Mallorcai útibeszámoló 1.

Copyright © 2011. artificium-artis.blogspot.com

">Kr.e. 654. A karthágóiak gyarmatosítják a szomszédos Ibizát. Kr.e.264-201. A pun háborúban Róma Karhágó ellen harcol a Földközi-tenger nyugati részének uralmáért. Kr. u. V. század. A vandálok megjelenésével véget ér a római uralom; 711. A mórok meghódítják a spanyol szárazföldet. Mallorca számára nyugtalan idők következnek; a szigetet bizánciak, frankok, normannok és mór kalózok uralják és fenyegetik. 902. Arabok telepednek le a Baleárokon. Palma de Mallorca neve Medina. 1229. I. (Hódító) Jakab Aragónia királya elfoglalja Mallorcat, lerakja a katedrális alapkövét, katalán főleg északi telepesek érkeznek a szigetre. Katalunya északi részének saját tájnyelve keveredik az őslakosok nyelvével, aminek neve a mallorquin. 1276-ban Hódító Jakab meghal és fia II. Jakab megalapítja a Mallorcai Királyságot. 1469. A katolikus királyok Aragóniai Ferdinánd és Kasztíliai Izabella házasságával létrejön a spanyol nemzetállam, amelyhez Mallorca is tartozik. 1492-ben mivel felfedezik Amerikát, a tengeri kereskedelem az Atlanti-óceánra tevődik át és ezért a kereskedelem veszít a jelentőségéből. 1789. a francia forradalom hatására francia bevándorlók jönnek, akik fellendítik a kereskedelmet. 1867-ben itt telepedik le Ludwig Salvator, Habsburg-Lotharingiai főherceg, aki a kor nagy utazója és ő írta első tudományos munkáját a szigetekről, nyolc kötetben „Baleárok” címmel. 1936-1939. Spanyol polgárháború, amikor betiltják a mallorcai nyelv használatát. 1975. Franco tábornok, diktátor halála után I. János Károly lesz Spanyolország királya. 1983.-tól a Baleárok autonóm terület. A kasztíliai mellett a katalán is hivatalos nyelvvé válik. 1992-től a Baleárok több, mint egyharmada természetvédelmi terület, amit erősít az is, hogy nincs nehézipar. 1997-től egyre több, többségében német költözik a szigetre. 2002 óta a hivatalos pénznem az euró, ami a felváltotta a pesetát. Spanyolországhoz képest is magas az életszínvonal, a sok millió turista miatt, aki a szigetre látogat. A korábbi mezőgazdaságból származó nemzeti jövedelem helyett, most már az idelátogatók jelentik a fő bevételt." Forrás:  Niklaus Schmid : Mallorca 92-93 o. A Merian live útikönyvek sorozat része.

Mallorcán pihenő yacht.

Áprilisi mallorcai utunk jónak indult, mégis egy hétig tartó betegeskedéssel, magas lázzal és egyéb gyönyörűségekkel járó szállodai szobafogságba torkollott, amikor azt hittem, hogy itt lehelem ki a lelkemet és elbúcsúzhatom a földi léttől. Aztán úgy döntöttem, a kiutazás a temetésre túl sokba kerülne barátoknak és rokonoknak, így összevakartam magam. A sok, kómás alvás után legyengülve úgy éreztem, hogy valahol a saját testemen kívül lakozom. Ha valaki lázas álmokra vágyik javaslom, hogy szerezzen be egy kis coli-baktériumot még otthonról, amitől a gyerek már émelyeg a repülőn. 

     

Port de Soller öble, amit mindennap kétszer átúsztunk júliusban. Kicsinek tűnik valójában hatalmas.

Garantáltan annyira taccsra teszi, a családjával együtt egy időre, hogy örülhet, ha olyan alapvető mozgások, mint a járás - reszkető végtagokkal vonszolva magát - nemhogy nehezére esnek, de sikerként könyvelheti el, ha sikerül pár métert megtennie. Olyan hideg rázza a láztól, amit öt gyapjútakaró sem enyhít. A tavaszi napsütés gyilkos sugárzásként hat rá, az evésről nem is beszélve, mert még a látványát is utálja mindenfajta éteknek, a mellékhelyiségeket pedig a pokolba kívánja. A belső szervek állandó küzdelmet folytatnak a gravitációval és a gejzírszerűen feltörő nedveket kordában tartani vajmi kevés sikerrel lehet.

Nem vagyok bigott, de ha akkor nem mondtam el óránként huszonöt miatyánkot, akkor egyet sem, zavarba hozva vele az összes rózsafüzér-morzsolgató nénikét, ugyanakkor szentül megfogadtam, hogy ezentúl jó leszek, nem beszélek csúnyán, mértékkel eszem, nem fogyasztok édességet, gyengéd és kedves leszek a családomhoz, a munkámat mindig elvégzem, és határidőre mindent megcsinálok, minden nap este tízkor lefekszem. Ja és sokkal többet sportolok, mint eddig.

Ebből csak a nem fogyasztok édességet és a sok sportot sikerült megvalósítani, meg a határidős munkákat, egynél előbb, azóta sem feküdtem le aludni esténként. Nem vagyok gyengéd és kedves és imádok ugyanúgy odamondogatni, hogy lehetőleg minél jobban feszengjenek az emberek, mert utálom az állóvizet.

A második utamra már tényleg készültem. Naponta kétszer bicikliztem, jógáztam és súlyzóztam (ami ugyan nem látszik, de igaz). Útikönyvet vettem és nyelvkönyvet, széntablettát is két dobozzal és lázcsillapítót, fürdőruhát és szalmakalapot.

Már az utazás sem ígérkezett annyira magányosnak, mint először, amikor egy öt és fél éves gyerekkel az oldalamon azon izgultam a hajnali budapesti pályaudvaron, hogy a busz nyitott bőröndtárolója mellett ácsorgó gyanús alakok mit fognak kiemelni alulról, amíg el nem indulunk. Most másodszor, egy hozzátartozóm kollégájával utaztunk, akinek tekintélyes megjelenése visszaadta a régi önbizalmamat. A rendkívül piszkos és elhanyagolt Fradi pálya környéke visszalendített a nyolcvanas évekbe, de az onnan induló autóbuszra felszállni jobb érzés volt az új akciós kínai bőröndömmel, amiről tudtam, ha végig is vonszolom a rettenetes járdákon és lezúzom az oldalát, nem a szomszédot fogom kiborítani, aki volt olyan kedves és kölcsönadta.

Egy rendkívül barátságos, szívélyes, kedves jópofa ló, aki direkt várta, hogy meglátogassuk.

A buszban a hűvös budapesti reggel ellenére kegyetlenül hűtötték az utasokat, amitől úgy éreztük, mintha beültünk volna a jégszekrénybe, de ez valószínűleg azért volt, mert ilyenkor az emberek jobban párolognak és a szagok esetleg elterelhetik a sofőr és az utaskísérő figyelmét az útról, ami nemesebb célok felé viszi az egyéneket. Amikor megálltunk Bécs irányában egy benzinkútnál, akkor már gyakorlatilag majdnem jeges kezekkel-lábakkal, vacogva kászálódtunk le a nap sugarainál melegedni, mint az ősemberek. A dohányosok reszkető kézzel gyújtottak rá egy cigarettára. Kiskorom óta foglalkoztat a gondolat, hogy vajon az égő cigaretta őket felmelegíti-e, de mivel az elmúlt évtizedekben ilyen jellegű tapasztalatra sem tettem szert, ahogyan másra sem, nem tudom mai napig, hogy hogy is van ez?

A solleri városháza.

A bécsi repülőtéren a becsekkolás könnyen ment, csupán azon aggódtam, hogy a gurulós táskám - amit külön ládába raktak nekem - nem tökéletesen záródó tetejéből - kiemelik-e a hűtőzacskóba rakott, jó száraz magyar kolbászokat és párizsit és vajon a légi utaskísérők, esetleg a bőröndpakolók abból fognak-e falatozni.

Ilyenkor a repülőre fel nem vihető ásványvizet ott egy álló helyében meg kell innia az embernek, különben azt gondolják, hogy folyékony buborékos robbanószert akar felvinni a gépre. Persze azt elfelejtik, hogy szegény utasok így sűrűn látogatják majd a repülőgép fedélzetén a mellékhelyiséget, ezzel is több feladatot róva a kiszolgáló személyzetre. A gyermek az utasvizsgáló kapuban sípolni kezdett, mert a pólója tele volt flitterekkel, de ennek ellenére félreállította őt egy terebélyes hátsójú biztonsági őrnő, aki egyáltalán nem volt elragadtatva az öltözékétől, viszont megvizsgálta fémdetektorral tetőtől talpig. Továbbá az elnyűtt, műanyag szandáljával ráállították a talpvizsgálóra, hátha egy szeletekre vágott Kalasnyikovot próbálok lábbelije talpában a repülőre csempészni és eltéríteni a gépet.

A reptéri buszt várva az izgalmak levezetése céljából és jó magyar szokás szerint, az útra csomagolt rántott csirkecombokat ropogtattuk, amit a velünk szemben ülő spanyol, aki ugyan végig telefonált, nagy nyeldeklésekkel figyelt. Pirospozsgás arcán és kicsúcsosodó pocakján látszott, hogy nem veti meg a földi élet gyönyöreit és alig várja, hogy családja és barátai körében elfogyaszthassa tapasát vagy paellaját.

A géphez közlekedő buszra felszállva a nálunk egy órával később érkező német (vagy osztrák) család úgy lökött félre minket, mintha ott sem lennénk. Így kénytelen voltam az európai uniós elvárások szerinti jólneveltségemet félretenni és a kamaszkorom óta szerzett szigetfesztiválos és metálkoncertes küzdőképességemet latba vetve, a könyökömmel egy kis helyet teremteni magunknak, de úgy, hogy a gyerekemet azért ne tapossák agyon és ne úgy érkezzen meg, mint amikor a rajzfilmben Tom macskán átment az úthenger.

Rendkívül jól nevelt és udvarias útitársunk, akinek magas, daliás alakja miatt kissé szűknek bizonyult a két sor közötti hely a gépen, életében először repült és meglepődve konstatálta, hogy a kedves, lökdösődő család fője szemrebbenés és kérdezés nélkül engedi rá a székét az ő térdeire, elfelejtkezve arról az egyszerű tényről, hogy  egyelőre repül és nem a tengerparton heverészik egy nyugágyban. Abból a megfontolásból, hogy bizonyára nem ismeri a közösségben való utazás szabályait és/vagy csak versenyautót vezet otthon, a felszállás után, amikor a mosdóba távoztam, az előttünk ülő úriember székét a hátára visszabillentettem, amely felvette gerince görbületét oda és vissza is. Így, mint Pavlov kutyája, előbb-utóbb megtanulta, hogy a magyarokkal nem érdemes kikezdeni és székét visszahúzta anélkül, hogy két szót is váltottunk volna. Ezek után kedélyesen megrendelték a bécsi szeletüket, petrezselymes krumplival és onnantól kezdve békesség honolt a sorok között.

Család, kollégák, útitárs, akinek testi épségéért küzdöttünk a gépen.:-)

Mallorca fölött a jó időjárási körülmények ellenére fél órát körzött a gép, az utasokon kezdett egy kis nyugtalanság úrrá lenni és miközben a mellettem ülőket nyugtatgattam, hogy sűrű a légi forgalom így július tájékán, átkoztam lázas képzeletemet, amiért az „Airport” és más hasonló légi katasztrófa filmek jelenetei vetülnek a szemem elé, és arra gondoltam, hogy orral fogunk landolni. Esetleg a szárny, ami fölött ülünk, majd letörik, miközben a palma-i katedrális tornyába beleakad.

A palmai katedrális tornyai.

A sikeres landolás után csak az utasok fele tapsolt, aztán elindult a rohanás a csomagok átvételért. A palma-i repülőtéren körülbelül két kilométeres szakaszon a XX. század eleji filmek világát idéző mozgójárdán lehet lejutni oda, ahol az ember a kofferjeit megkapja.

Ott első körben nem találtam nehezen zárható tetejű csomagomat és benne a hűtőszatyrot. Azon gondolkodtam, mit mondok majd a férjemnek, hogy miért nem hoztam neki kolbászt, illetve elképzeltem amint, lévén ebédidő, a kábítószer-kereső kutyák falatoznak belőle gazdáikkal együtt, a repülőtéri kulisszák mögött. Aztán egyszer csak felbukkant a szatyor a csomagkiadás második menetében. A kolbászok persze ki voltak bontva a Józsi hentes által gondosan előkészített papírból és vizsgálatnak voltak kitéve a lázcsillapító kúpokkal együtt, de sértetlenül megérkeztek.

Port de soller-i gyönyörűséges előkert, ez volt a kedvencünk.

Amikor kiléptünk a hűtött utasváróból, olyan hőség csapott meg, hogy félkábulatban tettem meg a hazafelé vezető utat, úgy suhanva a mallorcai magaslatok között és alagutak alatt, mintha csak álmodnám az egészet, a kocsiban beszélgető emberek hangfoszlányai pedig kásás zümmögésnek hallatszottak a fülemben.

Mallorcán ilyen szépek a kertek már tavasszal is.

Délutáni félálomban próbáltam összerakni a fejemben az útikönyvből szerzett tudnivalókat, hogy ne a tipikus turistát valósítsam meg, aki a reptérről a szállodába, a szállodából a plázsra és a partról az étterembe megy. Az évről évre látogatók millióit fogadó sziget tényleg maga a csoda, nem csak azért, mert olyan hírességek éltek itt, mint Juan Míró vagy George Sand és Frédéric Chopin, hanem azért is, mert minden egyesül benne, ami jó lehet: a hihetetlenül sok napfény, a hegyi levegő, a tenger, a jó étkek, a meleg klíma és a kulturális emlékeken kívül a sportolási lehetőségek. Egyből feltűnt már tavasszal is, miközben a szállodában haldokoltam, hogy mennyien indulnak nap mint nap hegymászó botokkal a környező csúcsokhoz. Viszont most, hogy forróság van, - ami egészen más, mint a városokban, mert minden nap enyhíti a levegőt a tengeri szellő - látom, hogy naponta futnak emberek a parton, bicikliznek, úsznak, az egyéb vízi sportokról nem is beszélve, mint a szörf vagy a vitorlázás. Mallorca többek között a vízi sportok mekkája is.

Egy lehorgonyzott vitorlás, idáig úsztunk el.

A sziget északnyugati részén található a hegység és a sziget belsejében terül el az alföld. A Baleári-szigetcsoportból (Mallorca, Menorca és Ibiza), Mallorca az első és a legnagyobb. Mint más tengeri szigeteknél (például a görögországi Kykládikus szigetcsoporthoz tartozó Szyroszon, Naxoszon és Paroszon), itt a Serra de Tramuntana hegység emelkedik ki délnyugaton a tengerből. Rendkívül izgalmas elképzelni, hogy ezek a hegyek tulajdonképpen a tenger alatt és a tenger felett is folytatódnak, miközben a vízben úszunk, avagy hajókázunk. Ebbe a gondolatba teljesen beleborzongok. A hegység legmagasabb pontja a Puig Major, ami 1445 méter magas és végigfut a csipkézett partok mentén, hogy eljusson a sziget északnyugati pontjához. Ezek a nagyon magas hegyek rendkívül jó levegővel szolgálnak és a tenger felől jövő isteni áeren kívül mindenfajta felső-légúti, és gondolom, asztmatikus megbetegedések ellen is jótékony hatással bírnak.

Kacsababa és Mama.

Jómagam, aki kárpáti barnamedve vagyok lévén, hogy a vadregényes Erdélyben születtem és gyermekkorom legszebb éveit a Fekete-tenger habjaiba merítkezve töltöttem, ezt a párosítást, amit felsoroltam, ideálisnak tartom az egészség szempontjából a városok szennyezett levegője után. A mallorcaiak egyébként a saját közegüket, világukat "La Luminosa"-nak azaz fényesnek, szikrázónak nevezik azért, mert évente kb. 2900 órát süt itt a nap, ami nyilvánvalóan a kedélyüket is eléggé rendben tartja. A depresszív, rosszkedvű otthoni légkör után, amit nap, mint nap tapasztalunk, öröm mosolygós emberek közé jönni, akiknek ugyanúgy és szintén megvannak a maguk problémái, de a vendéget nem támadják le siránkozással, nyavalygással, ami otthon egy életforma még a legtehetősebbek körében is, legalábbis saját, huszonöt éves magyarországi tapasztalatom szerint. Ebben a kérdésben felmérést készítettem őshonos magyarországiakkal, akik normálisan gondolkoznak és ez őket is nagyon zavarja, mert a külföldiek szemében rontja a megítélésünket.

Gyönyörű naplemente a kikötőben.

Itt Mallorcán korán köszönt be a tavasz, hamar kinyílnak a virágok, már februárban bimbóznak a mandulafák. Áprilisi első látogatásomkor, teljes döbbenettel vettem tudomásul, hogy olyan korán már gyönyörűek a rózsák és a petúniák. Kerti virágok illatoztak mindenfelé és csodálatosan  sárgák, narancssárgák voltak már a citrom- és narancsligetekben a gyümölcsök. Júniusban a gabona érik és most júliusban még hatalmasabbak a citromok. A hegyoldalakat, amiket teraszosan művelnek meg, több évszázados hagyomány szerint, olajfaligetek borítják, melyek nemesített fáiról olajbogyót szüretelnek és olíva olajat sajtolnak. Ha nem tereli el a figyelmet, motor vagy autó zúgás, birkanyájak kolompolását lehet hallani a hegyek felől.. A tíz éve otthon dédelgetett és egyébként embermagasságú drága fikuszom, amit pici baba kora óta nevelek, sírógörcsöt kapna szegény, ha az itteni terebélyes, óriásfává növő, naponta piros gyermekeiket, vagyis friss hajtásaikat bontó rokonait meglátná...

Óriásfikuszok.

A sziget viszonylag közel van a spanyol félszigethez, 180 km-re keletre tőle. A formája azt mutatja, hogy valaha a szárazföldhöz tartozott, könnyen megközelíthető innen Barcelona és Valencia, ami fapados repülőjáratokkal viszonylag olcsón és hamar elérhető. Az útikönyv szerint egy hegyvonulat a marokkói Atlasz-hegységnél kezdődik, ami a Gibraltáron keresztül a híres Sierra Nevada érintésével (Európa egyetlen sivatagja) ér Valenciába és ott végződik, hogy aztán Mallorca északnyugati részein, ahol én is vagyok, folytatódjon.

Port de soller-i öböl és azt övező hegyek.

Megérkezésünk másnapján a ma már istenített hegyeket még nem méltányoltam annyira, ahogyan a gyerek sem. Elhoztam otthonról a gurulós, bevásárló nyanyatáskámat, de amikor felfelé kellett kaptatni a hegyen lévő szállásunkhoz a boltból megpakolva, vagy a tengerről feljövet, átkoztam mindenkit, aki ide építkezett. Azt hittem, a lábam leszakad, mire felértem. Mivel nem kenyerem a futás, azt gondolom elég jó sportteljesítmény az is, ha a harminc valahány fokban az ember hegyi úton halad, nehezéket húzva maga után. 

Hajó és yachtcsodák mindennap.

 

Ilyenkor teljes elismeréssel gondolok a hegymászókra, vagy a sherpákra, akik a Himalája oldalain araszolnak nap mint nap. Autó híján azon szoktam gondolkodni, vajon hány lóerő van a lábaimban? A gyermek három napig siránkozott, hogy nem bírja ezt, de ma már úszás után felfutott  a hegyen, több kanyaron keresztül mezítláb és kijelentette, hogy ő futó-sportoló lesz, mint azok, akiket az elmúlt napok folyamán látott többeket is, a nagy öböl mentén a forróságban kocogni.

                                                                                                                         Kocsis Nagy Noémi

Folyt. köv. 

Ez 332 embernek tetszik itt a blogon! :-) 
Köszönjük! :-)