Törley mauzóleum kaland-túra

 

• Harmincnégy éve élek Budapesten, azóta megéltem egyet, s mást. Bárki lehet a múzsám, akit érdekesnek találok. Számomra a téma az utcán hever, legyen az járda, bolt, műsor, könyv. A kulturális érdeklődő örökös kíváncsiságával jegyzem le a történeteimet. 

• 

  Törley pezsgőreklám 1909-ből, amit Törley József halála után két évvel tervezett a kiváló magyar plakátművész, akinek munkásságát 17 évig tanítottam, és akinek most szabadtéri kiállítása nyílt a Várkert Bazárban: Faragó Géza. Törley hamar felismerte a jó reklám fontosságát is. Az 1890-es évek elejére a Törley pezsgő a felső tízezer közkedvelt italává, az ünnepi asztalok elmaradhatatlan kellékévé vált. 1885-ben elnyerte a budapesti Országos Általános Kiállítás aranyérmét, majd 1893-ban az Országos Iparegyesület aranyérmét is. Az 1896. évi millenniumi kiállítás egyik nevezetes látnivalója volt a Törley-pavilon. 1898-1899-ben a Monarchia legnagyobb pezsgőgyáraként már 1 millió palack pezsgőt állított elő. - részlet  a saját blogomról egy korábbi bejegyzésből. 
  
  

A nagy tavaszi megújulás jegyében virágokat is ültetek a balkon ládába és sorra rendezgetem el, amiket az otthonunkban kell.  Most nem ugyanaz a helyzet, mint tavaly, amikor olyan nagy tavaszi vakáció szerűnek éltük meg a karantént a bevásárlásokkal és korlátozásokkal együtt. Utólag visszanézve nagyon boldogok voltunk, kenyereket és kakaós, pizzás csigákat készítettünk, rajzoltunk, olvastunk és pihentünk. 

Most a kétheti bezárás van. Sokan elítélték a nagy tumultust, de igazából egyszer vásároltunk be egy nagyobb adagot. Nem álltunk sorba semmiért, sem IKEA-ban, sem OBI-ban. Akinek kertes háza van, annak öröm és komoly munka a felújítás. 

A Törley mauzóleum részlete, ahogy mentem odafelé. 

Majdnem egy hónapig harcoltam az egyik nagy szolgáltatóval a T-mobillal. Korábban mindig elutaltam a telefonszámlámat, amit tudomásul vettek. Most is így történt, de ezenfelül le is vonták, magyarul duplán fizettem ki ugyanezt a számlát. Kétszer reklamáltam személyesen az ügyfélszolgálaton, háromszor a neten, háromszor emailben mire nagy nehezen visszautalták a számla egy részét. 

A villamosművek is nagy kedvesen írt, hogy kéthavonta küldenek összevont számlát így minden előzetes értesítés nélkül a megszokott számla dupláját küldték. 

Utána írt a házkezelőség, valami kamu hibára hivatkozva, hogy megemelik a közös költséget. Szóval karantén, kényszerszabadság, s ha az ember nem dolgozna, akkor azt hinné, hogy ki akarják lopni a szemét. 

Régen nagyon sokat sportoltam és szeretném visszaszerezni a fittségemet. Futni egyáltalán nem szeretek, de gyalogolni annál inkább. Meggyőződésem, hogy egy nagy gyaloglás, séta felér egy komoly futással, főleg, ha az ember sokat gyalogol. Igaz, hogy a futáshoz nem kell, de én gyalogláshoz viselek maszkot, habár igyekszem az embereket elkerülni. 

A Törley család sírboltja. 

Múltkor két alkalommal is nagyon-nagyot sétáltam a kertvárosban, csend, nyugalom, s közben hálát adok a Jóistennek, hogy nem vagyok beteg. Átestem én is a betegségen, szerencsésen felépültem, de nagyon sajnálom azokat, akik most betegedtek meg koronavírusban, esetleg még kórházba is kerültek. 

Tegnap kényszer, vagy normál szabadságon lévén, mindegy, hogy milyen szemszögből nézzük, elindultam a szokásos sétámra. Most nem a Laposfölde útvonalat vettem célba, hanem megkerestem Törley József, a budafoki pezsgőgyár alapítójának a síremlékét, ami lenyűgőző és megrendítő volt. 

A Törley család sírboltja szemből.

Mikor elindultam nagyon hideg volt, talán hidegebb, mint egy februári, decemberi napon, mert a március tud meglepetéseket okozni. Édesanyám, aki e hónapban született mondta is, hogy a tavasz első hónapja szeszélyes, volt már nagy havazás egy pár éve március 15-én, ha emlékeztek. 

Sapkát nem vettem fel, habár lehet, hogy kellett volna, elég hideg szél fújt, az ég kékes-szürke színben játszott, mintha egy vastag téli paplant húzott volna magára a természet. Nyomasztó idő volt, de olyan, ami alkotásra sarkall. Ilyen színekkel és még viszonylag kopár fákkal, ahol azért már nyiladoznak a bimbók azért ott van az új élet reménysége, még úgy is, hogy tombol a világjárvány. 

A Törley kripta Budafokon található, ami viszonylag könnyen megközelíthető, habár én egy nehéz módját választottam annak, hogy odataláljak. Megnéztem az útvonal tervezővel és a Savoyai Jenő térhez képest 1,5 kilométert mutatott és úgy voltam vele, hogy azt pikk-pakk lesétálom.

Véletlenül egy megállóval tovább mentem és mire észbekaptam és leszálltam hirtelen nem tudtam hol vagyok, de mivel jól tájékozódom elindultam. Megnéztem az útvonal tervezőt és a navigátor is ott dumált nekem. - Itt forduljon balra - mondta, de annyira idegesített, hogy mondtam neki: - Ó hallgass már el! - és kinyomtam. 

Egy futót megkérdeztem, hogy ezt és ezt az utcát hol találom, de nem volt hajlandó segíteni, mondjuk nem volt rajta maszk, lehet, hogy tartott a fertőzéstől, de az is lehet, hogy tényleg nem tudta. Utána két nőt kérdeztem meg, de ők azt mondták, hogy  csak itt dolgoznak és kimentek az épület mögé dohányozni. 

Nem lettem okosabb, így csak a saját ösztönömre és az útvonaltervezőmre hagyatkozhattam. Nagyon kacskaringós úton haladtam régi házak között, hol balra, hol jobbra kellett kanyarogni, s akiknek autójuk van ez semmiség, de egy 30 fokos lejtőn ez igazi izompróbáló feladat volt fölfele. Volt egy adott pont, amikor azt hittem kiköpöm a tüdőmet, de erről majd később. Először egy szűk utcán haladtam felfelé, ahol járda nem volt, csak út az autóknak és a furcsa az volt, hogy erődítmény-szerűek voltak a házak, az út felől zártak, az udvaruk sziklás, vagyis köves-sziklás talajra épültek. 

Az út lefelé már könnyebb volt. 

Felfele haladva megtaláltam az első utca kanyarját, amin haladva tovább kellett kanyarodni. Az utca vége azonban épített garázsokba torkollott és úgy gondoltam ott véget is ér. Az útvonal tervező azonban továbbírányított és gondoltam át kell másznom valami lezárt telkeken, de hála Istennek voltak még idők, amikor az utakat nem csak autósokra és a kényelemre tervezték, hanem voltak szűk lépcsős átjárók is. Találtam is egy szűk, kacskaringós lépcsőt ami, ha az út harminc fokos lejtőn vezetett fel, akkor ez úgy 40-50 fokos volt, s ez volt az a pillanat, hogy azt hittem, hogy kiköpöm a tüdőm közben. Ha ez nem ér fel egy futással, akkor semmi. 

Megnyugtatott a tudat, hogy lefelé könnyebb lesz. 

A titokzatos kastélyház lefelé. 

Továbbandukoltam a kékes-szürkés fényekben és a lépcső tetejére felérve már jobban voltam. Később rájöttem, hogy a légszomjra az is rájátszott, hogy maszkban voltam. 

Az út, amin továbbhaladtam csak egy csatlakozás volt a valódi célom felé, de nem adtam fel. Itt derűsebb volt a "táj"  azaz szebbek a házak, a kertek és érdekes módon melegebb is volt, mint lent a völgyben. Az a huzatos szél nem fújt egyáltalán és az egyik kertben építkeztek is. A munkások pont olyan tájszólásban beszélgettek, mint Győzike, amiből egyből rájöttem, hogy Nógrád megyeiek lehetnek, ráadásul azt vitatták meg, hogy valamelyik ismerősük tik-tok videókkal már milliókat keresett. Jó neki, gondoltam magamban. Nem kell valakinek budapesti celebnek lenni, hogy bekerüljön a bulvárba. 

Amikor még csak közelítettem a mauzóleum felé. Hát nem romantikus? 

Mikor ezt az utat is leróttam belefutottam a másikba, ami az úti célomhoz vezetett. Gyalogosátkelő nem volt, így ott gyalogoltam, ahol az autók szembejöttek. De megtaláltam. Az utca közepén ott magasodott a Törley pezsgő atyjának és családjának a kriptája, ami 1909-ben épült neobizánci-szecessziós stílusban. Messziről egy keleties hatású templomnak hatott, kövei sötétek és kissé félelmetesek voltak a kora tavaszi, eső előtti, borús eges félhomályban.

A kastélyház alulnézetből. 

Szerencsére egyből láttam, hogy szecessziós stílusban épült és ennek utánaolvasva nem is tévedtem. Budafok egyik legszebb és legnevezetesebb műemlékéről van szó. Az épületet, mauzóleumot Ray Rezső Vilmos tervezte, olaszországi építőmesterek építették, a szobrászati-faragási díszek Damkó József kezemunkáját dícsérik, míg az üvegmozaikok, amiket sajnos nem volt alkalmam megtekinteni Róth Miksa műhelyhez kapcsolják. Az épületről azt írják, hogy sajátságos módon ötvözi az ortodox templomépítészet és a szecesszió hagyományait és hogy kétszintes, ezt sajnos nem volt alkalmam megtekinteni. Egy altemplomból és egy felső kápolnából áll az épület.

A wikipedia azt írja róla, hogy belül rendkívül elhanyagolt állapotában található, kifosztották, évek óta nem lehet látogatni. 

Csantavéry Törley József 1858-ban született Szabadkán és Oostendében halt meg, Belgiumban 1907. július 28-án, a Budafoki pezsgőgyártás megalapítója. 

Tanulmányait Gratzban végezte és itt ismerkedett meg Teophil Roedererrel, akinek német-francia nyelvű levelezője volt. A pezsgőgyártás mesterségét Reimsben sajátította el és a Delbeck et Cie. cégnél folytatta a továbbképzését. 

1880-ban jutott el Budafokra Promontorra egy beszerző útja során, ahol présházat és házhelyet vásárolt. Tekintve, hogy a budafoki dombság dél-nyugati fekvésű kiváló lehetett szőlőtermesztésre és Törley József alkalmasnak találta pezsgőgyártásra. 1882-ben augusztus elsején kezdte meg a működést a Péter Pál utca 578-ban. 

A kor technológiája szerinti legmodernebb módszerekkel dolgozott, francia szakemberekkel, segítségére volt ebben barátja Louis Francois. Később az Anna utcába költöztek át, ahol Törley egy 20.000 nm-es pincét létesített és a gyárat a legmodernebb gépekkel szerelték fel. Tegnap majdnem abba az irányba indultam el keresve a mauzóleumot. A Törley pezsgőmanufaktúra egyébként mind a mai napig is ott van. Törley József elsőként vezette be a fagyasztásos seprőtelenítést, ami ugyan nem tudom mit jelent, mert nem vagyok borász, de utána fogok járni. A legjobb minőségű borokat vásárolta fel pezsgő alapanyagnak, például Etyek és környékéről, ami szerencsére újból virágzó borvidék. 1905-ben már közel egymillió palackot állítottak elő és nagy hangsúlyt fektettek a magyar piacon kívül a külföldi, majd a tengerentúli piacokon való értékesítésre. 

Korábban, amikor művészettörténészként plakáttörténetet is tanítottam saját magam által írt tananyagokból, akkor nagyon szerettem a Törley plakátokat diákjaimnak levetíteni megmutatni. 

Visszatérve a Törley mauzóleumhoz, amely eredeti úticélom volt szerencsésen odaértem, lefotóztam kívülről, olyan merész nem voltam, hogy be is másszak. 

Valahol szégyen, hogy Magyarország pezsgőgyártásának megalapítója mauzóleuma ilyen állapotban van, de talán egyszer majd ezt is felújítják. 

Visszaindultam kalandos útamról miután leróttam kegyeletemet a nagy ember emléke előtt. A kerítésen, a kapun csak egy elszáradt koszorút láttam, azt is régen tehették oda. 

Kezdett nagyon hűvőssé válni az idő és én nagyon igyekeztem. Visszafelé könnyebb volt az út, elhaladtam az építkezés mellett ugyanúgy a melósok dumáltak. Nem volt kedvem ottmaradni hallgatózni, fel voltam töltődve lelkileg. Lefele jövet elég nagy volt a kilátás Dél-Budára, de mivel az idő nem volt szép, nem nagyon volt értelme bámészkodni. 

Ilyen titokzatos elhanyagolt házak mellett is eljöttem. 

Ugyanazon a szűk lépcsőn jöttem lefelé, és egy XIX. századi kis kastélyszerű épület mellett jöttem el, ami félelmetesen gyönyörű volt. Szó szerint félelmetes is volt, meg gyönyörű is volt. Le is fotóztam. 

Visszafele még nyomasztóbb volt a szürkés-kékes hangulat, félhomálynak nem volt nevezhető, mert fényes nappal volt, amikor lefelé jöttem, de borzongató mindenképpen. 

Megkönnyebbülés volt a megállóba beérkező teljesen üres villamosra felszállni és lüktető combokkal elindulni hazafelé. 

Remélem élveztétek a kalandomat, legközelebb máshonnan jelentkezem. 

Szakmai oldalamat itt tudod követni a facebookon. 

Kocsis Nagy Noémi szakmai oldal

Legutóbbi könyvemet A kínai rejtélyt itt találjátok. 
Az értékeléseket pedig itt: A kínai rejtély értékelések 

Booktime blog és Lukács Edina jóvoltából:Interjú Gerda Greennel a magyar irodalom kiemelkedő krimi írójával

Könyveimet itt találod 

https://publioboox.com/szerzo/gerda-green