Grafikatörténet 11: Henri de Toulouse-Lautrec
 |
| Henri de Toulouse Lautrec: Reine de Joie par Victor Joze chez tous les libraires. (Könyvborító) |
Copyright©2013.-2021.kocsisnagynoémi
A szöveg semmilyen részlete nem használható fel a szerző engedélye nélkül!
A szöveg semmilyen részlete nem használható fel a szerző engedélye nélkül!
 |
| A művész fotója. |
Kedves Olvasóim!
Ha tetszett a bejegyzésem, akkor kérlek kövess írói oldalamon is!
Ha tetszett a bejegyzésem, akkor kérlek kövess írói oldalamon is!
 |
Kocsis Nagy Noémi írói oldal:
|
Henri
de Toulouse-Lautrec
(1864, Albi-1901, Gironde) francia festő, Adele Tapié de Celeyrab és de Toulouse-Lautrec Maufra herceg fia, aki előkelő, gazdag arisztrokrata családban született Dél-Franciaországban, Albiban.
 |
| Henri de Toulouse-Lautrec: Ló. |
Korai évei a rajzolás és a festés iránti
szenvedéllyel és órákkal teltek, tanára Rene Princeteau volt. Kis korától rajzolt tehát és
kezdetben állatfestő is volt,tanára Princeteau hatása alatt festett lovas jeleneteket.
Amilyen előkelő környezetbe született olyan nehézségei támadtak később, mert 1878-ban és 1879-ben, két egymást követő évben is lovasbalesetet szenvedett, eltörte mindkét lábát. Ennek következtében megállt a testi fejlődésben és törpe növésű maradt.
1882-ben
Párizsba ment festészetet tanulni, ahol megismerte Émile Bernard-t és
Vincent van Gogh-ot. Tanítómesterei Bonnat, Cormon voltak. Vincent Van Goghon kívül, akinek csodálta művészetét, Degast és
Renoirt is egyfajta példaképnek tekintette festészeti és rajzi szempontból.
1885-tól kezdett járni a „Mirlitonba”, Aristid
Bruant kocsmájába, ahol a kor leghíresebb sanzonjaihoz, a „Saint-Lazare”-hoz, a
„Belleville”-hez, a „Batignolles”-hoz készített illusztrációkat.
Kezdetben az impresszionista stílus keltette fel a figyelmét, majd csatlakozott a mozgalomhoz. 1887-től nyitott saját műtermet a Montmartre művésznegyedben, ahol egyúttal tagja és állandó vendége lett az ottani bohém művésztársaságoknak, az éttermeknek, kávézóknak, kabaréknak, a fülledt éjszakai táncos helyeknek és kuplerájoknak. Ezek falaira megfestette az előadások és sanzonok, érzelmes táncjelenetek jellegzetes alakjait mindig megőrizve a tisztánlátást és a kissé kritikus hangot velük kapcsolatban.
Toulouse-Lautrec a festő a "La Belle Époque", Szép idők korszak
legkiemelkedőbb éveiben élt Párizsban. Ugyanakkor nyomatkészítő és illusztrátor is volt, aki szívesen merült el Párizs fin de
siècle-i századvégi rendkívül színes és sokszor teátrális életében. Az itt tett alapos megfigyeléseivel rendkívül izgalmas és érdekfeszítő œuvre-t
hozott létre, elegáns és provokatív tükrét nyújtva, azon idők modern és
olykor
dekadens életének.
Toulouse-Lautrecet Paul Cézanne-nal, Van Goghhal és
Gauguinnel együtt, a legnagyobb
festők között tartják számon a Poszt-Impresszionista időszakban. Műterme melletti kedves helye Forest apó kertje volt, ahova prostituált és monmartre-i ismerőseit elhívta, hogy modellt álljanak neki. Itt ragyogó napfényben tudott alkotni, s ez lehetővé tette számára, hogy árnyékok nélkül tiszta színekkel tudja modelljeit ábrázolni.
Kezdetben Jules Cheret plakátművész barátja stílusát alkalmazva festette meg a Montmartre éjszakai életét. Ugyan nem Lautrec volt az egyetlen művész, aki a Montmarte-ot használta munkái hátteréül, mint néhányan Cheret tanítványai közül, George Meunier például a L'Elysee Montmartre (1895), vagy Lucien Lefevre az Electricine (1895) képeiken és plakátjaikon is hasonló eredményekre jutottak. Toulouse-Lautrec úgy forradalmasította Cheret stílusát, hogy az egyben korának tiszta látlelete is volt.
Toulouse-Lautrecet
ugyanakkor rendkívüli módon befolyásolták a japán fametszetek. Az
1850-es évektől Nyugaton egyre több ilyen nyomat bukkant fel, amelyek
mind a gyűjtők, mind a művészek figyelmét felkeltették. A japonizmus
kifejezést Philippe Burty francia műkritikus találta ki erre a jelenségre. Samuel Bing műkereskedő üzletében
pedig számtalan japán és japán kultúra hatása alatt készült műtárgyat
lehetett kapni. Bing maga is erre biztatta a művészeket, illetve az 1870-es
párizsi világkiállítások a japonizmus lázában égtek.
Toulouse-Lautrec plakátjainak különlegessége a korban szokatlanul merész látványvilágban, képkivágásokban és látószögekben, korai avantgárd esztétikájában és a végtelenségig ellaposított tereiben,a japán fametszetek hatásait magán viselő ábrázolásokban nyilvánul meg. Munkáin szatirikusan jeleníti meg a különböző karaktereket, nem valóságos árnyalásokkal,megformálásokkal,inkább a japán fametszetek ihlette egyszerűséggel, tiszta körvonalakkal és ragyogó színekkel.
Toulouse-Lautrec azt is átvette a japán művészetből, hogy valójában nem alkalmazott hátteret, a művei olyanok, mint a díszletek, vagy mintha papír-kivágások lennének. „Csak az alak létezik, a táj nem más, mint puszta kellék; a tájképfestő csupán oktalan állat, a táj csak az alak jellemének jobb megértését szolgálhatja”.
Egyúttal Lautrec plakátjain
Jules Cheret kifinomult, elegáns, örömteli nőalakjait a prostituáltak és
mádámok váltják fel, akik, mint bizalmas barátjuknak megengedték, hogy életükben és tereikben szabadon
jöjjön-menjen, vázlatozzon és fessen vagy a maga kedvtelése szerint,
vagy a bordélyok megrendelésére.
Plakátjai mellett festmények egész sorát is elkészítette, amikben éles társadalomkritikával találkozunk. Témái: Másnaposság, Az ivó nő (1889), Asztalnál (1891), Alfred la Guigne (1894). Portrékat is festett, mint Édesanyja portréja, a malroméi kastély szalonjában (1887), Dihau kisasszony a zongoránál (1890), Augusta (1890).
A már említett Montmartre-on, a híres párizsi művész negyedben, szomszédja Forest apó kertjében festette meg, a számára érdekes személyeket. Ilyen képei a Nő kesztyűvel, Honorine P. (1890 és 1891), Nő Forrest apó kertjében (1891). Azonban ritkán helyezte el festményein szabad ég alatt a modelleket.
Toulouse-Lautrec plakátjait és rajzait azok az életmódbeli és magatartásbeli megfigyelések,különös arckifejezések és gesztusok, a testtartások és szokások vagyis az emberi karakter jellemzők teszik egyedivé, amiket elsősorban a felmenőinktől örököltünk és génjeinkben hordozunk. Az általa megörökített személyek ábrázolásában azt kívánta bemutatni, hogy milyen a modellje valójában, vagyis nem olyan, amilyennek mutatni szeretné magát a világ felé.
Ehhez a folyamathoz sokat krokizott, vagyis öt-tíz percenként változtatható modellbeállításokról készített alakrajzokat. Lautrec célja az volt, hogy kiemelje a lényeget a modelljeinél, szintézisre törekedett és elhagyta a részleteket. Látásmódja ugyanakkor groteszk is volt, erre példa a La
Goulue és Valentin, a kígyóember
tánca című képén. A háttérben álló újgazdag házaspár ábrázolása: a nő fején
groteszk kalap ül, nyakát tollboa fogja körül, a közönséges külsejű kísérője
divatosabb akar lenni, a walesi hercegnél is, aki divatba hozta a gomblyukba
tűzött nefelejcset, ami helyett ez az alak, egy egész csokorra valót tűz a
sajátjába.
Lautrec tehát arra
törekedett, hogy a legtöbb dolgot, a lehető legkevesebb eszközzel fejezze ki.
Ez érvényes volt a színkezelésére is, az impresszionizmus „vívmányát”
figyelembe véve, a tiszta színeket, az egymás mellé helyezett vonalkákat
alkalmazó ecsetkezelést, a szimbolizmusból a cloisonnista technikát és
színfoltokat vette át. Mint a kortársai közt szinte az összes festőre, rá is hatott a
japonizmus, az egyszerűsítő szemléletmóddal, az európai szemnek szokatlan
kép-kivágásokkal és merész elrendezésekkel.
1894-ben szobát vett ki, a rue des Moulins egyik
„házában”, akkor készítette a tanulmányait, az Elles című litográfia-sorozathoz (1896). A rue des Moulins szalonjában készített emlékezetes rajzai, amelynek egyik példányát a budapesti Szépművészeti Múzeum is őrzi, annak az „intim szférának” az ábrázolása, amelyben a legotthonosan mozgott. Sajnos
az alkoholizmusa és a gyermekkorában elszenvedett lovasbaleset miatti fejlődési rendellenessége megakadályozta abban, hogy
teljességében élvezhesse az életet.
Szenvedélybetegsége tönkretette törékeny szervezetét. 1898-tól szorongások gyötörték, dolgozni sem volt kedve.
1899-ben egy legyengült idegi és testi állapot következtében a neuillyi
ideggyógyintézetbe szállították. Itt még megrajzolta krétával a híres
Cirkusz című sorozatát.
1901 elején halt meg harminchat éves korában, a család malroméi kastélyában. Édesanyja összegyűjtötte a műveit és felajánlotta Albi városának, múzeum létesítés céljából.
 |
| Henri de Toulouse-Lautrec: Zsoké, 1889. |
Amilyen előkelő környezetbe született olyan nehézségei támadtak később, mert 1878-ban és 1879-ben, két egymást követő évben is lovasbalesetet szenvedett, eltörte mindkét lábát. Ennek következtében megállt a testi fejlődésben és törpe növésű maradt.
 |
| Henri de Toulouse-Lautrec: A mosónő, 1889. forrás: Literatura.hu |
 |
| Henri de Toulouse-Lautrec: Az angol fogat, 1897. |
 |
| Henri de Toulouse-Lautrec: Az új lányok betanítása, 1889. forrás: Literatura.hu |
 |
| Henri de Toulouse-Lautrec: A Fernando cirkuszban, 1887. |
 |
| Henri de Toulouse-Lautrec: Jane Avril, 1899. |
 |
| Henri de Toulouse-Lautrec: Bordélyban. |
Kezdetben Jules Cheret plakátművész barátja stílusát alkalmazva festette meg a Montmartre éjszakai életét. Ugyan nem Lautrec volt az egyetlen művész, aki a Montmarte-ot használta munkái hátteréül, mint néhányan Cheret tanítványai közül, George Meunier például a L'Elysee Montmartre (1895), vagy Lucien Lefevre az Electricine (1895) képeiken és plakátjaikon is hasonló eredményekre jutottak. Toulouse-Lautrec úgy forradalmasította Cheret stílusát, hogy az egyben korának tiszta látlelete is volt.
 |
| Henri de Toulouse-Lautrec: Émile Bernard portréja, 1886. |
 |
| Jane Avril. |
Toulouse-Lautrec plakátjainak különlegessége a korban szokatlanul merész látványvilágban, képkivágásokban és látószögekben, korai avantgárd esztétikájában és a végtelenségig ellaposított tereiben,a japán fametszetek hatásait magán viselő ábrázolásokban nyilvánul meg. Munkáin szatirikusan jeleníti meg a különböző karaktereket, nem valóságos árnyalásokkal,megformálásokkal,inkább a japán fametszetek ihlette egyszerűséggel, tiszta körvonalakkal és ragyogó színekkel.
 |
| Henri de Toulouse-Lautrec: Divan japonais. |
Toulouse-Lautrec azt is átvette a japán művészetből, hogy valójában nem alkalmazott hátteret, a művei olyanok, mint a díszletek, vagy mintha papír-kivágások lennének. „Csak az alak létezik, a táj nem más, mint puszta kellék; a tájképfestő csupán oktalan állat, a táj csak az alak jellemének jobb megértését szolgálhatja”.
 |
| Henri de Toulouse-Lautrec: Másnap reggel, 1889. |
 |
| Henri de Toulouse-Lautrec: A Moulin Rougeban, 1892-1893. |
Így közel férkőzvén örömlány
modelljeihez, akiknek a szeretetét élvezte, elkísérte őket saját festőműtermébe, vagy az éttermekbe, cirkuszba, színházba, ahol szabadidejüket töltötték. A francia művész látásmódjának lényege az objektív és dokumentatív ábrázolás volt.
 |
| Henri de Toulouse-Lautrec: Orvosi vizsgálat, 1894. |
Minden időben nagy áron keltek el a képei, egy 2005-ös Christie’s
Aukciósház-beli árverésen, új rekord dőlt meg, a "La blanchisseuse"
című, korai képével, ami egy fiatal mosónőt ábrázol. A művet 22.4 millió USA
dollárért értékesítették.
Toulouse-Lautrec számára a művészi tisztánlátás volt, az egyik legfontosabb
szempont: „Célul tűztem ki, hogy igazat és ne eszményit alkossak” – mondta. Művészete nagyon mélyen emberi, főleg azért, mert témájául a
társadalom lecsúszott rétegeit és a prostituáltak
mindennapjait választotta, akiket nagy együttérzéssel ábrázolt.
 |
| Henri de Toulouse-Lautrec: Jean Avril. |
Plakátjai mellett festmények egész sorát is elkészítette, amikben éles társadalomkritikával találkozunk. Témái: Másnaposság, Az ivó nő (1889), Asztalnál (1891), Alfred la Guigne (1894). Portrékat is festett, mint Édesanyja portréja, a malroméi kastély szalonjában (1887), Dihau kisasszony a zongoránál (1890), Augusta (1890).
 |
| Henri de Toulouse-Lautec: Az iszákos. |
A már említett Montmartre-on, a híres párizsi művész negyedben, szomszédja Forest apó kertjében festette meg, a számára érdekes személyeket. Ilyen képei a Nő kesztyűvel, Honorine P. (1890 és 1891), Nő Forrest apó kertjében (1891). Azonban ritkán helyezte el festményein szabad ég alatt a modelleket.
- Valódi, az éjszakai életben felbukkanó jellegzetes alakok, egy nem természetes, hanem a mesterséges világ
képviselői. Arcukat színpadi lámpák világítják meg, maszkszerűen sminkeltek és a táncosnők ledér ruhákban és tollboákban táncolják a kán-kánt a kor legdivatosabb táncát. Ők a művészek, kocsmák,
mulatók vendégei és tulajdonosai színházi személyek, életművészek, cirkuszi személyek,
prostituáltak és futtatóik.
 |
| Henri de Toulouse-Lautrec: Troupe de Mlle Églantine. |
Kedvenc és gyakran ábrázolt állandó modelljei, kiknek neveivel a plakátokon is találkozunk Jane Avril, La Goulue és
Valentin a kígyóember, Marcelle Lender, Cha-U-Kao (a bohóc), Miss
May Belfort, Yvette Guilbert. Toulouse-Lautrec kedvenc témái és ismert plakátjai a Bál a Moulin de la Galette-ban, A
Moulin Rouge-ban: A tánc (1890), A Moulin Rouge-ban (1892), Divan Japonais
(plakát, 1892-1893), Jean Avril tánc közben (1893), Jean Avril, Jardin de Paris
(plakát, 1893), Yvette Guilbert (1894), akiről rajzok, festmények, litográfiák ceruza és színes pasztell vázlatok egész sorozata készült. Toulouse-Lautrec maga vallott arról, hogy miért ábrázolta szívesen az örömlányokat 1892-től: "A modell mindig kitömött bábú, de ők élnek, ők élnek".
 |
| Henri de Tolouse-Lautrec: A nagy páholy, 1896. forrás: Literatura |
Toulouse-Lautrec plakátjait és rajzait azok az életmódbeli és magatartásbeli megfigyelések,különös arckifejezések és gesztusok, a testtartások és szokások vagyis az emberi karakter jellemzők teszik egyedivé, amiket elsősorban a felmenőinktől örököltünk és génjeinkben hordozunk. Az általa megörökített személyek ábrázolásában azt kívánta bemutatni, hogy milyen a modellje valójában, vagyis nem olyan, amilyennek mutatni szeretné magát a világ felé.
 |
| Henri de Toulouse-Lautrec: Ágyban, 1893. |
 |
| Henri de Toulouse-Lautrec: May Belfort. |
 |
| Henri de Toulouse Lautrec: A rendőr lánya. |
 |
| Henri de Toulouse-Lautrec: A művész édesanyja, 1883. |
 |
| Henri de Toulouse-Lautrec: Caudieux |
1901 elején halt meg harminchat éves korában, a család malroméi kastélyában. Édesanyja összegyűjtötte a műveit és felajánlotta Albi városának, múzeum létesítés céljából.
 |
| Toulouse-Lautrec: The Simpson Chain, a franciaországi Albiban lévő Toulouse-Lautrec Múzeumban. A poster Lautrec completed for a British cycle company marketing campaign.Forrás: Watercolour with Allan Kirk at Tarnicolour. |
Kocsis Nagy Noémi
Szakmai oldalamat itt tudod követni a facebookon.
Legutóbbi könyvemet A kínai rejtélyt itt találjátok és innen tudjátok megrendelni.
Az értékeléseket pedig itt: A kínai rejtély értékelések
Az értékeléseket pedig itt: A kínai rejtély értékelések
Booktime blog és Lukács Edina jóvoltából:Interjú Gerda Greennel a magyar irodalom kiemelkedő krimi írójával
Ez 3282 embernek tetszik a blogon!
10-en osztották meg a facebookon!
Köszönjük!
Köszönjük!
Felhasznált szakirodalom:
Lyka Károly: Művészet in tizennegyedik évfolyam, 1915, Hetedik szám, p. 337-344, Facsimile,
Berény Róbert: Bíró Mihály,
Magyar Életrajzi Lexikon,
Magyar Zsidó Lexikon,
Nyugat, III. évfolyam, 6. szám, 1910. március 16., 412-413 o. Lengyel Géza cikke Faragó Gézáról.
Magyar Zsidó Lexikon: Földes Imre szócikk, szerkesztő: Újvári Péter, 1929, 285. o.
Rosner Károly: A plakát kézikönyve, 1935, Budapest,
Magyar plakátkiállítás, Nemzeti Szalon, 1958, Budapest,
Magyar plakáttörténeti kiállítás, 1960, Budapest,
Magyar
Művészet 1919-1945, szerkesztő: Kontha Sándor, 1985, Budapest,
Akadémiai Kiadó 100+1 éves a magyar plakát, 1986, Budapest,
Szántó Tibor: A magyar plakát, 1987, Budapest,
Szentkirályi Zoltán-Détshy Mihály: Az építészet rövid története, Műszaki Könyvkiadó, Budapest 1994, 212-222. o,
Bakos Ferenc: Idegen szavak szótára, Akadémiai Kiadó, 1995, Budapest,
Plakát Parnasszus, plakátkiállítás katalógusa, 1995, Székesfehérvár,
Réti István: A nagybányai művésztelep, Vince Kiadó, 2001.
Pamer Nóra: Magyar építészet a két világháború között, Terc Kiadó Budapest, 2001,
Carla Breeze: American Art deco, W.W. Norton&Company, New York, London, 2003,
Kieselbach Tamás: Modern magyar festészet, 1892-1919, Budapest, 2003,
Kieselbach Tamás: Modern magyar festészet, 1919-1964, Budapest, 2004,
Gellér Katalin: A magyar szecesszió, 2004, Budapest,
Vadas József: A magyar art deco, 2005, Budapest,
Magyar Plakát 1885-2005, szerkesztette Cseh Mária, 2006, Budapest,
Vadas József: A magyar konstruktivizmus, 2007, Budapest,
Arnt Cobbers: Breuer, Vince Kiadó, Budapest, 2007, 24-112 o,
Laskhmi
Baskaran: A forma művészete. Mozgalmak és stílusok hatása a kortárs
formatervezésre, Scolar Kiadó, Budapest, 2007, 24-112. o.
David Jury: Mi az a tipográfia, 2007, Budapest,
Magdalena Droste. Bauhaus, Taschen-Vince Kiadó, Budapest, 2008,
Gabriele Fahr-Becker: Wiener Werkstätte, 1903-1932, Hong Kong, Köln, Los Angeles, Madrid, Paris, Tokyo, Taschen Kiadó, 2008,
Kocsis Nagy Noémi: Nemzetközi Grafika és Plakáttörténet, iskolai tananyag, 2009.
Gáspár Viktória: Szakdolgozat, konzulens: Kocsis Nagy Noémi, 2009. KREA Kortárs Művészeti Iskola,
Szabó László,
Iványi-Grünwald Béla, Kossuth Kiadó, Magyar Nemzeti Galéria, 2010,
Öreg a nénikéd weboldal, Bíró Mihályról szóló cikke, 2010. 10.15-én,
Art deco és modernizmus, Lakásművészet Magyarországon, 1920-1940, Kiállítási Katalógus, Iparművészeti Múzeum, 2012, Budapest,
Magyar Nemzeti Galéria weboldala,
Csodaszarvas Műkereskedelmi Portál,
Kieselbach Galéria weboldala,
Guity Novin: A History of Graphic Design, Chapter 28. Poster Art as
Social Comentary: Tolulouse-Lautrec, Theophile Steinlen and Leonetto
Capiello.
Wikipedia.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése