Molnos Péter Scheiber Hugó Festészet a jazz ritmusában

 

Scheiber Hugó: Római önarckép. 1930

Molnos Péter

Scheiber Hugó

Festészet a jazz ritmusában

Scheiber Hugóé a magyar festészet történetének talán legmegosztóbb, legellentmondásosabb megítélésű életműve. Míg a műgyűjtők és a kiállítás látogatók körében évtizedek óta töretlen siker övezi, addig a művészettörténészek legtöbbje fanyalogva közelít hozzá: az olcsó hatáskeltés, a tetszelgő bravúrfestészet mesterének tartják, vagy egyszerűen csak zavarban vannak képei előtt.

Az igazság azonban az, hogy mindeddig esély sem volt arra, hogy hiteles ítéletet mondjunk róla.

Scheiber Hugó portréja.

Scheiber, saját bevallása szerint, több mint tízezer képet festett. Az ő művei képviselik a magyar modernizmust a legtöbb hazai és külföldi gyűjteményben. Ötször vagy tízszer több alkotása fordult meg az elmúlt két évtizedben a világ aukcióin, mint híresebb és elismertebb kortársainak, Bortnyiknak, Kassáknak és a magyar avantgárd többi kiemelkedő alakjának. Képeinek jelentős része elpusztult vagy elkallódott, zömük ma is külföldön lappang. A húszas években Berlinben rendezett kiállításainak anyagai, az 1927-es New York-i és az 1933-ban, Marinetti által rendezett római bemutató képei eltűntek a szemünk elől. Fotó is csak elvétve maradt utánuk – egy-két fekete-fehér reprodukció alapján sejtjük, hogy mi várhat még ránk. Ráadásul közel negyven éve folyamatosan áramlik ki Magyarországról a Scheiber-életmű. A szocializmus évtizedei alatt a gyorsan kapcsoló nyugati műkereskedők szinte iparszerűen szállították el a nemzetközi modern irányzatokkal konvertibilis, de itthon lebecsült alkotásait, manapság pedig a külföldi gyűjtők vásárolják fel legszebb festményeit.

 

Scheiber Hugó: Cirkuszban, 1930.

Scheiber ontotta magából a képeket: korabeli cikkekből és még élő szemtanúktól tudjuk, hogy a szó szoros értelmében, egyszerre két kézzel rajzolt és festett. Mintha örökké sürgette volna az idő. Időről-időre felcsillant előtte a világsiker esélye, mégsem tudta kiverekedni magát Kertész utcai apró lakásából, melyet két lánytestvérével kellett megosztania. Szerencsésebb kollégáival ellentétben sosem házasodott meg, így egy tehetősebb családból származó társ sem segíthetett rajta az egzisztenciális csapdából való menekülésben. Fillérekért szórta el műveit, így örökké, a lehető leggyorsabb tempóban kellett dolgoznia, hogy napi betevőjét előteremthesse. Örökös haknizásra kényszerítette a fejletlen magyar művészeti mecenatúra. A gyors kézzel feldobott, riporteri fürgeségű, plakátszerű dekorativitással ható művek váltak stílusának legfőbb jellemzőivé.

Pedig Scheiber nem csupán a jazzkorszak mondén világát megidéző, mellbevágóan látványos, kaleidoszkópszerű kompozíciók festője. Molnos Péter 516 oldalas, több mint 410 műtárgy-reprodukciót és 230 dokumentumfotót tartalmazó, korabeli cikkek, levelek és visszaemlékezések százait felvonultató kötete végre esélyt kínál arra, hogy hiteles képet kapjunk a teljes életműről. A bemutatás, a történet elmesélésének dramaturgiája segít eligazodni a tengernyi alkotás között, miközben kijelöli a fontosabb hangsúlyokat és rangot ad a kivételes remekműveknek. Azoknak, melyeket a magyar festészet egészében, sőt a nemzetközi kontextusban is kimagasló hely illeti meg.