal. Az apukát meg hova teszem? Lehet, hogy anyuka meg utánajön és lesz nemulass.

Aztán hazajöttem és mikor kimostam a fürdőruhámat megint elraktam három üveg kovászos uborkát. A barátnőm imádja, mikor itt ebédeltek a férjével azt mondta, hogy "isteni". Meg azt is, hogy piacon már a levet is külön árulják, amit én itthon csak a hűtőből kikapva kortyolgatok. Ha ezt tudtam volna, hogy az itthoni probiotikumaim ennyire értékesek. Majd akkor én is árulom, mint a Whiskeys a kerámiáit. Az író, aki uborkalét árul a piacon. Vicces lenne. Bevághatnám a diplomáimat a sutba, az Anyám legnagyobb bánatára.

Tovább folytattam a békés természetjárásomat, már amennyire békés az, hogy a János hegyen is beleütközhetsz méltatlankodó emberekbe, akik nyafognak minden miatt, főleg, hogy fel kellett mászni a kilátóba. Aztán hangosan tetszésnyilvánító kutyákba, a fiaiknak anyát kereső férfiakba és egyéb jelenségekbe. Tegnap ültünk a kedvenc Duna-kanyari éttermünkben és hangosan vitatkoztunk politikán, meg közéleti dolgokon, mert a mi családunk ilyen. A mellettünk ülő asztalnál egy család után egy pár következett és vagy mi ettünk lassan, vagy ők túl gyorsan, de mi még mindig a főételünket ettük, mire a nő bepakolta a hagymás rostélyost. Ha magadnak főzöl mindennap lecsökkennek az adagok és hihetetlenül soknak tűnik az a kajamennyiség, amit egy étteremben kihoznak.

Rosszul is lettem tőle, túl sok volt. A nő olyan leplezetlenül bámult minket, hogy nem tudtam miért fordul folyton felénk, de egy idő után odapillantottam. A férfi már rég felfalta, amit kért, ő még mindig a sültjével küzdött.

Megállás nélkül csavargatta a hajtincseit, miközben a férfira rebegtette a szempilláit, ez a tetszeni vágyás egyértelmű jele a nőknél. Annyi, de annyi pszichológia könyvön átrágtam magam, hogy olvasni tudok a jelekből. Igazából nem tudtam eldönteni, hogy előtte vannak, vagy utána? Ez utóbbira tippeltem, a férfi fásultságát tekintve, semmi becézés, semmi udvarlás, már már távolságtartó a testi kontaktus és mozdulatok hiánya jellemezték őket. A férfi gyorsan túlvolt az evésen, a nő csak húzta az időt a hatalmas mennyiségű étellel. Mire elfogyott mi csak a kávénál tartottunk, de ők fizettek gyorsan. A férfi egyik irányba indult a Duna-felé, a nő az út felé. Nem volt érzelmes búcsúzkodás, legalábbis a nő nem távozott magabiztosan és elégedetten, mert semmi udvariasság nem volt a férfi részéről, hogy az autójáig kísérje. Azt elfelejtettem mondani, hogy együtt jöttek, de külön távoztak. Csak mertem remélni, hogy a férfi vagy gyalog távozott, vagy biciklin, az a motoros kis jacht, ami a stégnél horgonyzott nem lehetett az övé. Különben is sportos, futó cuccban volt. Elképzeltem, hogy hazafutott benne és mondta a nejének:

- Drágám úgy kifáradtam e Duna-parti futásban, ledőlök egy kicsit.

- Oké, nem ebédelsz?

- Nem drágám, úgy elfáradtam ebben a nagy melegben, majd később.

Majd a futó ruhában felment az emeletre lezuhanyozni és lemosni a hagymás rostélyos illatot, ami az étteremben ráragadt.

Közben mi is hazajöttünk a rakpart nem volt annyira túlzsúfolt, a pride még csak akkor ért oda a Szabadság-hídhoz, mikor elautóztunk alatta. Beugrottunk a könyvesboltba egy pár megrendelt könyvért, nagyon jól esett a légkondicionálás, de utána megcsapott a fullasztó meleg az épületből kilépve. Már-már rosszul voltam tőle. Aztán rájöttem, hogy mégiscsak jó, hogy nyár van, nem kell annyi ruhát hordani és ihatok citromos -limeos limonádét. Amit magamnak csinálok. Benyakaltam vagy három pohárral.

Csupa citrom, uborka, lime és jégkocka, amiből elég sok is elfogy, mire úgy érzed rendben vagy. Az egész Duna-parti kalandból a leginkább az maradt meg, hogy milyen magas a vízállás és szeretem a folyó illatát. Én nem azt néztem, hogy hogyan úszik el a dinnyehéj hanem, hogy a vízbe szakadt fákat hogyan sodorja a szürkés, sárgás árnyalatú duzzadás egészen a Fekete-tengerig.

Legutóbbi könyvemet A kínai rejtélyt innen rendelheted meg:

https://publioboox.com/termek/a-kinai-rejtely

Az olvasói vélemények: https://moly.hu/konyvek/gerda-green-a-kinai-rejtely

További írásaimért regisztrálj: https://nuuvella.hu/, kocsis_nagy_noemi?i=46538d3583