A lányom és a testvériség

Harmincnégy éve élek Budapesten, azóta megéltem egyet, s mást. Bárki lehet a múzsám, akit érdekesnek találok. Számomra a téma az utcán hever, legyen az járda, bolt, műsor, könyv. A kulturális érdeklődő örökös kíváncsiságával jegyzem le a történeteimet. 

A lányom és a testvériség 

Nekem nem született testvérem, ami azért érdekes, mert sokan azt mondják a testvérek nélkül felnövő emberek, az úgynevezett egykék el vannak kényeztetve, mindent megkapnak, a szüleik szeretetét egyedül élvezhetik és nem kell osztozkodniuk semmin. Ez részben igaz, másrészt egy óriási sztereotípia. A helyzet valójában az, hogy nincs kivel valódi szövetséget kössél, nincs ott a véred, ha bajban vagy és igen, nincs kivel hajbatépős, sírva-egymás vállára borulós, nevetős kalandjaid legyenek, főleg ha a szülők kölcsönösen szidnak le titeket. Ezeket a gyermekkori élményeket, amik egy életre meghatároznak semmi sem pótolja. 

A nyári táborokban nincs egy idősebb bátyád, vagy nővéred, aki megvédene, vagy neked egy húgod, öcséd, akit te védhetsz meg. Kompenzálandó a testvérhiányt szüleim korai gyermekkoromtól kezdve táborokba küldtek, mindenfélébe. A nagyszülők barátságos otthonán és számtalan unokatestvéremen kívül, akiknél nyaranta vendégeskedtem, az időm többségében ezekben a nyári gyermekmegőrzőkben tartózkodtam, hol a hegyekben, hol a tengernél, hol folyóparton, faházban, sátorban, mikor mi akadt. 

Elmondható, hogy mindig másokkal és másokkal ünnepeltem a születésnapomat, nem voltak gyerekzsúrok és állandó asztaltársaság júliusban. A folyamatosan váltakozó kompániák alkalmat nyújtottak örök és a múlt homályába vesző barátságok kialakítására. 

Olyan barátnőim voltak, amilyeneknek elképzeltem nővéreimet, húgaimat, akik soha meg nem születtek és olyan udvarlóim, akiktől a szerelmen kívül egyfajta testvéri szeretetet is reméltem. 

Anyám szerint túlságosan odaadó voltam ezekben a barátságokban és nem értettem, hogy miért nem ugyanazt a szeretetet, esetleg lelkesedést kapom viszont. Nem tudtam, hogy a testvér, hacsak nem valami mennyei szeretet jellemzi, vagy az a fajta önfeláldozó, már-már szerelmes szeretet, ami Szerb Antal Utas és holdvilága Ulpius gyerekeit, a testvéri szeretet ennél több, más. 

Életre-halálra szóló, vérből és verejtékből való, önfeláldozó, féltékeny, birtokló, vetélkedő, hajtépős, olykor csonttörő, rangsoroló, azaz ezek a kapcsolatok készítik fel az embereket az életre és remélhetőleg, egy életen át kitartanak.

Felnőtté kellett válnom ahhoz, hogy testvéri jellegű barátságokat alakítsak ki, mert a barátaidat megválogathatod, a családodat nem. Azt az Isten adja. 

Különösen és azért nagyon jók ezek a barátságok, mert felnőttként kapja és érti meg az ember, ha sikerül, hogy mit mulasztott el gyermekkorában. 

A lányom is egyke, nem szeret szerepelni, ezért inkább finom vonalakban jelenik meg az írásaimban. Néha úgy érzem, hogy nem hagyományos anya-lánya viszony a miénk, hanem inkább testvéri. Ha lett volna húgom, akire mindig vágytam, ilyen lett volna. Ódzkodtam a hagyományos szülő-gyermek szerepkörtől, próbáltam az érzéseit, gondolatait mindig figyelembe venni, s tekintettel lenni az érzékenységére. 

Sohasem láttam helyesnek azt a nevelést, amit már gyerekként is utáltam, hogy lám-lám másnak a gyereke zongorázik, gombfocizik, vagy szertornázik. Ez a nevelés lehet, hogy ideig-óráig motiváló, de semmiképpen nem célravezető, sokszor kisebbségi érzéseket szül. Egyik rokonomnál én voltam a "bezzeg gyerek", amely indokolatlan féltékenységet váltott ki úgy, hogy én nem is tudtam róla. 

Elnézem a lányomat, aki idén lesz tizenhat éves és ő a legjobb dolog, ami történhetett velem. Szerelemből született és örömmel készültem az érkezésére. Időnkénti kamaszos lázadásait leszámítva, ő olyan kaland, amiben csak idősebb rokonnal, nagymamával, anyával, nagynénikkel volt részem. Ilyenek a nagy közös főzések, vírusmentes időkben a mozizások, színház, hangverseny. Ilyenek voltak azok a nyaralások, amikor együtt eljutottunk végre valahová, az iskolai ünnepségek, a családi vacsorák, amikor menni és menni lehetett. Korábbi életünkben, a "boldog békeidőkben", mert az embernek akkor szépül meg valami, ha már elmúlt. 

Fájdalmat éreztem, amikor őt megbántották, de ő is így érzett, ha velem tett ilyet valaki. Örültem az ő örömeinek, ahogy ő az enyémeknek. Szomorú voltam, amikor a legjobb barátnője elárulta, és ő is haragudott arra a férfira, aki az én szívemet törte össze. Volt már vitánk azon, hogy kié az a bizonyos vörös körömlakk, ami az íróasztalon van, vagy, hogy már megint nincs meg az a lazacdarab a hűtőben, amit bekészítettem az uzsonnához, vagy, hogy a másik mikor jön már ki a fürdőszobából? 

Tizenhat év ismeretség a lányommal elég ahhoz, hogy be tudjuk fejezni egymás mondatait, hogy szívből nevessünk a másikon, ha valami politikai témán felhúzza magát, vagy, hogy legyenek közös filmjeink, ételeink, vagy könyveink, zenéink, amelyért mindketten rajongunk, amire táncolhatunk. 

Azt hiszem ilyen a testvéri szeretet.

Szakmai oldalamat itt tudod követni a facebookon. 

Kocsis Nagy Noémi szakmai oldal

Legutóbbi könyvemet A kínai rejtélyt itt találjátok. 
Az értékeléseket pedig itt: A kínai rejtély értékelések 

Booktime blog és Lukács Edina jóvoltából:Interjú Gerda Greennel a magyar irodalom kiemelkedő krimi írójával

Könyveimet itt találod 

https://publioboox.com/szerzo/gerda-green